Színház

Tenki Réka és Klem Viktor is díjat vehetett át Tatabányán

2016.03.21. 17:03
Ajánlom
Az Egyasszony és A nagybőgő című előadások a MOST FESZTiválon arattak sikert.

A Jászai Mari Színházban március 17. és 20. között második alkalommal megrendezett monodráma és stúdiószínházi fesztiválon a négy nap alatt nyolc előadást láthatott a közönség. A produkciókat négytagú zsűri is követte, akik az alábbiak szerint díjazták a látottakat:

Tenki Réka - Egyasszony

Tenki Réka - Egyasszony (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkció)

Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója elmondta: "A nézők érdeklődése a tavalyi évhez képest idén összehasonlíthatatlanul nagyobb volt. Voltak olyan előadások, melyekre már hetekkel a fesztivál előtt elfogytak a jegyek, a látogatottságunk pedig 100 százalék fölött zárt, ami figyelembe véve adottságainkat, egy ilyen típusú seregszemle esetén véleményem szerint komoly siker" - emelte ki az igazgató.

Az előadásokat követőn idén is sor került közönségtalálkozókra, ahol az alkotók és a nézők kötetlen formában találkozhattak egymással.

"Mindez a férfiaknak is szól"

A bemutatása óta rendkívüli érdeklődés övezi az Egyasszony című előadást, amely Péterfy-Novák Éva szívbemarkoló és megrázó őszinteségű könyvéből készült az Orlai Produkciónál. A monodráma főszereplőjét, Tenki Rékát a történethez való személyes kötődéséről kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.