Május 7-én mutatja be a Manna Produkciós Iroda a Bárka Színház Kávézójában Szabó Borbála Telefondoktor című darabját. Egyszermélyes bohózat ez, Békés Dénesről, a harmincas éveiben járó nőgyógyászról, aki egy nap véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezt persze nem meri megmondani senkinek, inkább mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant - mindvégig bezárva. Három telefonjának mindegyik végein egyszerre beszél egy link barátjával, annak naiv barátnőjével, öko-bio-liberális-Waldorfos feleségével, szélsőjobboldali érzelmű idős édesanyjával és egy éppen szülő paciensével, valamint annak férjével. A végén még talán kénytelen lesz igazat mondani.
Békés Dénest Göttinger Pál játssza, akit színházi rendezőként ismerünk (Tengeren, Harminchárom változat Haydn-koponyára, Love and Money, Líra és Epika, Élnek, mint a disznók), az előadást pedig Orosz Dénes rendezi, aki a Poligamy és a Melletted című filmek rendezőjeként vált ismertté.