Színház

Tana-Kovács Ágnes: Felújított, panorámás színház megtekinthető

2012.04.14. 07:59
Ajánlom
Folyamatos az átalakulás Budapest egyik fontos befogadó színházában: gyönyörű dunai kilátás, kiszélesített és komfortosított játszóhely, új munkatársak, színes repertoár várja a Szkénébe látogatókat. Tana-Kovács Ágnes művészeti vezetővel beszélgettünk. INTERJÚ

- Ahogy belépünk az egyetemi folyosóról a színház területére, rá sem lehet ismerni az előtérre. Hogyan kezdtetek neki? Mik voltak a legnagyobb változások, fejlesztések?

- Az átépítést tervező építész, Sebestyén Ferenc jól ismerte a helyet: valamikor rég' itt lépett fel az Arvisurával, és diákként is a Műszaki Egyetemre járt, jelenleg az intézmény oktatója. A szakemberek a nyitás előtti utolsó pillanatig dolgoztak a belső téren, ami két méterrel kibővült, új műszaki híd létesült benne, a nézőtérre pedig új dobogórendszer épült. Az öltözők hátraköltöztetésével a büfé tere megnőtt és panorámás kilátást kapott: a fogadótér hátsó falát a mesteremberek kiütötték, ezzel egy hatalmas ablakot nyitottunk a Dunára. Ennek a nyitásnak szimbolikus jelentősége is van: egész színházunkat ez a nyitottság jellemzi. Egy egészen más kép fogadja most a nézőket, mint amit megszokhattak.

- Hogy határozza meg magát 2012-ben a Szkéné Színház?

- Független befogadó színház vagyunk, és arra törekszünk, hogy minden este különleges, magas színvonalú élményt nyújtsunk a nézőinknek olyan széles kínálattal, hogy mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő színházi vagy táncelőadást. Azzal, hogy lecsökkent a befogadó színházak száma, sokkal többen keresnek meg minket. Ez egyfelől jó, másfelől nem könnyíti meg a feladatunkat. Komoly művészeti elgondolás alapján igyekszünk válogatni.

 - Tele vagytok előadásokkal, bemutatókkal. Mi változott a művészeti koncepcióban, a programszervezés tekintetében?

- Új igazgatónk van új stábbal. A munkatársak remekül dolgoznak, ha kell együtt, ha kell, ki-ki a saját területén. Szeretnénk, ha Pintér Béla és Társulata mellett hasonlóan erős csapatok jelennének meg. Ennek első lépéseként a Nézőművészeti Kft.-t fogadtuk be. De jön hozzánk a Vádli egy másik, Zsámbékon bemutatatott előadása, a Caligula helytartója, valamint a Neptun Brigád, Kövesdi László és persze továbbra is készülünk táncprodukciókkal is. Nemrég kettőnek is bemutatója volt: nálunk jubilált a huszonöt éves TranzDanz, és az új koreográfus generációt felvonultató Magyar Táncműhely. A befogadott előadások mellett koprodukciók is készülnek. Az első ilyen előadásunk, A gondnok - amit alig egy hónapja mutattunk be -, a Nézőművészetivel közösen készült. A következő a Vádli Alkalmi Színházi Társulással és a FÜGE Produkcióval közösen készülő Homokpuzzle című kortárs bolgár darab lesz - a három férfi után ezúttal négy nővel.

- Mindez változtatott valamit az egyetemmel való kapcsolatotokon? Biztos a diákok is látták az átalakulást, ők érdeklődnek az új Szkéné iránt?

- Fontos célunk tudatosítani a hallgatókban, hogy van egy színház az egyetemükön. Erre külön figyelmet és energiát fordítunk. Idén talán fordult a kocka. Szoros lett a kapcsolat az egyetemi újságokkal, a kollégiumokkal, az egyetemi site-okkal, igyekszünk jelen lenni szinte az összes egyetemi rendezvényen is, személyes kapcsolatokat kialakítani a hallgatókkal. Nincs ma már talán egy olyan zug sem az egyetemen, ahol ne botlanának bele a hallgatók egy-egy plakátba, arculati elembe. Egy, még kiforratlan tervünk a Szkéné Galériájának közös üzemeltetése, a művészeti koncepció kidolgozása.

- Hogy értétek el ezt a közönséget, amely eddig észre se vett titeket?

- Nyílt napokat tartunk, amikor az egyetem hallgatói bejárhatják a színház tereit. A feléjük való nyitásunk eredményeként a diákok most már nemcsak nézőként jönnek hozzánk - jelentős engedménnyel vásárolhatnak jegyeket -, hanem tudásukkal is mellénk állnak. Jövő-Időben című összművészeti fesztiválunk honlapját és arculatát már az itt tanuló vizuális kommunikáció szakos diákok tervezték. Gerillamarketinget indítottunk az egyetem épületében: kortárs táncosokat és zenészeket kértünk meg, hogy egy-egy tanórára betörve vagy a büfében, folyosókon rövid flashekkel lepjék meg a diákokat, és ezzel népszerűsítsenek minket. Hatásosnak tűnt, ezért azt hiszem, érdemes évről évre megismételni, ezzel felhívni a gólyák figyelmét a színházra.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Színház

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Klasszikus

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Vizuál

Elsőként Budapesten látható a rasszizmus elleni vándorkiállítás

A rasszizmus és a radikalizáció elleni harc fontosságára hívja fel a figyelmet egy bécsi vándorkiállítás, amely augusztus 23-tól lesz látható a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az Osztrák Történelem Háza (hdgö) tárlatát a nagy nemzetközi sikerre való tekintettel világkörüli útra indították. "A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a Soá" című kiállítást elsőként Budapesten mutatják be.
Plusz

Udvarlási tánc a Willendorfi Vénusz árnyékában – Programajánló a Sziget 3. napjára

Nem mindennapi udvarlási táncot láthatunk az olasz művész, Alessandro Sciaronni tolmácsolásában, amelyben szinte akrobatikus mozdulatokkal feszülnek egymáshoz a testek. Ha a táncból nem lenne elég, nézzük meg a Willany Leó előadását is, levezetésképpen pedig irány az ArtZone, ahol kollázsolhatunk, festhetünk és zenélhetünk is. Látogassatok el a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra augusztus 12-én is!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Színház felhívás

Alternatív színházi képzés vihet közelebb önmagunkhoz

A TIM Stúdió tréningjeinek résztvevői olyan szituációkat játszanak el, amelyek által újragondolhatják határaikat és színházi gyakorlatot szerezhetnek. A 2022/23-as évad jelentkezési időszaka már elindult.
Színház hír

Superbrands díjjal tüntették ki a Szegedi Szabadtéri Játékokat

A független szakértőkből álló zsűri idén másodszorra tüntette ki Magyarország legnagyobb szabadtéri színházát, így a Szegedi Szabadtéri Játékok tíz év után ismét Superbrands díjas.
Színház ajánló

Tizedszer is Színházi Szemle a Városmajorban

A közönség és a szakma által is kedvelt és elismert Városmajori Színházi Szemle versenyprogramja idén kibővült: augusztus 27. és szeptember 10. között hét nagyszerű vidéki és határon túli, valamint egy fővárosi, független előadás mutatkozik be a budapesti közönségnek.
Színház ajánló

Már próbálják a Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron

Utoljára koronáznak Árpád-házi királyt a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérváron, III. András halálával ugyanis lezárult a magyar történelem egy korszaka.