Színház

Szlogent vált az Orlai Produkció – itt az új imázsvideó!

2025.03.11. 10:55
Ajánlom
Az Orlai Produkció Együtt. Szabadon. szlogenjét a 2017/2018-as évadban ismerhette meg a közönség, mostantól A nyitott színház címszó alatt folytatja munkáját a produkciós iroda. Az együttlét és a szabadság alapja a nyitottság. A nyitott színház azt jelenti, hogy érdeklődéssel fordulunk egymás és nézőink iránt – fogalmazott a váltás kapcsán Orlai Tibor. Új imázsvideó is készült!

Az Orlai Produkció Együtt. Szabadon. szlogenjét a 2017/2018-as évadban ismerhette meg a közönség. „Ezzel arra az újdonságnak számító alkotóközösségi formára utaltunk, amely ötvözi a társulati lét biztonságát, kiszámíthatóságát, egy műhely összetartó szellemiségét, emellett a tagoknak abszolút művészi szabadságot garantál. Az összetartozásban, a közösségben rejlő erőt, valamint a szabadságot továbbra is elsődleges értéknek tekintjük. A világ azonban változik, ezért fontos, hogy időről időre újradefiniáljuk magunkat” – magyarázza Orlai Tibor alapító az új szlogen okait –

Az együttlét és a szabadság alapja a nyitottság.

A nyitott színház azt jelenti, hogy érdeklődéssel fordulunk egymás és nézőink iránt. Inspirálnak bennünket az új találkozások, amelyek fiatal művészek pályájának izgalmas indulásához, a tapasztalt alkotók kiteljesedéséhez vezetnek. A hosszabb távú együttműködések eredményét jelentik kőszínházakkal, független társulatokkal vagy fesztiválokkal készített koprodukcióink” – tette hozzá.

Az új imázsvideó:

Az alapvetően kortárs művekre épülő repertoáron közel harminc előadás szerepel, ezek között prózai és zenés előadások egyaránt megtalálhatók. A nyitott színházban színes a témák palettája: van köztük felhőtlen szórakozást kínáló Woody Allen-világbemutató, a Brooklyni mese, különleges hangulatú, az öregedésről szeretetteljes humorral szóló darab, a María Luisa, továbbá műsorra tűzik a kortárs magyar irodalom toplistás regényeinek, a Mély levegőnek és a Legjobban a nőktől féltemnek színpadi adaptációit, amelyek a harmincas korosztályt foglalkoztató kérdéseket vizsgálják.

Merünk beszélni életközepi válságról, kapuzárási pánikról, alkoholizmusról, abúzusról, a nők helyzetéről,

bármilyen, másnak tekintett társadalmi csoport problémáiról, identitás- és genderkérdésről. A nyitott színház a műfaji sokféleségre is utal: hiszünk a nevetés gyógyító erejében, ezért a legsúlyosabb témákat is igyekszünk humorral tálalni. Ennek jegyében készült el legendás előadásaink szállóigeszerű mondataiból és közönségkedvenc poénjaiból új imázsvideónk”– mondta Orlai Tibor, aki hangsúlyozta, nem félnek a klasszikusoktól sem: a Halál Velencében című Thomas Mann-adaptáció és a Macskazene címmel áprilisban debütáló Feydeau-bohózat a közönségnek és művészeiknek is kihívást biztosító lehetőséget ad. „Nyitott színház voltunk, vagyunk, leszünk – szögezi le, és hozzáteszi, előadásaikkal hívják párbeszédre a nézőket, hiszen a színház közönség nélkül nem működik. – Nagy örömmel tölt el, hogy nézőink ezt érzik, bátran elmondják véleményüket előadásainkról. Közel húsz év alatt létrejött egy erős bizalmi alap, erre a szellemi és értékközösségre építjük a jelent és a jövőt.”

Fejléckép: Hernádi Judit és Kern András a Kalamazoo című előadásban (forrás: Orlai Produkció)

Kulka János: Tényleg más lettem

Kapcsolódó

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.