Színház

"Színház az, amit annak gondolunk"

2015.01.30. 16:07
Ajánlom
A Fészek Színház 2014 őszén mutatta Cziczó Attila Tájbrék című színdarabját. Az előadás nem titkoltan a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad magyarországi történéseit dolgozta fel a Pesti család életét bemutatva. A darab kapcsán a szerzővel beszélgettünk INTERJÚ

-Mi a Tájbrék sztorija?

-Van egy család. Apa, anya, gyerek, mama. Meg a papa, aki már nincs, de megjelenik, mert az apa, aki fodrász egyébként, pedig költő is lehetne, néha álmodik. Álmaiban egy bonviván, amúgy pedig egy lúzer, egy kisember, akinek a hasa már pocak, a térde krumpli, a tekintete pedig szürke. Az anya sem különb, bár domborúságai még bőszen domborodnak, ám mégsem énekesnő lett, ahogy eltervezte, hanem feleség és anyuka. Egyikből sem osztályelső. A lány színésznő, de az a színitanodásan elviselhetetlen förtelem. A mama jópofa, de ő már túl van mindenen: csak röhög és pofozgat mindenkit. És ott van még a bölcsész fiú, aki udvarolgat mindenkinek, a dekoratív csinibaba, aki főleg egzisztenciára vágyik, bár kimondani nem tudja a szót, és az izlandi ügyvéd, a nyugat hangja, illetve lehelete, aki keres valamit a családban, de mindig mást talál. Ez egy családi előadás. Zenével, dalokkal, táncokkal, versekkel, és megszámlálhatatlan humoros epizóddal - ami csak erre a családra jellemző.

- Tükröt szeretnél tartani a nézőnek?

-A színház mindig tükröt tart. Általában fájdalmas belenézni. Pedig ez elkerülhetetlen a személyes fejlődéshez. 

-De nem egy család életét akartad megírni. Ugye?

-Mindig úgy írok, hogy van egy általam fontosnak tartott üzenet, amit elrejtek valami könnyen befogadható történet mögé. Amikor például a családról írtam ('Gyenge vagyok', 'Halhatatlan', 'Fém'), mindig valami erős felszínt húztam történetmesélés címszóval a drámára, ami által a mélyebb gondolatokra nem kíváncsi nézők is megtalálhatják a számukra fontos, vagy éppen könnyebben emészthető valamit. Mert a néző - szerintem - nem feltétlenül valós időben szeretné megfejteni az alkotók néha túlbonyolított gondolatfüzéreit. Szüksége van csendekre, könnyebben befogadható egyértelműségekre, s aztán otthon, vagy akár az előadás után kávézgatva átértékeli, mit is kapott. Nekem ez nagyon tetsző hozzáállás. 

-Az, hogy Magyarországról, a magyarokról írjál, valami küldetésszerű alapvetésnek tartod?

- Persze. Itt élek, most élek itt. Magyar vagyok, a magyar nyelvet használom. Szeretek magyar lenni, az összes nehézségével együtt. Elfogadom, hogy a közösség, ahová tartozom, ilyen. 

-Milyen?

-Pesszimista nép vagyunk. Minden pozitív magyar sajátosság ellenére ezt tartom most a legfontosabbnak, amiről beszélnünk kell. Emberekből áll társadalmunk, akik megszületnek, élnek, halnak. S az, hogy ezt az időt hogyan, mivel, és kivel töltik el, mindig az egyén dolga és felelőssége. Erről a felelősségről írtam a Tájbrék párbeszédeiben: magyar emberek beszélgetnek magukról. Hogy ez a rendszerváltásról szól, vagy egy sikertelen családról, tök mindegy. Sohasem szabad engedni, hogy a kudarcok irányítsák az életünket. A sikerekről, örömökről kell szólnia minden percünknek. Mindig lehet újrakezdeni, mindig ki lehet javítani a hibákat. Nem szeretem azt a magyar önképet, amelyik a sírást helyezi előtérbe a nevetéssel szemben. Nem vagyunk balsors átkozta nép, hanem tizenvalahány-millió ember vagyunk, akik egy nyelvet beszélnek. De ez nem elég: ki kell nézni a határainkon túlra, s megismerni a világot! A Fészek Színháznak is ez az alapgondolata: „színházat csinálunk; a világról a magyaroknak, s magyarul a világnak". 

-Mit szólnak ehhez a nézők?

-Szerintem szeretik. Van nálunk egy nagyon jó szokás. A mi színházunkban az előadás után nem kell feltétlenül elrohanni. Nagyon kellemes a társalgó terünk. Itt lehet egy kávé, egy pohár bor mellett beszélgetni, feldolgozni a látottakat. Akár a színészekkel együtt is, hiszen ők is maradni szoktak. Ezért eléggé biztos képünk van a nézők véleményéről. Tehát bátran mondhatom, szeretik az előadásainkat és azt a különleges hangulatot, amit a mi színházunk nyújt. A néző a legfontosabb. Hiszen ezt az egyetlen értelmét látom a munkámnak: találkozni a befogadókkal. Szeretem, ahogyan alakítjuk egymást. Jó találkozni a velem egyívásúakkal, s azokkal is, akiknek valami újat, többet tudok mondani róla, rólam, magunkról. És az sem keserít el, amikor elzárkózókkal találkozom. Szerencsére, ebből van a legkevesebb. Szóval nézők nélkül semmi értelme sem lenne a színháznak. Persze az, hogy kinek mit jelent az átélt élmény, az már más téma. De ezekről nagyon sokat beszélgetünk előadások után. Ezért is érdemes eljönni hozzánk, mert a vélemény nálunk nem marad kimondatlanul. 

-Politika?

-A politika egy szükséges rossz, amit el kell viselnünk. Van persze véleményem, de ez nem tartozik a színházhoz. Szerintem a színháznak nem feladata politikai iránymutatást adni. Helyzeteket mutat, kérdéseket vet fel, gondolkodni valót ad. De a nézők helyett gondolkodni, sőt mi több, válaszokat adni, szerintem nem helyénvaló. Politika helyett én inkább társadalmi kérdésekkel foglalkozom tágabb és szűkebb értelemben egyaránt. Az ember elfoglalt helyével a világban. 

-Úgy tudom, előszeretettel dolgozol együtt amatőrökkel. Lehet azt mondani rátok, hogy ez egy „igazi színház"?

-Színház az, amit annak gondolunk. Ha azt mondjuk, hogy az Orczy úton ez egy színház, ahol színházi előadást lehet látni, a nézőnek teljesen mindegy, hogy hova jön, az érdekli, hogy sikerült megszólítani, vagy nem. A mi amatőrjeink, köztük én is, nem sokban különböznek a hírességektől, talán csak pont ebben, hogy nem ismeri őket a fél ország! Előadásainkban hivatásos színészek és amatőrök dolgoznak együtt, de senki sem firtatja, hogy ki honnan jött. A közös munka és eredmény a lényeg. Szokták persze mondani lelkes nézők, hogy „igazi" színházban, sokkal több néző előtt mekkora siker lenne ez az előadás, de azt nem gondolják végig, hogy ez a tragikomédia ide lett megálmodva, ebbe a térbe, ezekkel a színészekkel. S lehet, hogy az itt átélt élményt, lelkesedést nem tudnám garantálni máshol. Ez a színház a miénk, egy különös összetartó közösségé, s akikkel együtt vagyok, mind-mind nagyszerű emberek, s nagyszerű színházcsinálók. Na, például erről is szól a Tájbrék: megtalálni azokat, akikkel érdemes leélni egy életet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Klasszikus

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikusok

Hét bérletet hirdet meg A zene kaland! mottójú 2019/20-as évadára a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Az évad rezidens művésze Rost Andrea lesz.
Klasszikus

A Kodály-módszer hírnöke: Szőnyi Erzsébet 95 éves

A kilencvenöt éves Szőnyi Erzsébet rengeteget tett a Kodály-módszer megőrzéséért, de saját jogán is kiváló zeneszerző. Születésnapján köszöntjük.
Klasszikus

Miniszteri biztos segíti a zeneiskolák hangszercsere-programját

A megalakult a hangszercsere bizottság a Hangszercsere program gördülékenységét biztosítja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bodolay Géza az OSZMI új igazgatója

Ő vezetheti május 1-jétől a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet.
Színház fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Mi történik, ha nem látunk ki a saját világunkból?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása április 27-én lesz a 92.1-en, benne interjú hallható Kubinyi Júliával, Szőke Nikolettával és Widder Kristóffal.
Színház magazin

Ne próbáljuk eldönteni, hogy a saját határaink a gyerek határai is

Így foglalta össze a beszélgetést vezető Veiszer Alinda a gyerek- és ifjúsági színházról szóló Jó kérdés legfontosabb tanulságát. A konklúziót Hoffer Károly bábszínész, bábrendező, látványtervező, Pogány Judit színművész és Vidovszky György rendező segítették levonni a moderátornak, a hallgatóknak, és most a Fidelio olvasóinak is.
Színház interjú

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Színház hír

Pogány Judit a Kritikus Céh életműdíjasa

Az életműdíjat Pogány Judit szeptember 22-én, a Színikritikusok díjának átadó gáláján veszi majd át a Katona József Színházban.