Színház

Tamási Áronról szól a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja

2022.08.09. 09:05
Ajánlom
Ötödik alkalommal rendeznek olyan színházi programsorozatot Gyulán, amely egy-egy nemzeti klasszikusunk életművét állítja középpontba. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda munkássága után ebben az évben a 125 éve született Tamási Ároné következik, augusztus 12. és 14. között.

Három nap alatt 5 előadás, egy tudományos konferencia (melynek előadói: Bertha Zoltán, Béres László, Cs. Nagy Ibolya, Fried István, Márkus Béla és Török Viola), középiskolás diákszínjátszók produkciói és egy kerítéskiállítás mutatja be az életművet.

A Várszínház negyedik idei saját bemutatója is ekkor lesz, 12-én a Várszínpadon, a Nemzeti Színházzal közösen létrehozott Tündöklő Jeromos című előadás,

Márkó Eszter rendezésben, Schnell Ádámmal, Kristán Attilával, Herczeg Péterrel és Bordás Rolanddal a főbb szerepekben,

a beregszászi magyar társulat közreműködésével. Az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház 1936-ban meghirdetett drámapályázatának díjnyertes darabja volt Tamási Áron színpadi játéka, a Tündöklő Jeromos. A bírálóbizottság így méltatta a művet: „Székely falusi miliő. Első tekintetre reális, sőt naturalisztikus történet, amely mögött azonban csakhamar hatalmas misztikus háttér alakító erejét érezzük.

Az alakok hús-vér figurák ugyan, de mégis többek, mint való személyek.

OrdogoloJozsias-094609.jpg

Jelenet az Ördögölő Józsiás előadásából (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

A mi korunkat, egyéni és történelmi sorsunkat eldöntendő nagy eszmék képviselőiként mutatkoznak be az egyszerű emberek. (…) Csordultig telve van játékos humorral, nagy emberi jósággal és egyúttal mélységes komolysággal. Az egész darabot átlengi a székely táj sajátos illata, a hegyek éles levegője. Ez a színjáték igazi, őseredeti, a maga külön való töretlen útját járó, semmi mással össze nem hasonlítható művészet, amely sehol másutt, mint itt, a mi földünkön meg nem születhetett volna.”

A Vitéz lélek (Békéscsabai Jókai Színház), a Boldog nyárfalevél (marosvásárhelyi Spektrum Színház), az Énekes madár (Hangjegy Színház) mellett láthatjuk majd a Tószínpadon az Ördögölő Józsiás (Soproni Petőfi Színház – Zentai Magyar Kamaraszínház) című mesejátékot is. A két utóbbi, az Énekes madár és az Ördögölő Józsiás című előadás a Déryné Program keretében érkezik Gyulára, így megtekinthető egy 100 forintos regisztrációs jegy megvásárlásával.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet a Boldog nyárfalevél előadásából (forrás: Gyulai Várszínház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.
Klasszikus

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.
Vizuál

„Csak a magammal vitt pálinka mentett meg a fagyhaláltól” – Ata Kandó fotókiállítása az 1956-ban elmenekült gyerekekről

„Azoknak az embereknek, különösen a gyerekeknek a sorsát akartam megmutatni, akik nagyobb szabadságért harcoltak a kommunista Magyarországon” – mondta a 103 évet élt Ata Kandó fotóművész egy korábbi interjújában az 1956-os menekülthullám idején készített gyerekportréi kapcsán. Ezekből a képekből láthatunk most egy válogatást a PaperLab Galériában, Messzemenők címmel. 
Vizuál

Több ezer műtárggyal várja a látogatókat az Art Market Budapest

Több mint ötszáz kiállító művésszel és több ezer alkotással várja az Art Market Budapest az érdeklődőket október 6-9. között a Bálnában. Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vásárát a Duna-parti épület négy emeletén összesen mintegy 8.000 négyzetméteren építik fel. A vásár idei díszvendége Szerbia.
Színház

Elmerülés az álhírek világában – A Velencei Biennálén díjazott társulat érkezik a Trafóba

A spanyol Agrupación Señor Serrano társulat, amely 2015-ben elnyerte a Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán Díját, szeptember 29-én másodszor szerepel a Trafóban, ezúttal A hegy című produkcióval. Az előadásban egy műfajokon átívelő kísérlet részévé válik a néző.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A proletárok köztünk élnek – Csiky Gergely drámájából készített előadást Mohácsi János

A Budaörsi Latinovits Színház Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című előadásának szereplői mind szélhámosok, akik semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy saját akaratukat érvényesítsék.
Színház ajánló

Jeli Viktória és Tasnádi István meséjéből készült előadással várja a gyerekeket a Csokonai

Október 2-án különleges utazásra hívja a 4 éven felüli gyerekeket a Csokonai Művelődési és Rendezvényház: a Rozi az égen – Hab a tortán! című előadásban egy kislány keresi elveszett születésnapját, miközben végigjárja a csillagos eget és rengeteget tanul a csillagjegyek alapvető tulajdonságairól.
Színház ajánló

SzínházTV – a színház Netflixe

Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. Az őszi időszakban hét új premierrel készülnek az alkotók, az első bemutatóra október 1-jén kerül sor, a Katona József Színház Othello című produkciójával.
Színház lapszemle

Közzétette el nem mondott szenátusi beszédét Karsai György

Rátóti Zoltán egy hónappal ezelőtt, augusztus 26-án menesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetőjét, Karsai Györgyöt. A döntés ellen több intézmény és művész felszólalt, később a professzor maga is reagált a történtekre. Most azt a beszédét osztotta meg közösségi oldalán, melyet az egyetem 2021. szeptember 17-i szenátusi ülésén szeretett volna elmondani.
Színház hír

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.