Színház

Színházi összefogás indult Szász Júliáért és Horváth Lajos Ottóért

2023.11.16. 13:45
Ajánlom
„Mutassuk meg Julinak és Ottónak, hogy az egész színházi szakma velük van és velük érez” – olvasható a Magyar Színházi Társaság felhívásában.

A Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásában november 10-én balesetett szenvedett színművészekért indított támogató kiállást a Magyar Színházi Társaság. A Vidnyánszky Attila rendezte produkció egyik jelenetében Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó közel 3 méter magasból zuhant le a díszletről, ami után súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, ahol megműtötték őket. Szász Júliát november 15-én hazaengedték a kórházból, Horváth Lajos Ottó állapotáról nem tettek közzé új információt. A történtekről a Nemzeti Színház társulati tagjai is megszólaltak a médiában.

„Két traumát él meg a társulat” – a Nemzeti színészei is megszólaltak a balesettel kapcsolatban

Kapcsolódó

„Két traumát él meg a társulat” – a Nemzeti színészei is megszólaltak a balesettel kapcsolatban

A társulatból Udvaros Dorottya, Szűcs Nelli, Bodrogi Gyula, Blaskó Péter, Berettyán Nándor, Rátóti Zoltán és Szarvas József is a nyilvánosság elé lépett, hogy elmondja a véleményét Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetével kapcsolatban.

Most közös, kollegiális kiállásra buzdítja a színházakat a Magyar Színházi Társaság. Felhívásukban arra kérik a színházi szakmát, hogy valamelyik decemberi előadás előtt szóljon a taps Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak.

A felhívás szövege:

Kollegialitás Juliért és Ottóért

Mutassuk meg Julinak és Ottónak, hogy az egész színházi szakma velük van, és velük érez. Decemberben valamelyik előadás előtt a taps nekik szóljon, és az erről készült videókból összeállítást készítünk, amit elküldünk nekik!

Csatlakozzatok minél többen, hogy megmutassuk, képesek vagyunk még közösen érezni, támogatni egymást!

Fejléckép: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó (forrás: Nemzeti Színház)

Minden, amit a Nemzetiben történt balesetről eddig tudni lehet

Kapcsolódó

Minden, amit a Nemzetiben történt balesetről eddig tudni lehet

Megműtötték Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, akik november 10-én szenvedtek balesetet a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása közben. A két művész a hírek szerint a díszletről zuhant le. CIKKÜNK FRISSÜLT.

Vidnyánszky Attila: „A szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje”

Vidnyánszky Attila: „A szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje”

A Nemzeti Színház vezérigazgatóját a Magyar Nemzet kérdezte azután, hogy két színművész megsérült előadás közben, és kórházba kerültek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.
Színház interjú

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház gyász

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Színház interjú

Felfedezni az életet a mese mögött – interjú Csiby Gergellyel a Diploma előtt kapcsán

A Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készült fel a szerepre, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.