Színház

Színházi évadnyitás vidéken: Miskolc, Kecskemét, Eger, Kaposvár, Nyíregyháza, Veszprém

2012.08.24. 07:55
Ajánlom
A megyeszékhelyek színházaiban is sorra tartják a társulati évadnyitókat. Összesítettünk.

Miskolcon a művészeti tanács tagjai - Kiss Csaba igazgató vezetésével - a társulat, a színházbarátok, a miskolci művészet jeles tagjai, a gazdasági és politikai élet képviselői előtt fogalmazták meg művészeti programjukat, ars poeticájukat aaz együttgondolkodás, az erős társulati összmunka, a kulturális elértéktelenedés megállítása, a színház és a közönség viszonyának megújításának céljával.  Bejelentették, hogy dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere Kilátódíjat alapít a legjobb pályakezdő színésznek, a színház zenészei - a bemutatók címére - évadhimnuszt írtak, ezek közül Regős Zsolt énekkarra írt évadhimnusza hangzott el, Fandl Ferenc pedig saját "évadrapjét" adta elő. Bemutatták a megújult honlapot és a színház új logóját, a Bartók+ Operafesztiválról és az új népoperáról Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője beszélt. A Miskolci Nemzeti Színház évadtervét ide kattintva böngészhetik végig.

Kecskeméten Cseke Péter direktor az új évadra az előzőnél valamivel közönségbarátabb darabokat ígért, ám továbbra is a minőség megtartásának jegyében. Mint mondta, a Kecskeméti Katona József Színház az évek óta tartó válságidőszak ellenére eddig gazdasági téren is zászlóshajónak számított, "most azonban az országgal együtt egyre komolyabb nehézségek előtt áll". 

A direktor értékelése szerint erős, összetartó csapat alakult ki, és mindössze egyetlen tag, Zeck Júlia távozott, míg két tehetséges fiatallal, Decsi Edittel és Porogi Ádámmal kötnek szerződést. Az igazgató bejelentette, hogy 2013. április 28-án Angliában élő magyarok előtt vendégszerepel a társulat Agatha Christie Egérfogó című darabjával, abban a patinás londoni színházban, amely 60 esztendeje játssza az eredeti előadást. A következő évad műsortervéről Réczei Tamás művészeti vezető kifejtette: három játszóhelyükön összesen 14 bemutatót tartanak. Ezeknek a listája ide kattintva olvasható.

Az eseményen Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője bejelentette: bélyegen örökítették meg a kecskeméti teátrum minden színészét. Ezek az új évad kezdetétől a színház épületében megvásárolhatók lesznek, később pedig országszerte kereskedelmi forgalomba kerülnek. A bevétel egy részét jótékony célra: az Ódry Árpád Művészotthon támogatására fordítják. Az évadnyitó végén Cseke Péter kihirdette a nyílt logótervező pályázat győztesét: a Katona József Színház szeptemberben debütáló új jelképe Sárkány Zsuzsanna munkája.

Az egri Gárdonyi Géza Színház működésének fenntartása érdekében összefogásra szólította fel a társulat tagjait a teátrum szerdai évadnyitó ülésén Blaskó Balázs, az intézmény igazgatója. A teátrum működését egyre alacsonyabb összeggel képes támogatni a fenntartó városi önkormányzat és a saját bevételek is elmaradnak a tervezettől - közölte az igazgató. Hozzátette: növelni kell az eladott bérletek számát, ezért munkaköri leírástól függetlenül a társulat valamennyi tagjának segítenie kell a színház működését.

Blaskó Balázs elmondta, hogy az új évadban nyolc nagyszínházi bemutatót terveznek Egerben. Ezek mindegyikére egyelőre nincs meg a pénz, ám azt remélik, hogy a sikeres produkciók nyomán lesz forrás valamennyi bemutató megtartására. A műsorterv szerint színpadra kerül a Zerkovitz-Szilágyi szerzőpáros operettje, a Csókos asszony, Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátéka, G. B. Shaw Szent Johannája, a Moulin Rouge című táncjáték, A muzsika hangja című musical, valamint Csiky Gergely Buborékok című vígjátéka. A gyerekek az Óz, a nagy varázsló című zenés mesejátékot és Szőke Andrea Égimeséjét láthatják a 2012/13-as évadban. A stúdiószínpadon Magyar Elemér Keresd a nagyapát című szatirikus komédiája, Marc Camoletti Boldog születésnapot című bohózata és Kocsis Istvántól A drámaíró leghosszabb éjszakája kerül színre - ismertette a műsortervet Blaskó Balázs.

Az új évadot új mottóval és új reményekkel kezdi a Kaposvári Csiky Gergely Színház. A keddi évadnyitó társulati ülésen Rátóti Zoltán igazgató a színház évek óta esedékes felújításának megkezdését ezúttal sem jelenthette be. A következő évadban két év után öt helyett ismét hat nagyszínpadi bérletes bemutatóval várják a közönséget. Mottót is ehhez igazodva választottak. "ÚjraHat" - ez az új színházi szezon szlogenje, amely egyrészt utal a bemutatók számára, másrészt jelzi, hogy továbbra is szeretnének hatni a nézőkre.

A nézőkre gyakorolt hatás az igazgató szerint lemérhető abban is, hogy sokan járultak hozzá a tavasszal elindított civil kezdeményezéshez, amelynek keretében a színházszerető közönség téglajegy vásárlásával járulhat hozzá a tervezett felújításhoz. Rátóti Zoltán úgy vélte, ez csupán jelképes hozzájárulás a teljes költséghez képest, és nem is az összeg nagysága, mint inkább a vásárlók száma fejezheti ki a színház iránti elkötelezettséget. A közönség által jól fogadott felolvasó-színházi előadások sikerén felbuzdulva az évad újdonsága lesz az is, hogy a kassai és a szabadkai színházzal közösen pályázati támogatással háromnapos felolvasó-színházi fesztivált rendeznek. A három társulat külön-külön, majd együttesen áll a közönség elé. A következő évadban is lesz "akadálymentes" előadás hallássérülteknek, és ismét lesz nyílt nap, amikor a közönség bepillanthat a kulisszák mögé és színháztörténeti érdekességekkel gazdagíthatja ismereteit.

A tavaly alapított örökös tagság címet, amelyet elsőként Babarczy László korábbi igazgató vett át, ezúttal Tóth Béla kapta meg, aki 1955-ben alapító tagként szerződött a kaposvári társulathoz. Ugyancsak köszöntötték a régiek a négy új társulati tagot: Takács Katalint, az Új Színház egykori művészét, Váncsa Gábort, a Kaposvári Egyetem színész szakán most végzett fiatal kollégát és az Egerből Kaposvárra szerződött színészházaspárt, Mészáros Sárát és Hüse Csabát, miként Gyuricza Istvánt is, aki az előző évadban nyújtott teljesítménye alapján a kollégák titkos szavazata alapján kiérdemelte a színház egykori igazgatójáról, Komor Istvánról elnevezett gyűrűt, amelyet 37. alkalommal adtak át. A jövő évad repertoárjában az itt olvasható 11 bemutató szerepel.

Öt nagyszínpadi és négy kamaraszínpadi darab, továbbá öt gyermekelőadás szerepel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2012/2013-as évadában. Tasnádi Csaba igazgató az idei évaddal kapcsolatban elmondta: az új szezon rendben elkezdődik, a színház júliustól hivatalosan a városi önkormányzat fenntartása alá került. Mint hozzátette, a folyamat még jelenleg is zajlik, a változással kapcsolatban felmerült kérdéseket a fenntartóval folyamatosan egyeztetve próbálják megoldani. A létszám az előző évadhoz képest egy fővel gyarapodott: a kedden kezdődő próbaidőszakot Varga Norbert gyakorlatos színésszel kiegészülve kezdi meg a teátrum társulata.

A közönség öt nagyszínpadi és négy kamaraszínpadi darabot tekinthet meg, ezeket egészíti ki négy gyermekelőadás. A nagyszínpadon Szép Ernő Lila akác című szerelmes históriáját, Peter Shaffer bohózatát, a Black Comedyt, Eisemann-Zágon Fekete Péter című zenés játékát, Lev Tolsztoj Anna Karenináját, valamint egy Jókai-művet, A kőszívű ember fiait láthatja a közönség. A Krúdy Kamarában Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiája, Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátéka, Móricz Zsigmond Naplók című színjátéka, illetve egy történeti dráma, Petőfi Sándor Tigris és hiénája szerepel műsoron. Az ovisokat mesejátékokkal és mesebeszéddel várják: a Művész Stúdióban lesz látható Szergej Prokofjev Péter és a farkas, Lewis Carroll Alice kalandjai és Bagossy László A sötétben látó tündér című előadása. A gyermekelőadások keretében a Ladányi Andrea által rendezett Kis hercegek-katonák mesemozaikját és Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című antik mesejátékát tekinthetik meg a kicsik. Tasnádi Csaba az évadnyitón elmondta, hogy folytatódnak a megszokott rendhagyó irodalomórák, a színház pedig az idei évadban tizenkét oktatási-nevelési intézményével kötött szerződést, így összesen 4650 gyermek vehet részt valamilyen formában a teátrum előadásain és rendezvényein.

A teátrum régi hagyományai előtt tisztelegve magyar évadot hirdet a Veszprémi Petőfi Színház. Az új évad első premierjeként szeptember 14-én mutatják be Kisfaludy Károly Csalódások című darabját Valló Péter rendezésében. Latinovits játékszínben Szinetár Miklós átdolgozásában Euripidész Iphigenia Auliszban című darabját adják elő. Hamarosan kezdődnek Lionel Bart Oliver! című musicaljének próbái is. Decemberben Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját Tordy Géza rendezi a veszprémi színházban, ugyanebben a hónapban a játékszínben Hargitai Iván Örkény István Sötét galamb című drámáját állítja színpadra. Februárban lesz Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című vígjátékának bemutatója, amelyet a fiatal rendező, Guelmino Sándor állít színpadra. Fernando Arrabal Tábori piknik című abszurd komédiáját a játékszínben Tóth Loon rendezésében áprilisban láthatja a közönség. Kéry Kitty idén Kálmán Imre operettjét, A montmartre-i ibolyát rendezi. A repertoárban számos gyerekdarab szerepel, újdonság Csukás István Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátéka Juhász Róza rendezésében.

A finanszírozás kapcsán arról beszélt, hogy nehéz helyzetben vannak, a nyár terhes időszak a fenntartó önkormányzat számára, így várnak, amíg a város bevételei lehetővé teszik a színház támogatását. A direktor a színház tartozásairól nem mondott pontos összeget, de tájékoztatása szerint több tízmillió forint, amit elő kell teremteni. A műhelyház bizonytalan sorsa is nehezíti a színház életét; a raktár még működik, de nincs meg az alternatív helyszín, ahová költözhet.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.