Színház

Színház egész nyáron – Mindenki Egerszegre, a Kvártélyházba!

Kvártélyház
2022.06.01. 15:10
Ajánlom
Június végétől augusztus közepéig várja nézőit Zalaegerszeg belvárosában, a Kvártélyház neobarokk udvarán a KvártélyházNyár – A 16. évad.

Idén kivételesen a nyári szezon már június közepén megkezdődik, hiszen a 2008 óta műsoron levő félig mese-félig musical, A padlás az EgerszegFeszt Nagyszínpadára költözik június 17-én 20:30 órai kezdettel.

A „fesztiválkitérő” után június 26. és július 2. között a ZA-KO, azaz a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál kínál szórakozást. Ezen az egy héten koncentráltan, főként független színházi produkciók kapnak helyet a színpadon.

Kvartelyhazfelulrol-162101.jpg

A Kvártélyház drón-nézetből (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

A férfias vonalat Lengyel Tamás Kitolás című előadása képviseli, mely az apává válás és az apai lét szépségeibe és nehézségeibe enged bepillantást.

Hogy „meglegyen az egyensúly” igazán csajos előadást is kínálunk, az E-Mancik Színházi Manufaktúra Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadása, mely a gyermek- és kamaszkori útkeresést mutatja be öniróniával, humorral és zenével.

Grecsó Krisztián Vera című regényéből készített monodrámát a Kőszegi Várszínház, Göttinger Pál rendezésében. Vendégünk lesz Ficzere Béla A pacal ideje című produkcióval és a Veszprémi Petőfi Színház a Pilinszky100-zal. Mindezek mellett képzőművészeti kiállítás is nyílik a Kvártélyházban.

Padlas-162101.jpg

A padlás (Fotó/Forrás: Kvártélyház)

A ZA-KO után saját előadások következnek. A már megszokott rend szerint a tavalyi bemutató az idei évben is várja a közönséget. Ez az előadás A Pál utcai fiúk, amely a Kvártélyház, a Kaposvári Egyetem és a Zalai Táncegyüttes koprodukciójában született fiatalos előadás. Érdekessége, hogy Nemecsek két alakban jelenik meg: egy színész és egy kisfiú is párhuzamosan jelen van a történetben.

Az idei premier a Meseautó musical lesz, melynek történetét legtöbben ismerhetik a filmből. Szintén fiatal, zalaegerszegi szereplőgárdával, nem mindennapi játéktérrel készül az előadás.

A szezont a Zalai Táncegyüttes táncszínházi produkciójával zárja a Kvártélyház augusztus 16-án. Többéves együttműködés fűzi össze a két szervezetet, így már szinte hagyománnyá vált, hogy a záróesten néptánc kerül a színpadra.

A padlás még két kitérőt tesz Zalaegerszegről: augusztus 7-én, vasárnap Kápolnásnyéken, augusztus 14-én pedig Keszthelyen, a Festetics-kastély parkjában találkozhatnak ismét a barátságos szellemekkel a nézők.

Színház – zene – tánc – fesztivál – mosoly – kellemes nyári esték – ezzel várja Önöket a Kvártélyház, Zalaegerszegen!

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Pál utcai fiúk című előadás eyik jelenete (fotó/forrás: Kvártélyház)

Kvártélyház Szabadtéri Színház

2007 óta Zalaegerszeg belvárosának neobarokk udvarán működik a Kvártélyház Szabadtéri Színház, a teátrum vezetésével az alapító Tompa Gábort (Tompagabor Kornélt) – igazgató, kulturális rendezvényszervező, rendező – bízták meg. Az elmúlt másfél évtizedben a város és a régió meghatározó kulturális szereplőjévé vált a színház.

Minden évben minimum egy új, saját bemutatót tart a teátrum, emellett vendégelőadásokat is fogad és társszervezője a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválnak. Legújabb elismerése a színháznak: a 2021-ben elnyert Érték és Minőség Nagydíj.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.
Színház interjú

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház gyász

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Színház interjú

Felfedezni az életet a mese mögött – interjú Csiby Gergellyel a Diploma előtt kapcsán

A Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készült fel a szerepre, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.
Színház ajánló

Ifj. Vidnyánszky Attila és Ötvös András főszereplésével mutatja be az Amadeust a Pesti Színház

Peter Shaffer darabját, amelyben egy művészeti hagyományokat tisztelő, sikeres alkotó kerül szembe egy újító zsenivel, Hegedűs D. Géza rendezésében mutatják be a Pesti Színházban, november 25-én.