Színház

Színháznépszerűsítő városi bolyongás

2015.09.01. 08:34
Ajánlom
Szeretne villámrandizni a kedvenc színészével, kipróbálni a súgást, koreográfiát tanulni? Huszonhat budapesti színház vesz részt a Színházak Éjszakája programjában szeptember 19-én. Egyetlen karszalaggal egész délután és este lehet bolyongani a városban, színházról színházra járva. Dr. Komáromi György projektvezetővel beszélgettünk. INTERJÚ

- Négy éve maguk a színházak kezdeményezték a program megrendezését. Miért tartották fontosnak, hogy létrejöjjön egy ilyen össz-fővárosi rendezvény?

- Valóban, ez egy alulról jövő kezdeményezés, a Budapesti Színházigazgatók Egyesülete, azon belül Máté Gábor vetette fel az ötletet, külföldi példákat is említve. Úgy éreztük, a gazdasági válság miatt a színház népszerűsége is veszélybe került, fel kell hívni magunkra a figyelmet. Egyébként korábban nem is volt közös megmozdulása a budapesti színházaknak, ez pedig jó apropónak ígérkezett. Tarlós István főpolgármester úr védnökként egyből a rendezvény mellé állt, Budapest Főváros Önkormányzata lett az esemény főtámogatója. Idén már körülbelül 13 ezer karszalagos vendégre számítunk szeptember 19-én. Mivel a néző több helyszínt is felkeres, ez összesen 25-30 ezer látogatást jelenthet majd. Arra ösztönözzük a nézőket, hogy túraként járják végig a várost, keressenek fel olyan teátrumokat is, ahol régen vagy egyáltalán nem jártak még. Szeretnénk megmutatni a város színházi sokszínűségét.

- Ki a célközönség?

Komáromi György

Komáromi György

- A karszalagok zömét természetesen a rendszeres színházlátogatók vásárolják meg. Nagyon széles bázisuk van Budapesten, évad közben ugyanis naponta átlagosan 10 ezer ember megy színházba, évente két és fél millió színházjegyet adnak el a városban. Logikus, hogy elsősorban őket célozza meg a program. Biztosak vagyunk benne, hogy a színházrajongók a bolyongásuk során útba fogják ejteni a kedvenc színházukat, de új helyre is mennek majd. Fontos célunk még, hogy beleivódjon a köztudatba: Budapest – színházi főváros. Szeretnénk olyan emberek számára is ismertté tenni ezt a szlogent, akik ritkán vagy egyáltalán nem járnak színházba. Törekszünk arra is, hogy becsábítsuk a fiatalokat, szeretnénk, hogy izgalmas és értékes kulturális programlehetőségként gondoljanak a színházra.

- Valószínűleg jó lehetőség azok számára is, akik a szűkös anyagi lehetőségeik miatt év közben ritkán jutnak el színházba, viszont most egyetlen karszalag áráért rengeteg programon részt vehetnek.

- Abszolút, hiszen a karszalag olcsóbb az átlag színházjegyáraknál, felnőtteknek 2500 forintba, diákoknak 1500, gyerekeknek 150 forintba kerül. Bármelyik, a programban részt vevő színházban megvásárolható, és belépésre jogosít az összes többibe, 26 színház, 64 helyszín részese a programnak. Természetesen a nézők nem megszokott előadásokat látnak, hanem ízelítőket, különleges programokat. Az évad elején tartjuk a rendezvényt, ezért sok színház olyan programot állít össze, amely felhívja a figyelmet az új bemutatóira. Egyfajta színházi panorámaképet is kaphatunk tehát.

- A rendezvény plakátja meghajló színészeket ábrázol.

- Az előadás végi taps és meghajlás a színházban egy kiemelt pillanat. Ekkor a néző és a színész egymásra néz és megköszöni egymásnak, előbbi a színházi élményt, utóbbi pedig az érdeklődést és figyelmet. A meghajlást, tapsot választottuk tehát központi motívumunknak idén. A pontosan megkoreografált tapsrend egyébként hungarikum, több program is fog ezzel játszani.

Színházak éjszakája a Katona József Színházban (fotó: Adrián Zoltán)

Színházak éjszakája a Katona József Színházban (fotó: Adrián Zoltán) (Fotó/Forrás: Adrian_Zoltan)

- Mennyit bővült, fejlődött a program négy év alatt?

- Kezdetben a budapesti fenntartású színházak vettek részt, 13-an. Idén 26-an leszünk, vannak közöttünk állami és magánfenntartású színházak is. Egyedi arculat, állandó játszóhely és folyamatos működés jellemzi a Színházak Éjszakáján részt vevő színházakat. Megtaláltuk a helyünket a naptárban, az évadkezdéskor rendezzük a Színházak Éjszakáját. Minden év hoz valami különlegességet, mindig változik kicsit a részt vevő színházak listája. Tavaly nem tudott csatlakozni a Madách Színház és a József Attila Színház, de idén velünk lesznek, viszont úgy tűnik, hogy a Pesti Magyar Színház most kimarad a programból az elhúzódó felújítási munkálatai miatt.

- Kitapintható mindebből valamifajta városi színházi összefogás?

- Hétköznap, évad közben versenytársai vagyunk egymásnak. Minden színháznak megvan a törzsközönsége, amit gyarapítani szeretne vagy új nézők megnyerésével vagy máshonnan való átcsábítással. De minden színház tudja, hogy aki színházba jár, nagy valószínűséggel több színházat is látogat, érdemes tehát magát a színházbajárást népszerűsíteni. Ezt a gondolatot erősíti a Színházak Éjszakája is, ezért érdemes összefognunk.

- Mondana pár példát, milyen program várja a közönséget?

- A színházak minden évben inspirálva érzik magukat, hogy új ötleteket találjanak ki. Lesz beszédtechnika óra, gasztroszínház, torna, edzés, táncolás színészekkel, meseolvasás, súgótanfolyam, kulisszajárás, ifjúsági és pedagógiai programok, nyílt próba, előadás-elemzés, sőt, villámrandi is – természetesen – színészekkel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Kapitalista rémuralom és forróvérű balkáni ösztönvilág

Átalakult a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) válogatási rendszere, ennek következtében talán „közönségbarátabb” lett a programja. De szellemiségéből, merészségéből, izgalmasságából mit sem veszített.
Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Színház interjú

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.