Színház

"Színház az, amit annak gondolunk"

2015.01.30. 16:07
Ajánlom
A Fészek Színház 2014 őszén mutatta Cziczó Attila Tájbrék című színdarabját. Az előadás nem titkoltan a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad magyarországi történéseit dolgozta fel a Pesti család életét bemutatva. A darab kapcsán a szerzővel beszélgettünk INTERJÚ

-Mi a Tájbrék sztorija?

-Van egy család. Apa, anya, gyerek, mama. Meg a papa, aki már nincs, de megjelenik, mert az apa, aki fodrász egyébként, pedig költő is lehetne, néha álmodik. Álmaiban egy bonviván, amúgy pedig egy lúzer, egy kisember, akinek a hasa már pocak, a térde krumpli, a tekintete pedig szürke. Az anya sem különb, bár domborúságai még bőszen domborodnak, ám mégsem énekesnő lett, ahogy eltervezte, hanem feleség és anyuka. Egyikből sem osztályelső. A lány színésznő, de az a színitanodásan elviselhetetlen förtelem. A mama jópofa, de ő már túl van mindenen: csak röhög és pofozgat mindenkit. És ott van még a bölcsész fiú, aki udvarolgat mindenkinek, a dekoratív csinibaba, aki főleg egzisztenciára vágyik, bár kimondani nem tudja a szót, és az izlandi ügyvéd, a nyugat hangja, illetve lehelete, aki keres valamit a családban, de mindig mást talál. Ez egy családi előadás. Zenével, dalokkal, táncokkal, versekkel, és megszámlálhatatlan humoros epizóddal - ami csak erre a családra jellemző.

- Tükröt szeretnél tartani a nézőnek?

-A színház mindig tükröt tart. Általában fájdalmas belenézni. Pedig ez elkerülhetetlen a személyes fejlődéshez. 

-De nem egy család életét akartad megírni. Ugye?

-Mindig úgy írok, hogy van egy általam fontosnak tartott üzenet, amit elrejtek valami könnyen befogadható történet mögé. Amikor például a családról írtam ('Gyenge vagyok', 'Halhatatlan', 'Fém'), mindig valami erős felszínt húztam történetmesélés címszóval a drámára, ami által a mélyebb gondolatokra nem kíváncsi nézők is megtalálhatják a számukra fontos, vagy éppen könnyebben emészthető valamit. Mert a néző - szerintem - nem feltétlenül valós időben szeretné megfejteni az alkotók néha túlbonyolított gondolatfüzéreit. Szüksége van csendekre, könnyebben befogadható egyértelműségekre, s aztán otthon, vagy akár az előadás után kávézgatva átértékeli, mit is kapott. Nekem ez nagyon tetsző hozzáállás. 

-Az, hogy Magyarországról, a magyarokról írjál, valami küldetésszerű alapvetésnek tartod?

- Persze. Itt élek, most élek itt. Magyar vagyok, a magyar nyelvet használom. Szeretek magyar lenni, az összes nehézségével együtt. Elfogadom, hogy a közösség, ahová tartozom, ilyen. 

-Milyen?

-Pesszimista nép vagyunk. Minden pozitív magyar sajátosság ellenére ezt tartom most a legfontosabbnak, amiről beszélnünk kell. Emberekből áll társadalmunk, akik megszületnek, élnek, halnak. S az, hogy ezt az időt hogyan, mivel, és kivel töltik el, mindig az egyén dolga és felelőssége. Erről a felelősségről írtam a Tájbrék párbeszédeiben: magyar emberek beszélgetnek magukról. Hogy ez a rendszerváltásról szól, vagy egy sikertelen családról, tök mindegy. Sohasem szabad engedni, hogy a kudarcok irányítsák az életünket. A sikerekről, örömökről kell szólnia minden percünknek. Mindig lehet újrakezdeni, mindig ki lehet javítani a hibákat. Nem szeretem azt a magyar önképet, amelyik a sírást helyezi előtérbe a nevetéssel szemben. Nem vagyunk balsors átkozta nép, hanem tizenvalahány-millió ember vagyunk, akik egy nyelvet beszélnek. De ez nem elég: ki kell nézni a határainkon túlra, s megismerni a világot! A Fészek Színháznak is ez az alapgondolata: „színházat csinálunk; a világról a magyaroknak, s magyarul a világnak". 

-Mit szólnak ehhez a nézők?

-Szerintem szeretik. Van nálunk egy nagyon jó szokás. A mi színházunkban az előadás után nem kell feltétlenül elrohanni. Nagyon kellemes a társalgó terünk. Itt lehet egy kávé, egy pohár bor mellett beszélgetni, feldolgozni a látottakat. Akár a színészekkel együtt is, hiszen ők is maradni szoktak. Ezért eléggé biztos képünk van a nézők véleményéről. Tehát bátran mondhatom, szeretik az előadásainkat és azt a különleges hangulatot, amit a mi színházunk nyújt. A néző a legfontosabb. Hiszen ezt az egyetlen értelmét látom a munkámnak: találkozni a befogadókkal. Szeretem, ahogyan alakítjuk egymást. Jó találkozni a velem egyívásúakkal, s azokkal is, akiknek valami újat, többet tudok mondani róla, rólam, magunkról. És az sem keserít el, amikor elzárkózókkal találkozom. Szerencsére, ebből van a legkevesebb. Szóval nézők nélkül semmi értelme sem lenne a színháznak. Persze az, hogy kinek mit jelent az átélt élmény, az már más téma. De ezekről nagyon sokat beszélgetünk előadások után. Ezért is érdemes eljönni hozzánk, mert a vélemény nálunk nem marad kimondatlanul. 

-Politika?

-A politika egy szükséges rossz, amit el kell viselnünk. Van persze véleményem, de ez nem tartozik a színházhoz. Szerintem a színháznak nem feladata politikai iránymutatást adni. Helyzeteket mutat, kérdéseket vet fel, gondolkodni valót ad. De a nézők helyett gondolkodni, sőt mi több, válaszokat adni, szerintem nem helyénvaló. Politika helyett én inkább társadalmi kérdésekkel foglalkozom tágabb és szűkebb értelemben egyaránt. Az ember elfoglalt helyével a világban. 

-Úgy tudom, előszeretettel dolgozol együtt amatőrökkel. Lehet azt mondani rátok, hogy ez egy „igazi színház"?

-Színház az, amit annak gondolunk. Ha azt mondjuk, hogy az Orczy úton ez egy színház, ahol színházi előadást lehet látni, a nézőnek teljesen mindegy, hogy hova jön, az érdekli, hogy sikerült megszólítani, vagy nem. A mi amatőrjeink, köztük én is, nem sokban különböznek a hírességektől, talán csak pont ebben, hogy nem ismeri őket a fél ország! Előadásainkban hivatásos színészek és amatőrök dolgoznak együtt, de senki sem firtatja, hogy ki honnan jött. A közös munka és eredmény a lényeg. Szokták persze mondani lelkes nézők, hogy „igazi" színházban, sokkal több néző előtt mekkora siker lenne ez az előadás, de azt nem gondolják végig, hogy ez a tragikomédia ide lett megálmodva, ebbe a térbe, ezekkel a színészekkel. S lehet, hogy az itt átélt élményt, lelkesedést nem tudnám garantálni máshol. Ez a színház a miénk, egy különös összetartó közösségé, s akikkel együtt vagyok, mind-mind nagyszerű emberek, s nagyszerű színházcsinálók. Na, például erről is szól a Tájbrék: megtalálni azokat, akikkel érdemes leélni egy életet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Klasszikus

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Tánc

Elbűvölte a Jacqueline du Pré életéről szóló balett Daniel Barenboim karmestert

Bemutatták a legendás csellista életéről szóló balettelőadást a brit Királyi Operaházban. Özvegye, Daniel Barenboim is pozitívan nyilatkozott a produkcióról.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Színház magazin

Hogyan lett nagy író Bereményi Géza?

Mitől lesz valaki nagyformátumú író? Van rá recept? Vagy ez egy eleve elrendelés? Bereményi Géza esetében a legnagyobb játékos, maga az élet determinálta a sikert. Vagy a Teleki téri piac. Önmagáról, az Eldorádóról mesélt Huszárik Katának a JaSzalonban.
Színház interjú

„Érződik a darabon, hogy színész írta” – Interjú Brasch Bencével

Zach Braff fekete komédiáját, a Minden nagyon jó lesz című darabot tűzi műsorra az Átrium. Idegenek az éjszakában, egy elhagyott tengerparti nyaralóban. Poénos bemondásoktól, egymás zrikálásától jutnak el odáig, hogy színt valljanak magukról. A harmincötödik szülinapján végzetes lépésre készülő „házigazda” szerepét Brasch Bence alakítja.
Színház hír

Házastársi pingpong a Belvárosi Színházban

Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.
Színház interjú

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.