Kerekes Éva - Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai - Örkény Színház

"Kétség nem fér hozzá, hogy a Mi történt... Kerekes Éva jutalomjátéka. Állhatna itt az is, hogy neki lett írva, ami bizonyos szempontból igaz is, hiszen rendező kifejezetten az ő számára keresett darabot. Kerekes pedig cserébe az előadás két és fél órájából egyetlen percet sem igyekszik megúszni. Nórája kétségbeesetten elveszett és üres még akkor is, amikor határozottnak mutatja magát. Akrobatikus mutatványok tucatjaival tesz minden elhangzó szó után kérdőjelet, bájos erőlködéssel mondja fel a betanult szólamait, feminista kiáltványok sorait épp oly pontosan idézi, mint Mussolinit és Hitlert. Táncol a kínálkozó szerepek között, egyik percben a robosztus és ellentmondást nem tűrő Weygangjának (Vajda Milán) akarat nélkül gügyögő háztartási cikke, másikban a mazochizmustól életre kelt Torvald (Debreczeny Csaba) lovaglópálcás dominája. Vad alakváltásaival sorra gyűri maga alá (minden tekintetben) az őt körbevevő alakokat: a jelszavakkal kitömött munkásnőket (Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Törőcsik Franciska), a Nóra nyomdokaiba lépő, dührohamban kitörő Évát (Szandtner Anna), a gátlásait és méltóságát egyaránt levetett Lindénét (Kerekes Viktória). Kerekes Éva alakításával összpontosítja magában mindazt, amitől Jelinek darabja igazán izgalmas lesz: a legnagyobb természetességgel állítja egymás mellé a legtávolabbi ellentmondásokat. A néző pedig, ha kellő figyelmet szentel neki, ugyanilyen természetességgel fogadja el azokat" - írtuk a színésznőről kritikánkban.

Kézdi Imola - Hedda Gabler - Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az Andrei Serban rendezte előadásban Kézdi Imola hatalmas érzelmi amplitúdóval alakítja az Ibsen-dráma címszereplőjét. Indulatok dolgoznak benne minden pillanatban, ám ezek hol elfojtottak, hol pedig vulkánszerűen kitörőek. Mozdulatai, gesztusai, hangsúlyai arról árulkodnak, hogy gyűlöl minden konvenciót. Otthontalan ebben az otthonosnak tűnő lakásban és általában a világban. Az elvárásoknak és a szerepjátszásnak képtelen megfelelni. Magányából egyetlen logikus és őszinte kiút van csak: groteszk módon öngyilkossága jelenti neki a menekülést és a megváltást.

Kováts Adél - Vágyvillamos - Radnóti Színház

"Kováts Adél a kifinomultság és a közönségesség között egyensúlyozva, a végletekig megkeseredetten kéri számon és ítéli el a környezetét. Megtörten izzik, uralja a teret karcos kérlelhetetlenségével, míg végül ernyedten a korlátra dőlve hagyja, hogy porig alázzák. Jelmezbáli ruhájában, drót ékszereivel felékesítve a szánalmas, hazug giccs megtestesítőjeként semmisül meg" - jellemezte kritikusunk a színésznőt, aki így vallott a szerepről:

"Lényeges, hogy az ember a lelki, fizikai alkatához, az évei számához, a mesterségbeli tudásához, a személyiségéhez képest 2-3 évente találkozzon egy olyan szereppel, ami önmagába is beljebb juttatja.  Bár én általában nem cipelem haza a szerepeimet, ez most nagyon kattog a fejemben. A családom nagyon ott van mögöttem, hogy össze tudjam rakosgatni. Talán a legbonyolultabb, a legrétegzettebb szerep, amivel valaha találkoztam. (...) Blanche én vagyok, muszáj vele jóban lennem.  Már az olvasópróbán elég jóban lettünk. Az első darab, amiben a Radnótiban játszottam, a Rosmersholm volt, akkor Valló Péter azt mondta, az a baj velem, hogy az erkölcsiségem tiltakozik a szerep igazsága ellen. Most már emberszeretetben, elfogadásban beljebb vagyok. Mostanra én is elég sok mindenen keresztülmentem, ahogy Blanche is, szóval van mit mondani. Van mit mondani."

Vágyvillamos - Kováts Adél

Fekete Ernő - Protokoll - Radnóti Színház

"Fekete Ernő nemcsak kiváló formáját és szakmai perfekcióját hozta magával, de még a színészi konnotációját is. Ahogy fénykörbe vont fejének árnyéka rávetül a hátsó falra, ugyanaz a jellegzetes profil rajzolódik ki, mint amelyik a Mizantróp plakátján és előadásában karikatúraként látható. Mintegy félórájába telik a Protokoll-bemutatónak, hogy az eleinte jólfésült yuppie-ból a szokott kócos hajú Fekete Ernő legyen, s onnantól a színész megbízhatóan elcipeli hátán a produkciót" - dicsértük a Katonából vendégként érkezett színészt kritikánkban. 

Gálffi László - A vihar - Örkény Színház

"Prospero szigete ezúttal nem több, mint egy leszakadt, szerény technikai apparátust felvonultató színpad, varázslata a megkopott színházi illúzió, segítői légies szellemek helyett az Örkény Színház fekete pólós kellékesei. Hatalmát szimbolizáló varázspálcája egy eleve törött székláb: egy hanyatlás szélére sodort birodalom ura ő, s ahogy szemfényvesztése egyre nyilvánvalóbbá válik, úgy lesz a néző is szép lassan ismerője a legapróbb kulisszatitkoknak. (...)

Gálffi László Prosperóját a folyamatos pozícióvesztés melankóliája hatja át: végső monológja egyszerre a szerep nélkül maradt apa siralma és a halni készülő nagyúr rezignált búcsúbeszéde" - írtuk a színészről.

Keresztes Tamás - Woyzeck - Katona József Színház

A szerepbe kritikusunk szerint "Keresztes Tamás kisember-Woyzeckje mintha a Ledarálnakból ugrott volna át. Mozdulatai feszültek és kiszámíthatatlanok, arca mindvégig rezzenéstelen; másfél órán át az izzás előtti utolsó pillanatot mutatja."  

A színész maga ekképp élte meg azt a pillanatot, amikor megkapta Woyzecket: "Jó pár évvel ezelőtt nyáron úgy alakult, hogy játszottam egy Woyzeck-előadásban. Azt Simon Balázs rendezte a zsámbéki nyári fesztiválon, és én pont ott voltam egy másik előadásban. Tőlük kiesett egy ember, megkérdezett, én pedig örömmel beszálltam. Ez egy kis szerep volt, ami ebben a Katona-féle előadásban nem is létezik, ki lett húzva. Amikor megkaptam a főszerepet a Katonában, tisztában voltam vele, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, de persze örültem is, hogy egy ilyen kihívás elé állított az élet. Évad végén tudtam meg, hogy következő évad elején ezzel kezdünk, úgyhogy szerencsére volt egy egész nyaram ezzel átitatni magamat. (...)

Már akkor beleszerettem, amikor Zsámbékon játszottam, nagyon izgatta a fantáziámat a szöveg. Általában azzal az újító ambícióval szokták elővenni, hogy valamilyen kísérleti jellegű produkciót csináljanak, és arra nagyon alkalmas is. Mivel Büchnernek, aki 24 évesen meghalt, már nem volt ideje végleges sorrendbe tenni a jeleneteket, ezért aztán mindig az alkotókra marad a feladat, hogy kipótolják a hiányzó részeket. Érezni, hogy amíg az egyik mondattól eljutunk a következőig, addig nagyon sok olyan dolog történik, ami nincs leírva. Ebből fakad többek közt az is, hogy a Woyzeck nagyon különböző megvalósításokban létezik. Olyan, mint egy kétezer darabos puzzle kirakó. Minden jelenet egy-egy ilyen kétezer darabos puzzle-ből áll, de minden jelenethez csak 7-8 darabkánk van meg összesen, a többit az alkotó álmodja meg. Nagyon sűrű szöveg, ettől olyan nehéz játszani is és megrendezni is."

Polgár Csaba - Peer Gynt - Örkény Színház

"A drámairodalom valaha volt legnagyobb rejtvénye közel másfél évszázaddal ezelőtt született meg Henrik Ibsen tollából. Peer Gynt megfejthetetlenül csodálatos enigmáit megjelenésének pillanatában épp olyan méretes és számos kérdőjel övezte, mint napjainkban. Hazájában tíz, nálunk ötven évet kellett várni arra, hogy mind a rendező, mind a közönség készen álljon a nagy mű első színrevitelére. Nem is csoda: valóság és álom között egyensúlyozó drámai költemény megköveteli az alkotói intellektust, de többet is annál: világos és letisztult rendezői koncepciót, határozott és könyörtelen dramaturgiai húzásokat, és kivételesen intenzív színészi jelenlétet. (...)

Polgár Csaba csak látszólag fiatal Peer Gynt szerepére: sumák kikacsintásaival, páratlan mozgékonyságával, mint egy nagykamasz, úgy tölti be a színpadot, mindeközben pedig a nagydumás hétköznapiságával adja vissza Rakovszky Zsuzsa és Kúnos László egyébként is közönségbarát fordítását. Polgár alakításában Peer nem intellektuális hős, sokkal inkább az örök négyes tanuló, aki soha egy pillanatig nem ült íróasztal fölött: ösztönös, de bukásra született zseni" - jellemezte az Ibsen-darab főszereplőjét kritikusunk.