Az augusztus 25. és szeptember 9. között zajló eseménysorozat versenyprogramjában hat nagyszínpadi és hat kamaraelőadás kap helyet – olyan emlékezetes produkciók, amelyek művészi és gondolati mélységükkel is megszólítják a nézőket. Az idei év különlegessége, hogy a versenyprogram mellett a tehetséggondozás még hangsúlyosabban jelenik meg:
hét színiiskola hallgatói kapnak lehetőséget a bemutatkozásra az OFF program keretében.
A Szemle Plusz célja továbbra is az, hogy a fővárosi közönség testközelből találkozhasson azokkal a kiemelkedő színházi produkciókkal, amelyek a Kárpát-medence más szegleteiben születtek. A Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér elkötelezetten nyújt lehetőséget és ad teret a pályakezdőknek, különösen a fiatal előadóművészeknek és középiskolásoknak, miközben szakmai szempontból is nívós és sokszínű programkínálatot nyújt minden korosztály számára.
A találkozások fesztiválja
A Szemle Plusz versenyprogramjába idén olyan különlegességeket válogattak be, mint a vajdasági Zentáról érkező Szedjetek szét című előadás Mezei Kinga rendezésében, amely érvényesen és aktuálisan beszél elmenésről és maradásról, az otthonunkhoz való viszonyunkról s arról, hogy miért nem vagyunk sohasem elégedettek saját helyzetünkkel, miért vágyunk minduntalan másra, többre, vagy a szabadkai ÁRPÁD-HÁZ című Spiró György-darab, amelyben hat színészt láthatunk harminc szerepben és ötven év rendhagyó történelmet száz percben. Az előadás rendezője, Keszég László a tavalyi Szemle Plusz OFF programot figyelemmel kísérő és értékelő rendezője. Nagyváradról a Szigliget Színház egyik nagyszabású és izgalmas alkotását is vendégül látják a Városmajorban: Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettje tavaly elnyerte a Legjobb szórakoztató színházi előadás díját a 45. Színikritikus-díjátadón.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Alföldi Róbert rendezésében egy többszörösen díjnyertes Tracy Letts-darabbal, az Augusztus Oklahomábannal érkezik. Az előadás egy feszült családi drámát bont ki, mely egy titokzatos haláleset és az azt követő temetés körül zajlik. A Szolnoki Szigligeti Színházból Vladimir Anton rendezésében egy Shakespeare-parafrázist, a Vízkereszt vagy bánom is én című előadást láthatja majd a fővárosi közönség. Az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakjának művében mindenki a szerelmet keresi, a történet végén pedig a közönség fuldokolva, röhögve, sírva ismerhet magára. A tavalyi Szemle Plusz legjobb előadás díjasa, a Miskolci Nemzeti Színház zárja a városmajori előadások sorát a versenyprogramban. Weöres Sándor A kétfejű fenevad című kétrészes történelmi panoptikumot a társulat a szerző különleges nyelvezetéhez és mondataihoz az utolsó betűig hűen szólaltatja meg Szőcs Artur rendezésében. A magyar drámairodalom különleges remekműve fergeteges humorral fest képet egy olyan átmeneti világról, ahol a történelem zűrzavarában mindenki a túlélés módját keresi – és senki sem az, akinek látszik.
A kamaraelőadások versenyében is újra óriási színészi alakítások, izgalmas társadalmi kérdések, személyes sorsok versengenek majd egymással.
Gloviczki Bernát és Jakab Balázs előadásában érkezik a Katona József Színházból Kertész Imre Sorstalanság című műve, amelyet a regény alapján Bagossy Júlia alkalmazott színpadra. Az Orlai Produkció Halász Rita Mély levegő című regényéből készült előadását Pálos Hanna előadásában láthatja a nagyérdemű, és így beleshetnek egy válás történetébe is a kisgyerekes, képzőművész Vera életén keresztül, aki arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Ezután egy világhírű Nick Hornby-novellából Bodor Géza rendezte helyszínspecifikus múzeumi-színházi előadást, azaz a CiciKrisztust láthatják Ficzere Béla előadásában.
Megismerhetik Galló Olgát és az ő hosszú 20. századát 1944-től 1979-ig Fullajtár Andrea előadásában, a Gólem Színház Borgula András rendezte A Tíz hónap Babilon-ügy című produkciójában. Keresztes Tamás viszi a vászonról a színpadra Udvaros Dorottya és Medveczky Balázs főszereplésével az azonos című film alapján a Minden jót, Leo Grandét a Bástya Színház jóvoltából, ami tabukat döntöget azzal a kérdésfelvetéssel, hogy kikezdhet-e egy idősebb nő egy fiatalabb férfival. A versenyprogramot a Kristály Színtéren Székely Csaba MI vagyok lírai, filozofikus és érzelmi töltetű műve zárja, ami arra keresi a választ Bakonyi Csillán keresztül, hogy mit jelent a mesterséges intelligencia korában embernek lenni.
A versenydarabok mellett a színiiskolák is bemutatkoznak
Az OFF program keretében hét hazai színi képzést nyújtó intézmény mutatkozik be vizsgaelőadásaival – a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium, a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés, a Freeszfe Egyesület, a kaposvári MATE Művészeti Intézet és a Pécsi Művészeti Gimnázium –, hogy a következő színészgeneráció is lehetőséget kapjon a fővárosi közönség előtt. A bemutatók után közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések is várják az érdeklődőket, amelynek vezetői Szőcs Artur színművész és rendező, illetve Rusznák András színművész.
Díjak, elismerések és szakmai elbírálás
A Szemle Plusz amellett, hogy egy színes és alapos színházi körkép, mindeközben szakmai versenyprogram is, a neves színészekből és színházi szakemberekből álló zsűri 8 különböző kategóriában oszt díjakat. A Városmajori Szabadtéri Színpad programjait ismét egy négyfős zsűri kíséri majd figyelemmel, amelynek Benkő Nóra, a Színpad ügyvezető igazgatója mellett Sodró Eliza színművész, Mácsai Pál színművész, rendező, érdemes művész és Nánay István kritikus, egyetemi tanár lesznek a tagjai, míg a Kristály Színtér darabjait Benkő Nóra mellett Hámori Ildikó színművész és Seress Zoltán színművész díjazzák.
A Kristály Színtér előadásainak Különdíjasa a Fidelio által felajánlott médiacsomagot nyeri el.
Az elmúlt évek során rendszeresen átadott elismerést az egyik legolvasottabb összművészeti portál szakújságírói szavazzák meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan a közönség is leadhatja voksát az általa legjobbnak tartott előadásra.

Kapcsolódó
„Nyáron mi vagyunk a színház az országban” – szabadtéri körkép
„A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – ma már 17 jelentős tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Folyamatosan bővülünk. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. Ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban” – mondja Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke.
Egyre bővülő közösség – egyre gazdagabb színházi élmény
Az elmúlt években a Szemle Plusz a főváros egyik legjelentősebb kulturális találkozóhelyévé nőtte ki magát – egy olyan eseménnyé, ahol a színházi szakma és a közönség, a pályakezdő és a tapasztalt művész, a határon túli rendező és a budapesti alkotó egyaránt találkozik, eszmét cserél és közösen él meg inspiráló, tartalmas színházi élményeket.
A 2025-ös évadban ez a hagyomány folytatódik – még több résztvevővel, még színesebb kínálattal, változatlan nyitottsággal és kíváncsisággal.
Fejléckép: Válogatás a versenyprogram előadásaiból (forrás: Városmajori Szabadtéri Színpad)