- Hogy egzisztenciálisan hol tart, az nincs pontosan körülírva. A szöveg eleinte azt sejteti, hogy ő nagyon nagy császár, valami Parlamenti Bizottsági elnök, vagy efféle. De a rendező, Tasnádi István inkább azt szeretné, ha a végén az derülne ki, mégsem akkora király. Hogy van pénze, de csak valamilyen országos szakszervezeti elnök, és tulajdonképpen kocsikat hoz be külföldről. Ezzel egyelőre nem igazán értek egyet, mert a swinger klub mocskos, pokolbéli világát erősebben lehetne megmutatni, ha ez a három pasi (Mucsi Zoltán, Katona László és én) a politikai elit tagjai lennének. De alapvetően a szöveg nagyon kevés információt nyújt arról, hogy kik is ezek valójában, időnként van egy-egy pont, ahol megsejthetünk róluk valamit. Például az egyik jelenetben kiderül, hogy a Gazdag Tibor által játszott Falkot kirúgták az állásából. Engem (mint ugye valamilyen Elnök) úgy fogadnak, hogy majd én megmentem. Kiderül, hogy diplomás, nyelveket beszél, erre én megkérdezem, hogy mit szólna Lisszabonhoz. De ez csak úgy be van dobva, nem tudjuk, hogy kamu-e vagy nem, mint ahogy arról sem szól a fáma, hogy nagykövetnek vagy koldusmaffiásnak szánják-e. Szerintem jobb volna, ha az derülne ki, hogy mi irtó nagy császárok vagyunk.

- Miért?

- Akkor egészen más lenne az üzenet. Suetonius Császárok élete című könyve döbbenetes olvasmányom volt néhány évvel ezelőtt. Ez a római történetíró leírja néhány kortárs, és valamivel korábbi császár életét, olyan cselekedeteiket is, amelyeket nyilván a szájhagyomány őrzött meg. Hihetetlen, hogy milyen dolgokra voltak képesek, a korrupciótól egészen a pedofíliáig. Ha csak annyit hallok, hogy ezek Rómában történtek, abban nincs semmi különös, elég sok ilyen sztorit tudunk. De hogy ezeket császárok csinálták, és a politikai tanácsadóik intézték el nekik például a szexuális célokra felhasznált csecsemőket, az már elég súlyos. Szerintem ekkor volt vége a Római Birodalomnak, itt már szövetséget kötöttek a pokollal. És azt érzem, hogy ez a darab pont ezt próbálná megmutatni. Persze nem megy el idáig, de arról szól, hogy mindent lehet és szabad, csak nekem legyen jó; hogy amikor a világ urának érzed magad, akkor minden kevés.

- Ezeket ki is emelitek majd, vagy inkább hagyjátok, hogy a szöveg vigye magával az egészet?

- Hogy mi hol lesz kiemelve, az még egy kicsit képlékeny. Az első rész már készen van, de bizonyos kulcsjelenetek még nem működnek elég jól, most ezeken dolgozunk. Amikor majd működnek, akkor lehet vele szöszölni, hogy hol legyen finomabb, vagy hol erősebb. De azt gondolom, hogy önmagában elég erős ecsetvonásokkal dolgozik a szöveg. Például az után, hogy elmondom a darabbéli feleségemről, hogy nem fekszik le velem, pedig már nem is szoptat, majd utána ő elmondja, hogy miért utálja a gyereket, és milyen következtetéseket von le abból, hogy a gyerek cumizik, ez után minden normális ember azt mondaná, hogy menjünk haza és beszélgessünk egy kicsit. Ehelyett azt mondom Falknak, hogy menj és vigasztald meg az asszonyt. Azt hiszem, ez ebben a helyzetben elég egyértelmű, hogy mit jelent.

- Hogyan tudod ezeket a gondolatokat teljesen a magadévá tenni? Hiszen azért nem árt, ha a színész valamelyest hisz abban, amit játszik.

- A régi, Szkénébeli mesterem azt mondta, hogy egy emberben minden kódolva van. Az őszi hulló falevél, a kétszáz éves tölgyfa: tudod a "tölgyfaságot". Megvan a balek, a császár, a szadista, a perverz. Mindenkiben. Ilyenkor az a kérdés, hogy ezt felvállalod-e, és ha igen, akkor azt ki tudod-e erősíteni úgy, mintha több lenne benned, mint másokban.

- Itt kezdtetek dolgozni az Ódry Színpadon, de néhányszor már a rendes helyszínen, az Iparművészeti Múzeumban is próbáltatok. Milyen volt az első próba, amikor valóban ott, a reneszánsz szőttesek között kellett elmondani ugyanezeket a mondatokat? Gondolom, egészen más kontextusba helyeződött minden.

- Azért, hogy otthonra talált a produkció, nagyon hálásak vagyunk az egész teamnek, aki ott ezt segíti. Ez a terem csodálatos, egy kész díszlet, nem kell csinálni vele semmit. Tasi már mesélt róla, hogy Kupidók röpködnek a falon, de azért ezt nem lehetett igazán elképzelni. Hihetetlen flash volt, amikor beléptünk! És igen, valószínűleg ez az ellentmondás is majd a szöveget erősíti, hogy egy szál alsógatyában fogunk üldögélni ebben a gyönyörű, Lechner Ödön épületben...