Színház

Tantermi előadásokat támogat a Füge

2020.11.20. 13:20
Ajánlom
A Füge Produkció ötödik alkalommal hirdette meg Tantermi Színházi Projekt pályázatát, amit idén is hatalmas érdeklődés övezett. Az öttagú zsűri 44 pályamű közül választotta ki azt a 16 projektet, amelyek budapesti és vidéki továbbjátszását támogatják.

A pályázatra olyan előadásokkal lehetett nevezni, amik kifejezetten iskolai játszásra születtek, tehát figyelembe veszik az osztálytermek adottságait és illeszkednek a tanítási rendbe, valamint a 13-18 éves korosztálynak szólnak.

A most benyújtott pályázatok produkciói 2017. június 1. és 2020. november 30. között kerültek bemutatásra, és

a döntésnél fontos szempont volt az előadások előélete, alkotói koncepciója, a színházi nevelési eljárás minősége, a közreműködők szakmai tapasztalata, a forgalmazási terv és a költségvetés realitása is.

A szakmai zsűri, Bodó Viktor színházrendező, Gáspár Máté színházi menedzser, egyetemi oktató, Szokolai Brigitta dramaturg, Vidovszky György rendező, drámapedagógus és Kertész Luca gimnáziumi vezetőtanár a most díjazott pályázatokon túl további 9 fejlesztési tervet gondolt ígéretesnek – ezek alkotóit a vírushelyzet enyhülésével, a korlátozások feloldása után bemutatkozó szemlére hívják, és a személyes benyomások alapján döntenek majd a támogatásukról.

A támogatott produkciók:

Fodor Orsolya: A krétakör (támogatás: 800.000 Ft 3 vidéki és 4 budapesti előadásra)

Káva Kulturális Műhely Egyesület: Fényeskedjék neki – részvételi előadás rendszeres bemutatása középiskolásoknak (támogatás: 1.200.000 Ft 4 vidéki és 4 budapesti előadásra)

Láthatáron csoport: Pitbull Kamilla Gimnázium (támogatás: 900.000 Ft 4 vidéki és 4 budapesti előadásra)

Somhegyi György: Philoktétész – Tantermi Színházi előadás (támogatás: 660.000 Ft 6 vidéki budapesti előadásra)

NARRATÍVA Kollektíva: NARRATIVÁRIUM (támogatás: 1.620.000 Ft 3 vidéki és 3 budapesti előadásra)

Tandem Színház Egyesület: Fapados revü (támogatás: 840.000 Ft 3 vidéki és 3 budapesti előadásra)

InSite Drama Nonprofit Kft. – Paralel Alkotócsoport: Csere (támogatás: 900.000 Ft 8 vidéki előadásra)

Orlai Produkciós Iroda: Leszámolás velem (támogatás: 1.200.000 Ft 10 vidéki és 5 budapesti előadásra)

Szabad Kurzus Alapítvány: Atya, fiú… (támogatás: 800.000 Ft 6 vidéki és 3 budapesti előadásra)

AppArt KHE: Carlo (támogatás: 750.000 Ft 6 vidéki előadásra)

Detectivity kreatív oktatási –és élményközpont: Rács – szemléletformáló nyomozójáték a Detectivity és az Autonómia Alapítvány közös fejlesztése (támogatás: 800.000 Ft 4 vidéki és 4 budapesti előadásra)

Nyitott Kör Egyesület: Cyber – Benne vagy? (támogatás: 750.000 Ft 6 vidéki előadásra)

Szokol Judit: Gamer, avagy két gyerek kalandozása egy videójátékban (támogatás: 500.000 Ft 3 vidéki és 3 budapesti előadásra)

Kerekasztal Színház: Törless iskolaévei (támogatás: 1.250.000 Ft 6 vidéki és 4 budapesti előadásra)

k2 Színház: A k2 Színház 4 tantermi színházi előadásának a forgalmazására (támogatás: 1.500.000 Ft 10 vidéki és 5 budapesti előadásra)

NANE Egyesület: Kérsz teát?! – avagy miért olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó? (támogatás: 700.000 Ft 3 vidéki és 3 budapesti előadásra)

tantermi_logo_webre-115241.jpg

5. Tantermi Színházi Projekt (Fotó/Forrás: Füge Produkció)

Az V. Tantermi Színházi Szemle meghívottjai:

  • Horizont Alkotócsoport: Alazor komplex színházi nevelési előadás
  • KOHÓ Kulturális és Közművelődési Egyesület: Függvények –osztálytermi színházi nevelési előadás kilenc színészre
  • Hirmann Blanka: A halhatatlanságra vágyó királyfi
  • Hesteg: #énis#engemis
  • Apolló Kulturális Egyesület – Ecargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet: Ecargo Hajója Tantermi színházi projekt 2021
  • Kollázs Kulturális Egyesület: A muter meg a dzsinnek
  • Termál Workhouse: Gond-os-kodó munkacímű produkció
  • Nizsai Dániel: Le kéne pattanni
  • Veled Kerek Egyesület: Zeneválasztó,szabadulószoba egy teherautóban

Fejléckép: A k2 Színház Rinocéroszok című előadásának táblaképe (forrás: k2 Színház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.
Színház hír

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.