Színház

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

2023.12.07. 15:15
Ajánlom
Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. A november 7-ei bemutatón Imre Krisztián, Kiss Diána Magdolna, Ladányi Júlia és Kelemen István játszottak, míg a november 30-ai premieren Keller János, Ballér Bianka, Váradi Eszter Sára és Juhász Illés bújtak az ifjúsági történet karaktereinek bőrébe.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Kerkay Rita és Perczel Enikő alkalmazta színpadra A kék hajú lány történetét Dóka Péter regénye alapján. Az ifjúsági előadás a betegség, halál és az empátia fő kérdéseivel foglalkozik, mindezt pedig a tizenhárom éves Olivér szemén keresztül mutatja be. A fiú a tizenharmadik szülinapját ünnepli furcsa családja körében, amikor lezuhan a cseresznyefa tetejéről, és kórházba kerül, ahol barátokra lel és ahol igazi csodák történnek. Megismerkedik a kék hajú Mírával, akinek daganat van a térdében, vámpírokat rajzol és kerekesszékben ül. 

A kisregényének főszereplői fiatal és idős, magányos lelkek, akik különböző okok miatt saját családjukban nem lelik helyüket,

de egy kórházban végzetesen összefonódik a sorsuk, és családtagként segítenek egymásnak. A darab olyan tabu témákat feszeget, mint a betegség, vagy a halál, amiről a felnőttek sem mernek beszélni, talán azért, mert ők is meg akarják spórolni a szembesülést a ténnyel, hogy valamennyien múlandók vagyunk, szőnyeg alá söpörve az egész problémakört, mintha nem is létezne.

kekhaju_dsc_4730-152356.jpg

Részlet A kék hajú lány című előadásból (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A Pelikán Fészekben látható előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson vesznek részt, ahol drámapedagógussal dolgozzák fel az előadást.

A pedagógiai programot Lőrincz Zsuzsa, Soltész Rita és Váradi Eszter Sára állították össze.

Ennek időtartama szintén 45 perc, ami alatt kérdéseket tesznek fel a látottakkal kapcsolatban a tanulóknak, illetve különböző feladatokat kapnak. Az előadás célközönsége a 13-17 év közötti korosztály, iskolai osztályoknak, csoportoknak ajánlják elsősorban.

További részletek a Vörösmarty Színház oldalán

Támogatott tartalom

Fejléckép: Részlet A kék hajú lány című előadásból (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.