Színház

Tesla Teátrum, Budapest legújabb színháza

2017.04.12. 14:59
Ajánlom
A Kazinczy utcai teátrumban április 29-én tartják az első bemutatót, Háy Gyula Appassionata című, 1956-os témájú drámáját, Vas-Zoltán Iván rendezésében.

A mintegy 130 nézőt befogadó új helyszínen a tervek szerint havi 8-10 előadást játszik majd a Rátkai Márton Színházi Műhely. Már meglévő produkcióikból és új bemutatókból álló repertoárt hoznak létre, köztük beavató színházi előadásokat is. A Színházi Műhely eddig a Fészek Művészklubban játszotta előadásait, repertoárjuk egyes darabjait a jövő évadtól áthozzák a Tesla Teátrumba, de a színistúdió ott marad.

Tesla Budapest

Tesla Budapest

A teátrum működésének anyagi hátteréről Vas-Zoltán Iván rendező, a színház vezetője elmondta: ennek megteremésében az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület van segítségükre, pályázati támogatásokra számítanak, így ősztől folyamatos működéssel professzionális, széles repertoárral rendelkező színház kezdheti el működését.

Király Attila az Appassionata próbáján

Király Attila az Appassionata próbáján (Fotó/Forrás: Tesla Teátrum)

A színház április 29-én a Háy Gyula-darabbal nyit, amiből öt előadást tartanak az idei évadban. Az 1957-ben, Budapesten játszódó dráma szerelmi történet, emellett feltárulnak benne az ötvenes évek eseményei. Az előadásban Tímár Éva, Márton András, Király Attila, Sághy Tamás, Fantoly Nikolett, Farkas Petra, Zentai Mirtyll és Boronyák Gergely játszik. A díszletet és a jelmezeket Huros Annamária tervezte. A rendező Vas-Zoltán Iván.

Az Appassionata mellett a Valamit valamiért című pszicho-thrillert, Csehov két egyfelvonásosát, Örkény István Pisti a vérzivatarban című művét és Debbie Horsfield Vörös ördögök című társadalmi komédiáját is műsorra tűzik, emellett további bemutatót is terveznek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ezt a 10 zeneművet ajánlja Rost Andrea a karácsonyi készülődéshez

Idén is több hazai zenész állított össze karácsonyi lejátszási listát az Aria Hotel Budapest kezdeményezésére. Rost Andrea válogatásán opera- és oratóriumrészletek szerepelnek. Hallgasd meg!
Zenés színház

Milyen volt A Nyugat lánya az Operában?

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Erkel Színház évadnyitó előadása, tudj’isten, hogy miért. Erről is írok, meg arról is, mit szóltak hozzá más kritikusok.
Tánc

Az arany középút utópiája

Duda Éva vállaltan nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a jelenkor társadalmi, ökológiai és politikai helyzetére szeretett volna reflektálni egy elvont jelrendszeren, a tánc nyelvén az Utópia című új darabjában.
Klasszikus

Bajorország legmagasabb kitüntetésében részesült Jonas Kaufmann és Jörg Widmann

Jonas Kaufmann tenor és Jörg Widmann klarinétművész kapták a bajorok legrangosabb kitüntetését, a Maximilian-rendet.
Jazz/World

Náray Erika újra a legnagyobb izraeli popdíva dalait énekli

December 21-től négy alkalommal hallhatjuk Náray Erika koncertszínházi estjét, amely Ofra Haza előtt tiszteleg. Hogyan lehet megidézni egy olyan művészt, akit ma szinte istennőként tisztelnek rajongói?

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A robot is társra vágyik – A baba a Karinthy színpadán

Egy férfi és egy robotlány különleges kapcsolatát meséli el a Karinthy Színház legújabb bemutatója, A baba. A női főszerepet Földes Eszter alakítja, partnere az előadást rendező Szabó P. Szilveszter, akit a technikai fejlődésről vallott véleményéről is kérdeztünk.
Színház ajánló

Premier az Átriumban – 12 dühös ember

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással? Kiderül Császi Ádám rendezéséből, amelynek bemutatóját december 20-án tartják az Átriumban.
Színház ajánló

És a nagy nap… - Premier után a Vesztegzár kulisszatitkairól

A József Attila Színház kulisszajáró sorozata nem lenne teljes, ha a Vesztegzár a Grand Hotel bemutatója alkalmából nem térnénk ki az utolsó napok izgalmaira, azaz a főpróbára és a premierre.
Színház interjú

Szabó Gabi újra Budapesten játszik

A Naplemente előtt - Gerhart Hauptmann jutalomjátéka a József Attila Színház soron következő bemutatója. Paula szerepében Szabó Gabi debütál a teátrum színpadán.
Színház interjú

„Semmiben nem tudunk szót érteni egymással”- interjú Debreczeny Csabával

Reginald Rose 12 dühös ember című darabját mutatja be az Átrium december 20-án, Császi Ádám rendezésében. A bírósági tandráma a lélektani realizmust ötvözi a krimi feszültségével, Debreczeny Csabával, a Négyes esküdt alakítójával beszélgettünk.