Színház

Színházmaraton

2011.08.19. 11:31
Ajánlom
Maratoni Sorsjáték címmel tizenkét órás előadásra készül a kolozsvári Váróterem Projekt társulat a Kolozsvári Magyar Napok keretében

Indiában és az Egyesült Államokban már tartottak hasonló, több órán, vagy akár több napon át tartó színházi előadást, de Európában még nem volt példa egész napos előadásra.

A kincses városban premiernek számító produkció mentes a formai kötöttségektől, így másfajta figyelmet igényel mind a szereplők, mind a nézők részéről. Amint azt Visky Andrej, a társulat tagja sajtótájékoztatóján kifejtette, leginkább a színházi kísérlet pozitívumaira és negatívumaira kíváncsiak, illetve arra, hogy hol található az a "fizikai és pszichikai határ, ameddig színészként képesek elmenni".
A Váróterem Projekt tagjait emellett az is érdekli, hogy a közönség hogyan tudja majd befogadni és feldolgozni az élményt, éppen ezért arra biztatják az érdeklődőket, hogy a szombati nap folyamán többször is kapcsolódjanak be a produkcióba.

A vállalkozás a 2010-ben Hatházi András rendezésében bemutatott Sorsjáték kísérleti változata. Az eredetileg egyórás előadás jeleneteit a közönség által kisorsolt elemek - téma, szereplők kiléte és száma, a kezdő és végső cselekvések - határozzák meg, a színészek ezek alapján improvizálnak. Az előadók elmondása szerint a nézőknek nem kell attól tartaniuk, hogy a Maratoni Sorsjátékon egy-egy jelenet ismétlődni fog, hiszen a bemutató jellegéből adódóan rengeteg témalehetőség van.
A tizenkét órás előadásra való felkészülést a társulat blogján lehet nyomon követni. A Maratoni Sorsjáték augusztus 20-án, szombaton 10 órakor kezdődik a kolozsvári Farkas utcában felállított színpadon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.