East Balkán - Bárka Színház - rendezte: Vidovszky György
Vidovszky György és Tasnádi István egy talált történetet alkotott fiatalokkal. Az East Balkán a West Balkánban történt tragédia apropóján gyűjtötte össze a tizenévesek tapasztalatait a budapesti partykultúráról egy dokumentarista darab keretein belül. "Egy másik darabot szerettem volna eredetileg átigazíttatni vele, amiről jó érzékkel lebeszélt, helyette viszont hozta az ötletet, hogy mi lenne, ha a West Balkán kapcsán kezdenénk gondolkodni, ami egyértelműen jobbnak tűnt. A munkamódszer hasonló volt: interjúztunk, de nem olyanokat kerestünk, akik ott voltak a tragédia estéjén, hanem az érdekelt minket, mi történik a tizenegynéhány évesekkel, és nem csupán középiskolásokkal, hanem még bőven az általánosba járókkal péntek és szombat éjszakánként a városban. Tartottunk improvizációs napot a Bárkán, ahol a leendő színészeken kívül mások is részt vettek, olyanok, akik ebben a hihetetlen világban benne vannak, és így vagy úgy megélik azt. Abban az értelemben dokumentumdráma, hogy az így összegyűjtött témák, mondatok kerültek be a darabba. A szerkezet epizodikus lesz, a West Balkánt csak érintjük, a potenciális áldozatokról szólunk inkább. A szörnyű, és felfoghatatlan eset feldolgozása kegyeletsértő, az iparágat, és annak kapzsi és felelőtlen működését amely előidézte ezt a tragédiát, lehet és kell hibáztatni, de a drámai téma ebben a fiatalok részvétele. Az a morf, delíriumos állapot, ahová eljutnak, és optimális esetben az előadás után el tudunk kezdeni arról beszélgetni, miért van ez így, mik a valós okok. Mert a gyerekek oda mennek, ahol valamiféle kapaszkodót nyújtanak nekik, ez az iparág pedig a valahová tartozás érzetét nyújtja" - mondta a rendező a premier előtt a Fideliónak adott interjúban.
Az előadás hangsúlyozottan kiindulópontnak tekinti a West Balkánban történt eseményeket, és nem kíván a konkrét történetről szólni. Az East Balkán elkészítése előtt az alkotók alapos kutatómunkát végeztek: számtalan interjút csináltak szülőkkel, pedagógusokkal és főként fiatalokkal, akik részt vesznek Budapest tinédzserekre szakosodott éjszakai életében. Az előadás mégis a jelenség egészéről próbál párbeszédet kezdeményezni, nem pedig egyes személyeket és tragédiát feldolgozni.
Az előadás az alkotók szándéka szerint azonban nem erről szól, hanem azt keresi, milyen okok és környezeti tényezők vezetnek egy mai tinédzsert ahhoz, hogy az éjszakai életnek és szükségszerűen a drogoknak rendszeres fogyasztójává váljon. Vidovszky György rendező, aki rendszeresen dolgozik tizenéves színészekkel, a "belecsúszás" szóval foglalta össze a jelenség lényegét, mely az interjúk alapján azt mutatja, hogy a hétvégi mértéktelen bulizás és drogozás egyfajta kapaszkodót jelent nekik a hétköznapokban. Tasnádi István író elmondása szerint szinte minden diáktól ugyanazokat a "koreográfiákat" és érveket hallották a beszélgetések során, vagyis a "Miért jársz el szombat este?" kérdésre a legvisszatérőbb válasz az volt: "Azért, mert szombat este van." "A Facebook létezése óta tanárként látom, hogy a tanítványaim, akik egyben a "barátaim" is ilymódon, egész héten arról posztolnak, hogy milyen party lesz vagy volt a hétvégén" - mesélte el személyes tapasztalatait a rendező.
Náthán gyermekei - Nemzeti Színház - rendezte: Gigor Attila
A Náthán gyermekei Lessing: Bölcs Náthánjának újrafogalmazása. Egy 21. századi mese, mely kérlelhetetlen hitvallást tesz a hitek egymás iránti tisztelete, a vallási tolerancia, az emberség mellett. Az 1963-ban született Ulrich Hub sokoldalú művész: színházi szerző, prózaíró, forgatókönyvíró, színész és rendező. Németországban 2009-ben az évad legjobb gyermek- és ifjúsági darabjának járó díjjal tüntették ki.
A történet megmaradt: Réges-régen élt egy férfi Keleten, három fia volt, akiket egyformán szeretett. Amikor közeledett a halála, sokat töprengett azon, hogy őseitől örökölt bűvös erejű gyűrűjét melyikükre hagyja. Ezt a gyűrűt tulajdonosa soha nem húzta le az ujjáról, így isten és ember egyaránt kedvelte. Az apák mindig legkedvesebb fiaikra hagyták, így szállt nemzedékről nemzedékre. Ez a keleti férfi végül úgy döntött, hogy egyik fiának sem kedvez a másik kettő rovására. Titokban csináltatott két teljesen hasonlót, még ő sem tudta megkülönböztetni őket. Magához hívta fiait a halálos ágyához, titokban mindegyiknek átadott egy gyűrűt, majd meghalt. Halála után mindhárom fiú azt hitte, hogy övé a bűvös erejű gyűrű, és mindhárom a ház ura akart lenni. Melyik az igaz gyűrű? Melyik az igaz hit?
A Gigor Attila filmrendező rendezte, 12-16 éveseknek ajánlott előadást Kaposvárra, a biennáléra is meghívták, ott a legjobb színészi alakítás díját a Nemzeti Színház Náthán gyermekei című előadásában nyújtott alakításáért Kulka János kapta.
Szamár a torony tetején - Stúdió "K" - rendezte: Fodor Tamás
"Ebben a mesében egy kisfiú keresi eltűnt anyját. A tetőn ülő, hegedülő nagypapa - aki valójában ott ült, Chagall erről ír Életem című kötetében is - pedig nem akar erről beszélni, mert fél, hogy unokája tényleg elindul. A gyerek viszont tűzön-vízen át, akadályt nem ismerve vág neki a világnak segítőjével, egy szamárral. Ez a Zebulond - akit mindenki bolondnak és szamárnak tart, de ugyanígy vélekednek az emberek a nagypapáról és a kisfiúról, Boldizsárról is - annyira hűséges barátja a gyereknek, hogy amikor eljutnak Párizsba, még az Eiffel-toronyba is felmászik. A mese végén, ahol elhagyjuk őket, ez a szamár ott marad a torony tetején a hűségnek azzal a képével, hogy kövesse-e a gazdáját az abszurditásba, föl a Holdba, ahol az ígéret szerint megtalálhatja az édesanyját, vagy a realitás világában maradva hazamenjen.
Ez a gyerek Don Quijote és ez a szamár Sancho Panza számunkra nagyon szimpatikus hősök, még akkor is, ha makrancoskodnak, csökönyösködnek, ha szeretnivaló butaságokat mondanak vagy csinálnak időnként, mert állhatatosan, meggyőződéssel ragaszkodnak a céljukhoz." Erről szól a Chagall-képekből kiinduló előadás, amelyet az előadásról szóló kritikában így jellemeztünk: "A 6-15 éves gyerekeknek szánt élő-zenés mesejáték minden olyan érdeklődést felkelt, amit izgalmasan nevettetve ki is elégít."
Az előadás rendezőjét, Fodor Tamást arról kérdeztük, hogyan készül egy ilyen produkció: "Mi nem kész szöveget kapunk, hanem bennünk, a társulatban vetődik föl egy téma, és készül annak alapján egy gyerekeknek is szóló színházi alapanyag. Én ugyanis nem szeretem azt a distinkciót, hogy gyerekszínház vagy felnőttszínház: hitem szerint színház van, olyan színház, amit gyerekek is láthatnak.
Az ilyen előadások két és fél hónapos intenzív próbaidőszakát megelőzi egy három hónapos előkészületi fázis. A gyerekeknek is szóló színházi előadásaink azért igényelnek sokkal komolyabb felkészülést, mint a csak felnőtteknek szólók, mert a gyerekek előtt nem lehet általában szomorúnak, viccesnek, érdekesnek lenni, hanem minden egyes mozdulatnak, mondatnak olyan értelemmel kell bírni, ami következik az előzőekből, ugyanakkor a meglepetés erejével hatnak. A próbán azokat a pillanatokat kell megragadnunk, amelyek nekünk is meglepetést okoznak, azaz olyan pontosan kell ismernünk az emberi természetet, hogy ne az általánosat, hanem a helyzetből következőt mutassunk a gyerekeknek."
Legyen Ön is színikritikus - szavazzon!
hírlevél
