A Színházi Kritikusok Céhe idén 31. alkalommal nyújtja át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra. A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng, s hogy közülük ki kapja a díjat, az csak 2011. szeptember 25-én este a Magyar Színházban rendezett ünnepélyes díjátadón derül ki. A nagyközönség számára nyitott gálaműsort Pelsőczy Réka rendezi, az est műsorvezetői Csákányi Eszter és Pál András.
A legjobb új magyar dráma Térey János misztériumjátéka, a Jeremiás avagy Isten hidege is jelölt. A mű a debreceni metróban játszódik. A Nemzeti "magyar évadának" keretében a 2010. október 2-án a Gobbi Hilda Színpadon első alkalommal műsorra tűzött darabból 2008-ban az Új Színház készített felolvasó-színházi keresztmetszetet, majd 2009-ben könyv formájában is megjelent. Mint Térey János elmondta, az ősbemutatón is egy némileg rövidebb változat kerül a színpadra: "Úgy látszik, arra fektetek nagyobb hangsúlyt, hogy a könyv összes lehetősége valósuljon meg. A rendező, a dramaturg érthető módon arra vágyik, hogy a közönség ne unatkozzon, illetve, hogy az előadás ne legyen hosszabb két óránál. Én ezt maximálisan respektálom ebben az esetben is." A Jeremiás...-ban minduntalan felbukkannak a szerző szülővárosa, Debrecen helyszínei, társadalma. "Olyan darabot szerettem volna írni, amely nem csak Magyarországon, nem csak magyarul játszható el. Egyszerűen csak egy vízfejű főváros és egy másik, vidéki város viszonyára gondoltam. Meg egyáltalán arra, hogy egy Magyarországhoz méltó országban mennyire létezhet az élet a perifériákon, és mi számít perifériának. Debrecen például nem, sőt, dinamikusan fejlődő város" - jegyezte meg az író, aki emellett hangsúlyozta, olyan települést festett, amilyen a valóságban nem létezik: Debrecenben nincs még női polgármester, ahogy metró sem.
Kérdésünk: Térey János első alkalommal 2004/2005-ben kapta meg a Színikritikusok Díját A Nibelung-lakóparkért, amelyet a Krétakör Színház játszott Mundruczó Kornél rendezésében a Budavári Sziklakórházban, illetve az OPNI-ban. Az író eleddig összesen hány művéért kapta meg az elismerést?
A helyesen válaszolók közül öten kaphatják meg Térey János egy-egy kötetét a Magvető Kiadó jóvoltából.
A gáláról bővebb információ ezen a linken olvasható, a jelöltek névsora itt érhető el. A gála nyilvános, jegyek a Magyar Színház előcsarnokában (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4., tel.: 322-0014) hétfőtől péntekig 10-18 óra között, a Budapesti Kamaraszínház Szervezési Irodájában (1075 Budapest, Károly körút 21.) hétfőtől péntekig 10-18 óra között, továbbá az ismert jegyirodákban válthatók.