Színház

Színház egy karnyújtásra

2023.04.05. 11:00
Megosztom
Különös színtér a Rózsavölgyi Szalon, sokadszorra is képes vagyok rácsodálkozni a polgári kávézó „díszletében” megjelenő színházra. Ezúttal Hárs Anna Szívhang című darabját mutatták be, amit Dicső Dániel rendező illesztett bele a térbe.  

A Rózsavölgyi miliője rendet sugall: jól szabott ruhákban társalgunk partnerként, ismerősként, barátként, kis távolságot tartva vagy közvetlenül. Itt mindannyian egy szolid kávéházi kultúra részei vagyunk. Mindez egy színházhoz képest mégis rendetlen: nem elvágólag ülünk szép szabályos sorokban, hanem asztaloknál, kávéscsészék és süteménymaradványok mellett, szerteszét. Ezúttal még a játéktér sem a megszokott helyén van, az eredeti színpadon például a cikk szerzője ült többedmagával.

Van ebben az egészben egyfajta oldottság. Békebeli. Már-már olyan, mintha lennének nálunk polgárok, ráadásul azok éppen mi volnánk.

Érezni lehet a tőlünk gyakran karnyújtásnyira játszók illatát és a mozdulatok keltette légörvényeket. Egy minden pillanatában belülről megtámasztott színészi játék ebből a távolságból egészen különleges élmény.

Koncentrált természetesség, legális voajőrség, színről színre látás.

Játszani is másképpen kell: „olyasmit lehet benne csinálni, amit máshol nem. Sok évig játszottam az Örkény Színházban, ami egy alkalmas tér, de egészen intim ott sem tud lenni az ember. Itt lehet: majdnem olyan közel vagyunk a természetes gesztushoz, mint egy filmen” – mesélt erről nekünk egy interjúban Epres Attila, az előadás férfi főszereplője, aki első alkalommal szerepelt a Rózsavölgyiben.  

MOL_3499_2_negy-233105.jpg

Sajgál Erika, Györgyi Anna, Epres Attila és Szulák Andrea a Szívhang előadásában (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Hárs Anna ezzel szemben már többször dolgozott itt dramaturgként, ezt a darabot pedig kifejezetten a Szalon felkérésére írta, ráadásul úgy, hogy a végső változat elkészítésénél már tudta, kik fognak szerepelni benne. Így gyakorlatilag személyre szabhatta a szöveget. Ez talán leginkább a Szulák Andrea által alakított, szerethetően blazírt, erotikusan túlfűtött Abigél esetén hozott a legtöbbet a konyhára,

aki egyébként a ráírt nagyszámú poén miatt gyaníthatóan el is vitte a tejfölt.

A történet szerint három, ötvenes éveiben járó nő, egykori egyetemi osztálytársak az iskola óta tartják a kapcsolatot, többek között egy olvasóklubot hoztak létre. Úgy tűnik, ezeken az alkalmakon a választott regényekre néhány, önmagukra és egymásra annál több mondatot szánnak. Barátnők. Hédi (Sajgál Erika) éppen válik, mert a férje elhagyta, Abigél nem igazán hisz a házasságban, de látszatra jól megvan a nélkül is, Bori (Györgyi Anna) viszont úgy tűnik, nem csak behúzta, de mindmáig a kezében tartja a nyerőlapokat: gyerek, férj, család, kiegyensúlyozott jómód.

Ebbe a körbe érkezik meg a régen nem látott Andris, akit Abigél halászik ki a legnagyobb közösségi hálóval a félfacér Hédinek. A férfinak Abigéllel egy kisebb liezonja, Borival komoly kapcsolata volt, ami azzal ért véget, hogy a fiú megcsalta Borit, a lány pedig szakított vele. Mindez egyetemista korukban történt réges-régen. Azóta egyikük sem látta Andrist. Epres Attila arról is mesélt korábban, hogy harmincéves pályafutása alatt még egyik színésznővel sem játszott együtt, így számára ez nagy ajándék. Dicső Dániel rendezésében

a szórakoztatás humorfaktorát a három barátnő csevegése adja az előadás első felében-harmadában, a finom színészi játék fent említett élményét pedig Bori és Andris kettőse szolgáltatja Györgyi Anna és Epres Attila előadásában.

Ennél többet elárulni egy beszámolóban, tekintettel azokra, akik még nem látták, nem lenne helyénvaló.

MOL_2540_2-233131.jpg

Epres Attila és Györgyi Anna a Szívhang előadásában (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Talán még annyit, hogy a darabban Andris megemlíti, hogy kevéssé elegánsra sikeredett válása után egy időre a háromszáz lakosú Jósvafőre költözött kisimítani a lelkét. A Rózsavölgyi Szalon gondolt egyet, és Jóna Gábort, Jósvafő polgármesterét is meghívta a bemutatóra. Akitől aztán megtudtuk, hogy a szerző sem a lélekszámot illetően, sem a hely békéje kapcsán nem tévedett. A hivatala mellett mentősként is dolgozó polgármesternek egyébként annyira tetszett az előadás, hogy nem csupán viszonozta a meghívást, és az előadás egész stábját meginvitálta Jósvafőre, de azt is elmondta, kapacitálni fogja a falubelieket, és akár még buszt is szerez hozzá, hogy időnként Budapestre jöjjenek színházba. A Szívhang abból a bizonyos karnyújtásnyi közelségből ugyanis olyan élmény volt számára, amiben már nagyon régen nem volt része. Ezt nem adja meg a pár másodperces TikTok videó, mondta mosolyogva, hozzátéve, hogy ha egy-két héten át csak egy kicsivel csökkentik a tiktokozásra fordított perceket, gond nélkül ki lehet gazdálkodni egy budapesti színházi előadás időtartamát oda-visszaúttal, de akár még egy vacsorával együtt is. 

Fejléckép: Sajgál Erika, Györgyi Anna, Epres Attila és Szulák Andrea a Szívhang előadásában (fotó/forrás: Molnár Miklós/Rózsavölgyi Szalon)

„A színésznők miatt lettem színész” – beszélgetés Epres Attilával új bemutatója, a Szívhang kapcsán

Kapcsolódó

„A színésznők miatt lettem színész” – beszélgetés Epres Attilával új bemutatója, a Szívhang kapcsán

Epres Attila első alkalommal lép fel a Rózsavölgyi Szalonban. Az évtizedeken át az egyik legtöbbet foglalkoztatott színésztől megtudtuk, miért örül a beugrásoknak, mi a különbség számára munka és játék között és mit szeret a szumóban.

Öt bemutatót tart az új évadban a Rózsavölgyi Szalon

Öt bemutatót tart az új évadban a Rózsavölgyi Szalon

Tizenegyedik évadát kezdte meg a Rózsavölgyi Szalon, ahol különleges előadás készül Bálint András és Jordán Tamás 80. születésnapjára. Az első bemutatót október 8-án tartják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója