Színház

Sztarenki Pál a Pinceszínház új igazgatója

2021.07.06. 13:30
Ajánlom
Sztarenki Pál igazgató pályázatát tizenhárom másikkal szemben ítélte legjobbnak a IX. kerületi képviselő-testület. A szakértői biztosság dr. Komáromi György pályázatát támogatta legnagyobb arányban.

Mint arról korábban beszámoltunk, rekordszámú, tizenöt érvényes pályázat érkezett a ferencvárosi Pinceszínház igazgatói pályázatára. Soós Péter korábbi igazgatót azután menesztette a kerület vezetése, hogy a rendező jelzés nélkül főállású oktatói munkát vállalt az újjászervezett Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ezt pedig a 2023-ig érvényes szerződése alapján nem tehette volna meg.

A pályázatokat elbíráló szakértői bizottság tagjai:

A Színházművészeti Bizottság delegáltjai:

- Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója
- Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója
- Csáki Judit magyar színházkritikus, újságíró, műfordító, egyetemi tanár
- Jászay Tamás újságíró, szerkesztő, kritikus, kurátor, egyetemi oktató, a Revizor alapító szerkesztője, állandó szerzője

Prof. Dr. Kásler Miklós delegáltja:

- Benedekfi István – osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Előadó-művészeti Főosztály

A fenntartó önkormányzat delegáljtai:

- Döme Zsuzsanna alpolgármester
- Szász János Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész

A ferencvárosi Pinceszínház delegáltja:

- Farkasné Bugyáki Beáta

Időközben egy pályázó, Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas drámaíró, rendező visszavont a pályázatát (az okokról itt írtunk részletesen), így csak tizennégy pályázat maradt versenyben. A szakértői bizottság legnagyobb arányban dr. Komáromi György pályázatát támogatta.

A 2021. július 6-án megtartott kerületi közgyűlésen a képviselő-testület négy pályázót hallgatott meg: Gulyás Hermann Sándort, Horváth Lajos Antalt, dr. Komáromi Györgyöt és Sztarenki Pált. A képviselő-testület végül Sztarenki Pált választotta meg igazgatónak 10 igen, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett.

70501970_2331423570301034_9015268381598679040_n-133657.jpg

Sztarenki Pál (Fotó/Forrás: Rózsavölgyi Szalon)

Az indoklás szerint Sztarenki Pál pályázatában nagyon erős színházi szellemiség fedezhető fel, megcélzott programja kellően széttartó ahhoz, hogy képes legyen megszólítani a gyermekektől az idősökig a ferencvárosiakat. „A meghallgatások során egyértelműen látszott, hogy a pályázó tisztában van a színház jelenlegi gazdasági kereteivel, és képes lesz abból hatékonyan gazdálkodni, szakmai múltja garancia a színház sikeres és stabil működésére” – hangzott el a közgyűlésen.

Sztarenki Pál a képviselő-testület előtt a szavazást megelőzően megtartott programismertetőjében elmondta, a színházat a sokszínűség, a megbízhatóság, a kiszámíthatóság és a szakszerűség jegyében tervezi működtetni, emellett okosan és praktikusan átgondolt építkezést tart megvalósíthatónak, a Pinceszínház adottságainak ismeretében.

Az újonnan kinevezett igazgató hozzátette, már korábban összeállt a Pinceszínház következő évadának repertoárja, így az ő dolga most elsősorban ennek operatív levezénylése lesz.

„Rólunk szól, értünk szól, nekünk szól.”

Meglátása szerint a színháznak minden korosztályt meg kell tudnia szólítania, nem pedig rétegszínházként működni, nem szabad kirekesztőnek vagy „kultúrrasszistának” lenni. „A Pinceszínháznak ki kell szolgálnia a teljes Ferencváros közönségét” – jelentette ki.

206130457_10159804730444524_1485038538799551022_n-140641.jpg

A Pinceszínház bejárata (Fotó/Forrás: Ferencvárosi Önkormányzat)

Pályázatából négy alappillért emelt ki:

  1. Együttműködést tervez a Freeszfe Egyesülettel;
  2. Tovább erősítené a tantermi- vagy beavató színházi programot;
  3. Beszélgetéssorozatot indítana Trezor címmel a kulturális élet „féltett kincseivel”, kiemelkedő művészekkel, gondolkodókkal;
  4. A meglévő repertoár megtartása.

FRISSÍTÉS!

A döntés után nem sokkal a közösségi felületen osztott meg bejegyzést Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere, amelyben így fogalmaz:

"Végtelenül elkeserítő döntés született ma a Pinceszínház igazgatójának kiválasztásakor. A Fidesz-DK-Mszp és két momentumos képviselő friss nagykoalíciót alkotva hagyta figyelmen kívül a magyar színházi élet krémjéből álló, 13 órás bírálat után javaslatot tévő szakmai bírálóbizottság véleményét, javaslatait. Helyette kiválasztották azt a jelöltet, aki operett kuplékat tervez a kerületi középiskolákba vinni, hogy népszerűsítse a színházat. 

Miközben felkerülhettünk volna Budapest színházi térképére, végre nézőket is hozva a színházba, életet a Ráday utcába.

Ezen a téren az marad a kerületben, ami a Fidesznek kedves, változás leszavazva."

(kiemelés: Fidelio)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.