Színház

Társadalom, problémák

2008.06.01. 00:00
Ajánlom
A meleg nem csillapodik, de szerencsére van előle menekvés: hűtött színháztermekbe kell menni. Akár könnyed nyáresti szórakozásért, akár komoly társadalmi-politikai mondanivalóért. Még mindig a Sterijáról.

A Még egyszer hátulról, Michael Frayn vígjátéka, a színházcsinálásról szól, általában tuti siker – ehhez azonban jó rendezői ritmusérzék szükséges, valamint az, hogy valamelyik előző életében közlekedési rendőr legyen, mert egyébként az ajtók és szardíniák komédiája nehezen bonyolítható le. Puskás Zoltánban mindez megvan, és a szereplők sem vétenek a kresz szabályai ellen. Igaz, a harmadik felvonásról (tehát a darabbeli előadás teljes széteséséről) nem sok fogalmam van, ugyanis az a berlini Ernst Busch Schule - a német színészképzés egyik fellegvára -, végzőseinek produkciójával esett egybe, amelynek egy teljesen átlagos gimnáziumban találtak helyet. Arról, hogy az épület körülbelül kétszáz fő befogadására alkalmas pöpec kis színháztermet rejt, még a színházzal foglalkozó újvidékiek sem tudtak. (Tavaly ugyanilyen meglepetés volt nekik az, hogy egy irodaházban is van ám színházterem. Annak kialakítása az Örkény Színházat idézi, székei azonban jóval kényelmesebbek.)


Liebe 1968 - jelenet

A Liebe 1968-at egy 27 éves fiatalember rendezte, színészei nála is fiatalabbak. Mit gondolnak ma, 40 évvel később a párizsi diáklázadásokról és általában a ’68-as nemzedékről? Mert kiábrándultak belőlük. Megkérdőjelezik azt, hogy a generáció ideái elérték a megvalósíthatósági küszöböt, sőt komolyan elítélik az erőszakot. És mintha halványan azt is sejtetnék, hogy a lassan nagyszülőkké váló egykori egyetemisták mai konformizmusa az egykori elvek arculcsapás, tahát még nevetségessé is váltak az évek során. A rendező, Alexander Charim, bécsi születésű, asszisztált Zadeknek és Bondynak. Maga írta a darabot, amelyben Garrell, Godard és Eustache filmjeiből idéz. A sajtóbeszélgetésen a német értelmiség kritikai szerepéről beszél.

Hogy az pontosan mit is jelent, másnap szegény Thomas Ostermeier nem tudja, és meglepetten néz a tolmácsra, vajon mit jelent a kérdés. Aztán előjön a közhelyekkel, de látható rajta, hogy este 11-kor szívesebben beszélne a berlini Schaubühne Ravenhill-ősbemutatójáról, amit ráadásul egy másik előadással (Martin Crimp Városa) párban játszanak, s különlegességéként itt önállóan adtak elő. Ráadásul szegény tolmács sem áll a helyzet magaslatán, mert a számára teljesen ismeretlen neveket nem jegyzi meg, s Ostermeier orra alá nyomva a mikrofont arra kéri, szúrja be a mondat megfelelő helyeire Peter Stein vagy épp Jörg Gosch nevét.


The Cut - jelenet

Hogy a The Cut egész pontosan milyen transzplantációhoz szükséges vágásra utal, nem tudjuk meg, annyi bizonyos, hogy a darab negatív utópia a ma társadalmáról. Amit a színpadon látunk a szürke konténerben elrejtett dobogón egy asztal és két szék segítségével, továbbá öt színész által, az a szöveg nagyon pontos, hideg, érzelemmentes olvasata.

Éjfél tájban már egészen elviselhető az idő, ám a főtéren még mindig forró a hangulat. Egy harmincötnek sminkelt, de a vastag festékréteg mögött legalább hatvan évet tudható ex-jugoszláv díva szórakoztatja a népet. A koncert után bokáig gázolni a literes sörösflakonokban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Jazz/World

„Lesz még, aki rákérdez a hamisságra?” – Megérkezett Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új klipje

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint úgy döntöttek, hogy a pandémia okán lelassult időben nem egyben adják ki új lemezüket, hanem havonta bemutatnak egy-egy dalt. Íme a legújabb.
Színház

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Pécsi Ildikó

80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Gödöllő díszpolgára – tudatta a város Önkormányzata.
Színház hír

Online vezeti tovább Zsámbéki Gábor a Lear király próbáit

A művészek egészségének megóvása érdekében online folytatódnak a Lear király próbái a Katona József Színházban.
Színház hír

Harmadszorra is megállapították, hogy jogszerű a sztrájk az SZFE-n

Az SZFE Sztrájkbizottsága közölte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla újabb végzése állapította meg sztrájkjuk jogosságát. Felszólítják a munkáltatót a tárgyalások megkezdésére.
Színház hír

Ismét verset mondanak a telefonban az Örkény színészei

A társulat tagjai személyre szóló költeményekkel készülnek, amit telefonon mondanak el a programban résztvevőknek.
Színház hír

Kétszer is látható lesz Pintér Béla népszerű előadása

Pintér Béla és Társulata online térbe költözik a leállás idején, egyik legnépszerűbb előadásukat, a Szívszakadtigot két alkalommal, december 6-án és 9-én is közvetítik.