Színház

Színházi peep show testközelből

2016.09.21. 14:36
Ajánlom
Létezik a kukucskálószínpad fogalma: megleshetjük a negyedik falon keresztül más emberek életét, problémáit – persze biztonságos színházi keretek között, ahol, mint tudjuk, semmi sem az, mint aminek látszik. A Tünet Együttes azonban zavarba ejt: kiteregeti egy család szexuális életének titkait egy olyan térben, ahol esélyünk sincs a megúszásra.

Nincs velük bajom, ha a négy fal között csinálják – hangzik a „toleráns” mantra, amivel minden szexuális devianciát el lehet intézni. De mi történik valójában a négy fal között, ami takargatásra szorul? Mit csinálnak, vagy inkább mit nem csinálnak a mai párok? Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak című darabjában erre kérdez rá Ördög Tamás, a Dollár Papa gyermekei társulat alkotója, aki először rendez a Tünet Együttes számára. „Az érdekel, hogy korunk testiséggel, szexualitással átitatott világában, ahol a test kultusza az ókori görög eszményhez kezd abszurd módon hasonlítani, mit találunk a felszín alatt?” – fogalmazott.

Tünet - Négy fal között

Tünet - Négy fal között

Mindehhez egy mindenki számára ismerős szituációt választ: egy polgári család karácsonyra készülődik. Ez az a helyzet, ami sebészi precizitással erősíti fel a problémás családi tüneteket. Itt jön az abszurd fordulat: a belső feszültségek feloldásáért Dr. Fritz Kahn 1957-ben megjelent, A szerelem iskolája című kézikönyvéhez fordulnak. Jóllehet ez a könyv a maga idejében forradalmi szemléletével nem egy szemérmes házaspárt indított el az érzéki örömök felé, Kahn eszményi világában azonban illatos és kívánatos Nők erős és potens Férfiakkal szeretkeznek, amilyet - valljuk be- keveset találunk a való életben, így aztán tanácsai sem illenek minden szerelmi viszonyra.

Hogy érzékeltessük Kahn kevéssé tudományos igényű könyvének mélységeit, álljon itt egy idézet a műből:

„A nő semmiben sem kelti fel jobban a férfi vágyakozását, mint amikor félig levetkőzve, szép fehérneműben áll előtte. Van férfi, aki abban leli örömét, ha ilyenkor eltépi a nő fehérneműjét. Csak boldog lehet az az asszony, akinek olyan férfias és szerelemittas férje van, hogy tönkreteszi a ruháját”.

A színész visszavág

Egy kis történelem: a színészekre egészen a XX. századig pusztán a "megfigyelt" szerepe jutott a színházban. Ezzel először Peter Handke számolt le, akinek Közönséggyalázás című darabja végleg kimozdította békés, kukkoló pozíciójából a nézőt. Botrányos, 1966-os bemutatója a következő pillanatokkal kezdődött: a nézőtér felett lassan elhalványodnak a fények, a nézők elcsendesednek. A reflektorok a színpadra villannak. A néző belesüpped foteljébe. Ám ekkor a fény felgyullad a nézőtér felett, a színpadon pedig, a zárt függöny elé színészek lépnek. A nézőket bámulják: áthatóan és némán. 

 Az új darabot szeptember 30-án, október 1-jén és 2-án 19.00 órakor mutatja be a társulat a Jurányi Házban kialakított, saját próbatermében, a Tünet Stúdióban. A helyszínválasztás nem véletlen: „A Tünet Stúdió intim terébe lépve a nézők szokatlanul közelről nézhetik az előadást, ráadásul egy olyan történetbe csöppenve, amibe nem szokás nézőt engedni - mint egy kukkoló, aki elfelejtett elrejtőzni. Ezt az előadást itt tudom elképzelni, ahol az alkotók otthon vannak, és remélem a nézők is otthon érzik majd magukat” – mondta Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.

Az extra izgalmak érdekében a társulat arra buzdítja a nézőket, hogy ha tehetik, az előadásra hozzanak magukkal fejben egy titkot. Lehetőleg olyat, amit még soha nem mondtak el senkinek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.