Színház

Színház a Tilosban

2010.03.02. 14:07
Ajánlom
A Tilos Rádió Madártávlat és békaperspektíva című színházi műsorának mai vendége Fáy Miklós, a POSzT versenyprogramjának válogatója.

A Tilos Rádió színházi magazinja folytatja az elmúlt években - Kukorelly Endrével és Janisch Attilával - megkezdett sorozatát, és következő adásában a 2010. június 3. és 12. között megrendezésre kerülő X. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának válogatóját látja vendégül. Fáy Miklós újságíró, kritikus március 1-jén tette közzé a versenyprogramba beválogatott előadások listáját, amely itt olvasható.

A március 2-i műsor vendége tehát Fáy Miklós, akivel nemcsak a versenyelőadásokról lesz szó, hanem a válogatás egyéb tapasztalatairól is. A műsor készítői arra is kíváncsiak, hogy a 2009. április 1. és 2010. február 28. között bemutatásra került magyar színházi előadások közül megtekintett 120 produkció után a válogató hogyan látja a budapesti, vidéki és határon túli színházak kínálatát, a kortárs színházi élet tendenciáit, illetve mit vár az idei POSZT-tól.

A műsort Kelemen Orsi, Miklós Melánia, Sebők Bori szerkeszti és vezeti; a zenéket Kert Zoltán (Voison), néha Varga Tamás (Vatart) keveri.

A Madártávlat és békaperspektíva kéthetente kedden 18:00-19.30-ig hallható a Tilos Rádióban, az FM 90.3-on és online a tilos.hu oldalon.

A korábbi műsorok az adás után két hétig meghallgatók a tilos.hu-n, ezt követően pedig letölthetőek az archívumból vagy a blog.tilos.hu/madartavlat oldalról. A blogon megtalálható a korábbi adások témája és az elhangzott zenék listája.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Vámos Miklós: Prűd lelkűek legyenek óvatosak ezzel a könyvvel

Az új évben is folytatódik a Fidelio.hu-n Vámos Miklós sorozata, amelyben a népszerű író megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Bakos Gyöngyi Nyolcszáz utca gyalog című első kötetét ajánlja. Gondolataira a könyv szerzője reagál.
Zenés színház

Bellini-operát énekelnek az erdő állatai egy cuki videoklipben

Az olasz bel canto-stílus egyik alapművének részletéből, Vincenzo Bellini Norma című operájának egyik számából készült bájos animációs film.
Színház

Rangos nemzetközi fesztiválon látható Székely Kriszta Nóra-rendezése

A Katona József Színház előadása a Lessingtage Digital online fesztiválon szerepel. A közvetítés – az eseményre meghívott többi produkcióhoz hasonlóan – bárki számára ingyenesen követhető lesz.
Zenés színház

Online premierrel jön Vecsei H. Miklós operarendezése

A Szöktetés a szerájból az Opera Otthonra első online premierje lesz január 23-án 19:00 órától.
Színház

Fullajtár Andrea felmondott az SZFE-n

A színésznő eddig a diákokért maradt. A jelenlegi vezetéssel nem tud osztályfőnökként részt venni a tanításban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház szfe

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Színház hír

Megvan, hová költözik az SZFE a Vas utcából

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése, amelyben az új oktatási helyszíneken túl az átalakuló intézeteket is bemutatják. A három helyszínen folyó képzés megújult, modern struktúrát ígér.
Színház szfe

Lenullázhatják az SZFE-hallgatók kreditjeit

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése átregisztrálná a hallgatók őszi féléves kreditjeit a tavaszi időszakra – tudta meg a HVG, hozzátéve, hogy az önköltséges rendszerben tanuló diákokkal ettől függetlenül kifizettetnék a félévet.
Színház magazin

50 éve mutatták be Örkény István Macskajátékát

1971. január 15-én mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Örkény István Macskajáték című színművét. A darab, amely azóta is töretlen sikerrel fut a magyar színpadokon, a 20. Század legismertebb és legtöbbet játszott tragikomédiájává vált.
Színház magazin

10 érdekesség a 120 éve született Bihari Józsefről, az örök Tiborcról

1901. január 14-én született a 20. századi magyar színháztörténet egyik legkiválóbb karakterszínésze, Bihari József, akinek alakításai a mai színésznemzedék számára is példaként szolgálhatnak. Bár a színpadon nem játszott élet-halál harcot vívó nagy hősöket, élete megpróbáltatásokkal és lemondásokkal teli volt. Összegyűjtöttünk 10 érdekességet a színművészről.