Színház

Színház a börtönben

2014.07.02. 11:00
Ajánlom
Július 4-én két alkalommal láthatják a tököli fiatalkorúak börtönének lakói a Csodálatos Lajos élete című darabot az UtcaSzak társulat előadásban.

Az Utcaszak társulata évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű térségekben élő, szociálisan hátrányos helyzetben lévő fiatalok színházi nevelésével, segítésével. Ennek a programnak egyik fontos eleme, hogy börtönben élő fiatalok számára előadásokat, foglalkozásokat tartanak - olvasható a társulat tájékozatójában.

A darab főszereplője az addiktív személyek archetípusát jeleníti meg. Kapcsolatai felületesek, az alkoholhoz, a munkához és a családhoz kötődő problémái nyilvánvalóak. Ő az, akit kigúnyolnak, megvetnek, sajnálnak, de soha nem fordulnak felé megértéssel. Az előadás nézői résztvevői lesznek a darabban megjelenő konfliktusoknak. A produkció célja, hogy segítse a fiatalkorú elítélteket abban, hogy szembesüljenek önbecsapásaikkal, önromboló életszemléletükkel és próbálják meg elfogadni magukat.

Az előadás után Simó Krisztián színész, drámatanár és Bernát "Atom" Tamás zenész beszélget a darabban is megjelenő problémákról. A darabot Lipka Péter színész, táncterapeuta; Simon Balázs rendező, színész, valamint Stefano Perocco di Meduna tervező viszi színre.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Színház hír

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház ajánló

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Színház interjú

Hát miért ne legyek makacs? – beszélgetés Schneider Zoltánnal

1991 augusztusa, dúl a Délszláv háború, a berlini fal egy éve már leomlott, repedezik a Szovjetunió. Ezt az idillt robbantja fel a puccskísérlet. Gorbacsovék, elvágva a világtól, saját házuk foglyai. Mi zajlik bent, mi játszódik le legbelül a félelem napjaiban? A Rózsavölgyi Szalon Az elnök szabadsága című előadása kapcsán beszélgettünk a Gorbacsovot alakító Schneider Zoltánnal.
Színház ajánló

Felolvasó képzeletszínház Szamosi Zsófiával

Október 18-án láthatja a közönség a 6SZÍNben Tollár Mónika rendezését, a Janikovszky Éva azonos című regényéből készült A lemez két oldalát. A 2013 óta futó produkcióban ezen az estén Horváth Lili, Elek Ferenc és Simon Kornél partnere Szamosi Zsófia lesz.