Színház

Színházi Szolidaritási Alapot hoztak létre művészek támogatására

2020.03.16. 15:10
Ajánlom
Az alap célja, hogy támogatást nyújtson azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel.

Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője és Kálomista Gábor, a Thália Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője. Mint a Thália Színház közleményében olvasható, az alap célja, hogy az elkövetkezendő nehéz időszakra – lehetőségeihez képest – támogatást nyújtson azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel. A részletekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni fogják a művésztársadalmat.

A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja.

Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják. A támogatás lehetőségéről is később fognak részletes tájékoztatást adni az érdeklődők számára.

Elérhetőség: [email protected]

„Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben

egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.

- írják a közleményben.

Bajban az előadó-művészeti szektor – Közös felhívást intéztek a kormányokhoz nemzetközi szervezetek

Kapcsolódó

Bajban az előadó-művészeti szektor – Közös felhívást intéztek a kormányokhoz nemzetközi szervezetek

Nemzetközi szervezetek és szövetségek fordultak a járvány sújtotta országok kormányzataihoz, hogy fogadjanak el olyan vészhelyzeti intézkedéseket, amelyek megfelelő módon támogatják az előadó-művészeti ágazat fenntarthatóságát.

NKA alelnök: „Azon leszünk, hogy segítsünk mindenkit a rendkívüli helyzet kezelésében”

NKA alelnök: „Azon leszünk, hogy segítsünk mindenkit a rendkívüli helyzet kezelésében”

Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke azt kéri a kulturális szféra képviselőitől, ne veszítsék el szakmai lojalitásukat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Színház hír

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Színház ajánló

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében.