Színház

Tavaszi zsongás – KO-kavalkád áprilisban

2011.04.08. 15:30
Ajánlom
Áprilisban is folytatódik a Színházi Kritikusok Céhének Kritikus Óra (KO) elnevezésű programsorozata, melynek keretében a céh egy-egy képviselője beszélget adott színházi előadást követően a produkció létrehozóival, szereplőivel.

A hónap dupla KO-val indult: a Szkéné Színház szervezésében a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen 2010-ben végzett hallgatók vizsgaelőadásaiból szervezett MA-Marathon Minifeszthez kapcsolódóan 2-án és 3-án Miklós Melánia és Markó Róbert tartott szakmai értékelést délelőttönként a Jedermann Kávézóban. A Nemzeti Színházban április 4-én Esterházy Péter Én vagyok a Te című darabjából Gothár Péter által rendezett előadás után Kovács Dezső beszélgetett az alkotókkal.

A hónap második felében részben a Nemzetiben, részben újabb független társulatok előadásaihoz kapcsolódóan folytatódik a sorozat. Áprilisban a kritikusok kiemelt figyelmet szentelnek a Hólyagcirkusz Társulat idei bemutatóinak: a Kulterer és a Tudom, hogy élsz című előadásokat követően várják az érdeklődőket. A Szikra CoolTour House-ban a Pelsőczy Réka rendezte Szeret...lek előadás után lesz beszélgetés, az Orlai Produkciós Iroda népszerű előadása, a Czukor Show után pedig a Belvárosi Színházban találkozhatnak az alkotókkal.

Áprilisi KO-program:

Április 14-én Nánay István beszélget a Hólyagcirkusz Társulat Kulterer című előadásáról a társulat tagjaival a Merlin Színházban.

Április 17-én a Szikra CoolTour House-ban a Szeret...lek című produkciót követően Tompa Andrea tart KO-t.

Április 21-én Proics Lilla vezet szakmai beszélgetést a Hólyagcirkusz Társulat Tudom, hogy élsz című produkciója után a Merlin Színházban.

Április 23-án Budai Katalin és Rádai Andrea irányításával lesz közönségtalálkozó a Jó estét nyár, jó estét szerelem című előadást követően a Nemzeti Színházban.

Április 29-én a Czukor Show című előadást követően Urbán Balázs tart beszélgetést az alkotók és a színészek részvételével a Belvárosi Színházban.

További részletek a színházak és a Színházi Kritikusok Céhének honlapján olvashatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.