Színház

Szívmelengető drámával hangolódik az ünnepekre az Orlai Produkció

2021.12.13. 10:55
Ajánlom
A november 25-i online premier után december 16-án közönség előtt is bemutatja az Orlai Produkciós Iroda Aldo Nicolaj drámáját, amely három idős és magányos ember történetét meséli el.

A „vasnemzedék” utolsó élő képviselőit gyötri az egyedüllét és a társas kapcsolatok hiánya, belső vívódásaik, valamint a 20. század végigélt évtizedei pedig a személyiségükön is nyomot hagytak.

Míg a nő az átélt traumák ellenére szelíd és jókedvű maradt, a lakóközösségben élő két férfi az évek múlásával szorgos munkásból, öntudatos, büszke emberből mogorva úriemberré vált.

Nyugdíjas éveit az egyértelmű különbségek ellenére mindegyikük nagyrészt ugyanúgy tölti: a ház előtti téren, egy padon ücsörögve. A várakozás cél nélküli, ám a szieszták során a sors időről időre összesodorja őket.

Az ismeretségből barátság lesz, és a szereplők lassan eljutnak odáig, hogy elkezd hiányozni nekik a másik jelenléte.

IMG_8285-110254.jpg

Jelenet a Hárman a padon című előadásból (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

„Ez a három ember belekapaszkodik egymásba.

Az emberi magányosság – akár családon belül is – általános érzés, ezért játszódhat a történet ma is ugyanúgy, mint ötven évvel korábban, de félek, hogy 100 év múlva is ugyanilyen érvényes lesz”

– világít rá a Bocca Liberót játszó Gálvölgyi János a darab aktualitására.

IMG_8269-105506.jpg

Jelenet a Hárman a padon című előadásból (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Szereplők:

Ambra: Egri Márta

Luigi Lapaglia: Benedek Miklós

Bocca Libero: Gálvölgyi János

Az Hárman a padont Göttinger Pál rendezi, bemutatójára december 16-án kerül sor a 6SZÍN-ben. További információ az alábbi oldalon érhető el.

Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Virtuális térbe költözik a „vasnemzedék” – online mutatják be az Orlai Produkció új előadását

Kapcsolódó

Virtuális térbe költözik a „vasnemzedék” – online mutatják be az Orlai Produkció új előadását

Aldo Nicolaj darabja, a Hárman a padon három idős emberen keresztül beszél a feleslegességről, szeretetnélküliségről, céltalanságról és a reményről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Három nap alatt 11 előadást játszanak Veszprémben

A veszprémi Kabóca Bábszínház miniévadot tart június 2–4. között. A kiemelt eseménysorozat keretében 11 előadás látható majd a bábszínház színpadait és szabadtéri helyszíneit bejárva – a legkisebbektől a felnőtt közönségig, minden korosztálynak kínálva színházi élményt.
Színház hír

Közösségi díjat alapít Király Levente emlékére a Szegedi Nemzeti Színház

A Kossuth-díjas művész nevével fémjelzett elismerés célja, hogy elismerjen egy az adott évadban kimagasló művészi teljesítményt nyújtó, példamutató közösségi hozzáállású színművészt.
Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.