Újszerűségét ezúttal mégsem abban kell keresni, hogy alig egy évvel ezelőtt tartották a Billy világa (eredetileg Tribes azaz Törzsek címen, az esetleges félreértéseket szerencsésen megkerülő fordítás Kovács Krisztina munkája) ősbemutatóját a londoni Royal Court Színházban, hanem abban, hogy úgy reflektál égetően aktuális problémákra, hogy majd' két órán át mellőzve érezzük - és Váci utcában talán ez az, ami igazi meglepetés - az erőszakos didaxist. Nem okítanak - ellenpéldául az ugyanott játszott Punk Rockot hozhatjuk - csupán felmutatnak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Billy világában nem mondanak ki minden direkt, frontálisan.  A darabban siketekről van szó, de nem csak róluk: sokkal inkább arról a gyakorlatról, ahogyan a kirekesztés legkülönbözőbb formáit iktatjuk be hétköznapjainkba, az álságos konformista látszatelfogadástól kezdve a közömbösségen át nyílt és agresszív megvetésig.

A címszereplő, Billy születésétől fogva siket. Ami az egészségesek szerencsés világához köti, az néhány mozgolódó száj és egy marék nehezen artikulált szó. A siketek jelnyelvét - lévén egészségesként nevelt fiú - nem beszéli, a környező világot pedig - lévén valójában siket- nem érti. Családja egy csapat diszfunkcionális értelmiségi, író szülőkkel, wannabe nyelvészprofesszor báttyal, tehetségében és motiváltságában egyaránt középszerű "operaénekeske" húggal. Így vagy úgy, de mindannyian a nyelv koordinátarendszerében keresik identitásukat, miközben Billy siketsége jelenti az origót. Hogy a siket fiú korántsem egyenrangú családtag, az Sylvia, az egykor tökéletesen egészséges, ám hallását örökletes betegség következtében elvesztő lány megjelenésével válik nyilvánvalóvá.

Lisztopád Krisztina a dráma egyik apró, ám annál jelentősebb motívumára húzza fel díszletét. Az Apa (jelelés helyett) japánul tanul. Ezt a távoli, inkább csak romantikájában megfogható identitást erőszakolja magára és ezzel együtt családjára is. Lisztopád ezt az idegenséget hozza el a színpadra, amikor a családi fészek megszokott ágy-asztal-tévé felépítése helyett egy tág, szellős ikeajapán teret rendez be, bambuszfalakkal, közepén jellegzetes japán asztalkával, a kotacuval.

A legnagyobb teljesítmény mégis a színészeké. Elsősorban a két főszereplőé, Bata Éváé és Telekes Péteré. Alakításuk mögött valódi munka van: új nyelvet tanultak meg az előadás kedvéért, amit ráadásul- külső szemlélőként legalábbis így hat- anyanyelvi szinten használnak. Nem túl szerencsés módon jelnyelvtanáraik nevét a szóróanyagokról és a színház honlapjáról is lehagyták.) Billy megformálása valódi színészi kihívás. Nemhogy hangzó monológjai, egész mondatai is alig-alig vannak, mindössze néhány fejhanggal nehezen artikulált sor és rengeteg hallgatás. Telekes ebből a színészi minimumból indít és jut el Billy második felvonásbeli nagyjelenetéhez. Dühvel jelelni: ritka színházi pillanat. Bata Éva Telekes ellentéte. Kezdetben határozott és öntudatos, fogyatékát büszkeséggel vállaló Sylviájának gesztusaiban egyre dominánsabban jelentkezik a pánikszerű kapkodás, a félelem. Siketsége elhatalmasodásával párhuzamosan veszíti el a beszédhez való hozzáférését. Az ő folyamatában beérő tragédiája azonban mind a hallók, mind Billy számára megfoghatatlan marad. Hegedűs D. Géza látszólag despota családapa, aki flegma szórakozottságában épp annyira félelmetes, mint haragjában. Hogy mindez csupán páncélként viselt póz, az időről időre a díszletre vetített gondolataiból tűnik ki. Pap Vera csetlő-botló, bohém anyafarkas, aki rendíthetetlenül védi a családi tűzhely melegét, még akkor is, amikor kiderül, hogy az valójában csak ólmeleg volt. Géczi Zoltán és Péter Kata alakításban ott van a lehetőség, hogy ne pusztán mellékszereplőkként legyenek jelen, ám alakjuk körül rengeteg elindított és be nem fejezett szál gubancolódik össze, aminek következtében visszafele nézve jelenlétük nem tudott elég súlyt kapni.

Szőcs Artur rendezése épp annyira friss, mint a dráma nyújtotta alapanyag.  Bátran egyensúlyoz az (időnként szó szerint) gatyaletolós, precízen kiszámított, okosan bazmegelős humor és a súlyosan csendes feszült pillanatok közt, miközben mélységes empátiával közelít a különös módon még mindig provokatívnak értékelt darabhoz. Szőcs rendezésében a Billy világa nem provokatív. Ellenkezőleg. Olyannyira hétköznapi, hogy már-már otthon érezzük magunkat benne.

2011. december 22. 19:00 - Pesti Színház

Billy világa

Író: Nina Raine

Fordította: Kovács Krisztina

Szereplők:

Anya: Pap Vera 

Apa: Hegedűs D. Géza 

Billy: Telekes Péter 

Daniel: Géczi Zoltán 

Jenny: Péter Kata 

Sylvia: Bata Éva 

Díszlet, jelmez: Lisztopád Krisztina

Dramaturg: Deres Péter 

Rendező: Szőcs Artur