A történet szerint Szilvai professzor titokban nevelt gyámleányát, Mariskát fiához akarja adni. Igen ám, de a régen látott fiú időközben tehetséges vándorszínész lett, és atyja tudta nélkül megismerkedtek Mariskával és egymásba szerettek. Mégse lenne színház a színház, ha ilyen egyszerűen egymáséi lehetnének a szerelmesek...

Szigligeti Ede az 1848-as forradalom utáni magyar drámairodalom és színházi élet egyik legkiemelkedőbb alakja, a Kisfaludy-féle előzmények folytatója volt. A Liliomfi című színmű 1849-ben született, melyet hol társadalmi vígjátékként, hol népszínműként aposztrofálnak. A szerző élete sok egyezést mutat a főszereplő sorsának alakulásával. Mikor Szigligeti fiatalon Pestre kerül tanulni, ez idő tájt kezdik meg az állandó játékszín, a későbbi Nemzeti Színház előkészítését. Az ifjú mérnökjelöltet hamar magával ragadja a színház világa, és mivel jól táncol, jól énekel, tehetsége van a rajzoláshoz, díszletmunkákhoz és még írói vénával is rendelkezik, rövid időn belül nélkülözhetetlenné válik. Ám mikor megírja apjának, hogy színész lett, az válaszlevelében kitagadja őt. Ezután váltott eredeti nevéről, Szathmáry Józsefről előbb Szigligeti Eduárdra, majd később magyarosítva Edére. Ezt követően az 1837-ben megalakuló a Pesti Magyar Színházban - a későbbi Nemzetiben - végigjárta a ranglétrát: titkárként, majd rendezőként és dramaturgként, főrendezőként, művészeti vezetőként, végül igazgatóként dolgozott az intézményben. 1878-ban bekövetkezett halála után Paulay Ede halad tovább a Szigligeti által megkezdett úton.

A kor nagy tanúja, Gyulai Pál így jellemezte Szigligetit: „A Nemzeti Színház, sőt általában a magyar színházak műsora húsz-huszonöt év óta sokat változott. Hugo, Dumas, Scribe helyett Feuillet és Sardou jöttek divatba; Shakespeare és Molière gyakoribb vendégeink, mint régen (...) Csak Szigligeti nem szenvedett csorbát. Termékenységével, sikereivel folyvást uralkodik a magyar színpadon, s műveit most is annyiszor vagy még többször játsszák (...) Az utána föllépő drámaírók napjainkig mintegy ostromolni látszottak őt, de nem tudták legyőzni. Szigligeti túlélte mindnyájukat, s most hatvanadik évében is bátran elfogadja a versenyt a színpad és Akadémia küzdő homokján egyaránt" - írja Gyulai, majd később így folytatja: „Népszínművei sokkal inkább tükrei a magyar társadalomnak, mint vígjátékai, sőt amazok komikai zsáneralakjai gyakran sikerültebbek emezek főszemélyeinél. Sokkal inkább emlékünkbe nyomulnak, s egy-egy ötletükből könnyen válik közmondás. Nem habozunk azt is kimondani, hogy Szigligeti népszínművei között van egy bohózat, Liliomfi, mely többet ér közép és fensőbb fajú vígjátékai bármelyikénél. Komikai erő sehol sem nyilatkozik több erővel és eredetiséggel, mint itt. A mű leleménye éppen oly önkéntelen, mint gazdag, mintegy a jókedv szüli, s a frissesség ragadja. Alakjai elevenek, s a cselekvény legszeszélyesebb fordulatait is követni, magyarázni és emelni tudják."

Mohácsi János humorral gazdagon átitatott előadásának címszerepét Polgár Csaba játssza, a bonyodalmakért felelős apát Gálffi László alakítja, Mariska szerepében Törőcsik Franciska látható, Máthé Zsolt Szellemit, Für Anikó Kamilla kisasszonyt formálja meg.

Kérdésünk: Mely rendezőnk nevéhez fűződik a Liliomfi 1954-es filmadaptációja?

A kérdésre november 16-án 15 óráig helyesen válaszolók közül hárman partnerükkel tekinthetik meg a november 20-i előadást az Örkény Színházban.