Színház

Terhes Sándor és Hajduk Károly csatlakozik az Örkény Színházhoz

2023.05.23. 14:35
Ajánlom
A Madách téri teátrum meghirdette huszadik, jubileumi évadát: két nagyszínházi és két stúdiópremiert tartanak. Ezek mellett rendhagyó programokra is számíthatnak az érdeklődők. Mácsai Pál, a színház igazgatója kiemelte az intézmény szuverenitásának fontosságát.

Mácsai Pál így fogalmazott a következő évadról:

A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új.

Két nagy klasszikus új optikával és két ősbemutató, köztük egy kortárs szöveg – ez a jövő évad alaprajza”. Mácsai a színház előtt álló időszak kihívásairól elmondta: „Számunkra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát”.

„Megnövekedett a színházjáró kedv Budapesten”– folytatta. „Ez természetesen jó, az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti.

Nehéz adottság, hogy a színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban.

 A színházigazgató külön kiemelte a VII. kerület támogatását és az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel fennálló együttműködést.

evadhirdeto4-143940.jpg

Örkény Színház / évadhirdetés (Fotó/Forrás: Gál Bereniké / Örkény Színház)

Nagyszínpadi premierek

A következő évad első bemutatóját Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra.  A második nagyszínpadi bemutatóra márciusban kerül sor, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével.

A színház épületében színre vitt darabok mellett 2024 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatnak be előadást, amely később az Örkény repertoárjára kerül.

Ősbemutatók az Örkény Stúdióban

Az előző évadban meghirdetett Emma című produkció a tavaszi zártkörű premier után ősszel lesz látható a nagyközönség számára. A következő stúdióelőadás koprodukció a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal Ördög Tamás rendezésében. Az októberben bemutatásra kerülő darab egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van. Jelen pillanatban annyit lehet tudni róla, hogy a mű filmváltozata világsiker lett. Márciusban Kincses Réka rendezi a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című darabot, amelyet ő maga írt.

Az Örkény Stúdió bemutatóiról Polgár Csaba művészeti vezető így nyilatkozott: A Stúdió a méretéből adódóan a világgal, mint a társadalom legkisebb egységét képező családdal foglalkozik, olyan, mintha a nappalink lenne.

A következő évadban tágítunk egy kicsit a horizonton, jövőre ez a nappali New Yorkban és Berlinben lesz majd, aminek köszönhetően egy másfajta világra látunk rá.

A másik érdekesség, hogy az előző évad családtörténeteinél, mint a Solness, a Szaturnusz Gyűrűje és a Hat medúza egy tepsiben, mindig férfi került a középpontba, az ő szemszögén keresztül láttuk a dolgokat. Most sorsszerűen úgy alakult, hogy mindhárom új bemutatónk egy női nézőpontot mutat fel.

polgar_gal_berenike-143659.jpg

Polgár Csaba az évadhirdetésen (Fotó/Forrás: Gál Bereniké / Örkény Színház)

Jubileumi évad

2024. szeptember 21-én húszéves fennállását ünnepli a színház. Ennek alkalmából 2024 januárjától több rendhagyó eseményre számíthatnak a nézők, többek közt nagy vendégségre várják majd őket a Madách téren, illetve izgalmas összefoglaló videóanyag is készül az elmúlt két évtizedről.

A 2023/2024-as évadtól az Örkény István Színház társulatához szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, mint a Zűrzavar 2045, a Merlin, avagy Isten, Haza, Család és a Bohémélet. Jelenleg A várományosban Mariani képviselőt alakítja. Új tagként csatlakozik Hajduk Károly, aki pályafutása során megfordult több kőszínházban és független alkotóműhelyben egyaránt. Gálffi László egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad.

Fejléckép: Mácsai Pál az évadhirdetésen (fotó/forrás: Gál Bereniké/Örkény Színház)

A káosz zenekara, ahol mindenki beszél, de semmit sem mond – interjú Takács Nóra Diánával A várományos kapcsán

Kapcsolódó

A káosz zenekara, ahol mindenki beszél, de semmit sem mond – interjú Takács Nóra Diánával A várományos kapcsán

A színművésszel Ascher Tamás legújabb rendezése, A várományos apropóján ültünk le beszélgetni, egyebek közt a szép szavakkal leplezett titkainkról, gonosz karakterekről és a heves természet hasznáról.

Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek! – novellaíró pályázatot írt ki az Örkény Színház

Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek! – novellaíró pályázatot írt ki az Örkény Színház

A Madách téri színház az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel közösen hirdette meg a pályázatot. Legfeljebb száztíz szavas írásokat várnak július 31-ig. A legjobbnak ítélt alkotásokat a színház színészei felolvasásában dokumentálják, és közzé is teszik.  

Szeretem a művészi kockázatot – beszélgetés Polgár Csabával

Szeretem a művészi kockázatot – beszélgetés Polgár Csabával

Polgár Csaba a színháztörténet egyik legőrültebb darabját rendezte meg az Örkény Színházban. Megtudtuk tőle, miért volt számára a próbafolyamat folyamatos karácsony, továbbá mi szólhat ellene és milyen dolgok állnak mellette, hogy egy színház élére álljon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.
Színház hír

Váltás Nyíregyházán: új művészeti vezetéssel folytatja a színház

Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít művészeti tanácsadóként. Horváth Illés ugyanis, aki hat évig volt a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, december óta a Thália Színház stratégiai igazgatója.
Színház interjú

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Egy karácsonyi este, ahol a tét a lélek – készül a Tengeren a Thália Színházban

A produkció a színház Rejtélyek Évadának záróbemutatója lesz, és március 13-tól a bensőséges atmoszférájú Thália Télikertben várja majd a nézőket. Conor McPherson különleges hangulatú darabja, a Tengeren Kelemen József rendezésében látható.
Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.