Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

2025.11.06. 09:55
Ajánlom
A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.

Kocsis Gergely rendezésében kerül a színpadra Jimmy Perry és David Croft egykor a BBC-n futó sorozata, a Csengetett, Mylord?, amely hazánkban elsősorban a kiváló szinkronok miatt töretlen népszerűségnek örvend. Az Orlai Produkció előadásának színlapján még két szerző, Roy Gould produkciós menedzser és szerző, valamint Penny Croft filmproducer (David Croft lánya) neve is feltűnik. A színpadi adaptációt Zöldi Gergely fordította magyarra.

A 2026. február 22-én, a Belvárosi Színházban debütáló előadás szinopszisa szerint „az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával és két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik, a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai. A fent és a lent ellenétére épülő televíziós komédia-sorozat után itt a színpadi változat, melyben az immár kultikus karakterek tovább űzik szenvedélyeiket, ki a pénz, ki a szoknyák irányában.”

383-152918.jpg

A Csengetett, MyLord? című sorozat szereplői (Fotó/Forrás: PORT.hu)

A „fent” szereposztása a következő: Lady Lavender szerepében Molnár Piroska, Lord George Meldrumként Gyabronka József, Teddy Meldrumként Pataki Ferenc látható. Poppy Meldrumot Bíró Panna Dominika, Cissy Meldrumot pedig Rezes Dominika alakítja. A szolgákat játszók névsora is megvan: Alfred Stokesként Debreczeny Csaba, James Twelvetreesként Rohonyi Barnabás, Ivy Teasdale szerepében László Lili, Mrs. Blanche Liptonként Cseh Judit látható. Henry Livingstone-t Sipos László Márk, Mabel Wheelert Lass Bea, Wilson kapitányt pedig Ficzere Béla játssza.

A Csengetett, Mylord? zenéjét Mátyássy Szabolcs írja. A díszletért Darvay Botond, a jelmezekért Pető Kata felel majd. Producer: Orlai Tibor.

Fejléckép: A Csengetett, Mylord?-előadást beharangozó plakát (forrás: Orlai Produkció Facebook-oldala)

 

Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára „átkozott békát”!

Kapcsolódó

Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára „átkozott békát”!

Mrs. Lipton konyhájának ízeivel végre a hazai közönség is találkozhat – a brit gasztronómia varázsát és sokszínűségét bemutató, Csengetett, Mylord?-tematikájú szakácskönyv jelent meg.

Egy MyLord-rajongó azt is megszámolja, hányszor vágják kupán Henryt a sorozatban

Egy MyLord-rajongó azt is megszámolja, hányszor vágják kupán Henryt a sorozatban

Harmincöt évvel a megjelenése után is képes a képernyők elő szegezni a hazai nézőket a brit arisztokrácia és a cselédség mindennapjait bemutató Csengetett, MyLord. A 21. Század Kiadónál megjelent interaktív enciklopédia szerzőjével, Boromisza Istvánnal beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Zakariás Zalán: „Két világ között lebegünk, egyszerre vagyunk otthon a házunkban otthon a lelkünkben”

December 9-én megkezdődött a Hegedűs a háztetőn próbafolyamata a Csokonai Nemzeti Színházban. Az előadás rendezője, Zakariás Zalán, számos emlékkel kötődik Debrecenhez, hiszen az elmúlt 15 évben többször is dolgozott együtt a helyi társulattal – most legújabb munkájáról beszélgettünk.
Klasszikus

Stravinskyt különleges kapcsolat fűzte a lagúnák városához...

December 19-én este fél nyolckor Zeke Mihály és a Magyar Rádió Énekkara Stravinsky- és Bach-darabokkal várják a közönséget a Pesti Vigadó impozáns Dísztermében.
Vizuál

KÉP-regény: A vándorló szobrok

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hol látta viszont az egykor a Zichy-kastély udvarán heverő szobrokat.
Jazz/World

Koncerttel szülinapozik a Modern Art Orchestra – advent a Várkert Bazárban

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban. Az ünnepi műsorban felidézik a zenekar Bartók-, Kodály-, Liszt- és Ligeti-feldolgozásait.
Klasszikus

Angyali hangokkal köszönti az ünnepet a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

Diótörő és az ünnep dallamai címmel ad karácsonyi hangversenyt a MÁV Szimfonikus Zenekar december 19-én a Zeneakadémián, ahol a kórusirodalom gyöngyszemei is elhangoznak a Magnificat Leánykar előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Őze Áron újabb öt évig vezetheti a dunaújvárosi Bartók Színházat

Őze Áronnak ismét bizalmat szavazott Dunaújváros vezetése: a Jászai Mari-díjas színművész-rendező újabb öt évig irányíthatja a Bartók Színházat.
Színház ajánló

Januárban utoljára látható a díjnyertes Ki ölte meg az apámat

A január 17-én utoljára látható Ki ölte meg az apámat 2023-ban elnyerte a legjobb független színházi előadásért járó díjat a Színházi Kritikusok Céhétől. A produkcióban együtt lép színpadra az SZFE-n évekkel ezelőtt végzett bábszínész osztály hét tagja.
Színház gyász

Elhunyt Balázs Péter

A hírt egykori színháza, a Szolnoki Szigligeti Színház tudatta elsőként. A neves színész, szinkronszínész, a vidéki teátrum egykori igazgatója 82 éves volt.
Színház hír

Cyrano szavainak nyomában – közönségtalálkozó Budaörsön!

Az előző évad nagy sikere a Cyrano de Bergerac Budaörsön. A december 13-án, szombaton 15 órakor kezdődő előadás után közönségtalálkozóra marasztalja a nézőket a színház. Várhegyi András, a Fidelio főszerkesztője vezeti majd a beszélgetést.
Színház interjú

Kovács D. Dániel: „Hogy Kleist komolyan gondolta-e, az az ő dolga”

A bosszú címmel rendezte meg A Schroffenstein családot Kovács D. Dániel Kecskeméten. A Kelemen László Kamaraszínház színpadán egy egyszerre zord és játékos előadás látható. Interjú.