Színház

Társadalmi reflektáltság az Örkényben

2014.08.27. 13:52
Ajánlom
Öt bemutatót tart az idei évadban az Örkény István Színház: a Mohácsi fivérek, Jarry, Moliere, Székely Csaba és Kuroszava Akira egy-egy művét tűzik műsorra.

Mácsai Pál igazgató az augusztus 26-i évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy az első bemutató Mohácsi István és Mohácsi János E föld befogad, avagy nincsen számodra hely című produkciója lesz októberben. Ezt követően Alfred Jarry Übü király, vagy a lengyelek című művét tűzik műsorra Mácsai Pál rendezésében, amelyet nyáron Szentendrén már láthatott a közönség.

Decemberben Bagossy László rendezésében látható Moliere Tartuffe-je, tavasszal Székely Csaba Csoda, hogy élünk című, a társulat számára írt darabját Ascher Tamás, Kuroszava Akira A hét szamuráj című művét pedig Polgár Csaba állítja színpadra.

Mácsai Pál arról beszélt, hogy ebben az évadban a repertoár nyitottságot és társadalmi kíváncsiságot mutat. Nem véletlen, hogy ezek a művek jutnak eszünkbe - tette hozzá, megjegyezve, hogy ha a munkájukat jól végzik, az előadások "emberismereti és világismereti élményekké" válnak. Az igazgató elmondta: az Örkény Színház társulatához Nagy Zsolt színművész csatlakozott.

Mácsai felidézte az elmúlt évad sikerét is: a nézettség kilencvenkilenc százalék fölé emelkedett. Mint mondta, ez azt mutatja, hogy az elmúlt tizenhárom évben megvalósult programváltással sikerült a nézőket meggyőzni. Az igazgató arról is beszélt, hogy a színháznak évek óta nagy szüksége van egy stúdiószínpadra, amely a teátrum szakmai fejlődésének záloga lenne. A bejárat átépítését ugyanakkor - anyagi okból - a jövő évre halasztották, de a nézőtér felújítása is aktuálissá vált. Mácsai Pál, akinek 2015. január 31-én jár le igazgatói mandátuma, bejelentette: pályázni fog a következő öt évre.

   

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.
Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.