Színház

Színház-Sziget a Kultúrzónában

2012.08.06. 08:31
Megosztom
Aki esetleg unná a tömeget, idegenkedne a koncertek hangerejétől, vagy egyszerűen azt gondolja, a Sziget arra való, hogy valami újat is kipróbáljon, azt ajánljuk, esténként keressen magának helyet a domboldalon, vagy vesse magát be a Porondszínházba, ahol széles műfaji kínálat, igazi programkavalkád várja.

Idén a zseniális és sokoldalú előadóművész, Philippe Geffroy francia társulata, a Pipototal érkezik monumentális, látványos, bonyolult, álombéli gépezeteivel. A Basculoscopia című előadás központi eleme egy 10 méter magas, fémből készült szerkezet, valójában egy monumentális forgó libikóka, amelyen az artisták mutatják be az élet körforgását, a zenét pedig kifejezetten erre az alkalomra épített hangszerek révén szolgáltatják.

A Porondszínházban lesznek színházi és táncelőadások, különleges koncertek, cirkuszi produkciók, a magyar stand up szcéna ismert előadói, a sátor előtt pedig a Fiatal Írók Szövetsége és a NemKönyv állítja fel KönyvStrandját. A musicalrajongók láthatják a zenés színház történetének egyik leggyakrabban játszott darabját, a La Mancha lovagját. Minden nap érkeznek bűvészek, zsonglőrök, akrobaták vagy épp légtornászok, klasszikus cirkuszi számokat és újcirkuszi varázslatokat csinálók. Visszatérő vendég Méhes Csaba, aki ezúttal is vizuáliskomédiázik.

Lesz slamparty, rájátszanak költők és dalnokok, jelesül Grecsó Krisztián és Karafiáth Orsolya, illetve Kollár-Klemencz László és Kardos-Horváth János. A programok közül kiemelkedik a Születtem Magyarországon 2. című, a szerzőtárs, Bereményi Géza rendezte Cseh Tamás-emlékest olyan előadókkal, mint Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Tompos Kátya, Für Anikó, Holecskó Orsolya, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kálloy Molnár Péter.

Nem tudjuk, a szigetelők közül hányan operarajongók, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, kevesen. A Fidelio KultúrZónában bemutatkozó a Moltopera társulatának slágeropera-keresztmetszeteit jó szívvel ajánljuk nekik, de az ifjú énekesekben a legvérmesebb fanatikusok sem fognak csalódni.

"A Moltopera alapkoncepciója, hogy szeressük, amit, akivel és ahogyan csinálunk. Abban hiszek, hogy ha ez megvan, akkor a közönség is szeretni fogja a produkciót. Szeretnénk minél több emberhez közelebb vinni az operát. Missziónk, hogy elmenjünk vidékre, olyan településekre, ahol talán még nem is játszottak operát és megmutassuk minél több embernek, hogy huszonévesen miért ezt a pályát választottuk" - fogalmazott Ágoston László, a társulat vezetője. Idén februárban mutatkozta be, átlagéletkoruk alig 25 év, céljuk az, hogy minőségi produkciókat hozzanak létre, repertoárjukat pedig a tagok személyiségétől függően, ahhoz passzolóan alakítják. Ezúttal két slágeropera, A varázsfuvola és a Szerelmi bájital keresztmetszetét kínálják a Szigetre látogatóknak, s hogy senki ne ijedjen meg, gyorsan hozzátesszük: magyarul fognak énekelni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.