A THEALTER más formában is "visszatér": szeptember 21-25. között THEALTER U21 plusz címmel egy minifesztivált, egy ötnapos programsorozatot szervez napi két előadással. Az idei év tematikájához, az U21-hez híven sok fiatal alkotót mutatnak be, de jól ismert, népszerű művészeket is meghívnak, és lesznek olyan vendégeik is, akik először mutatkoznak be Szegeden.
A THEALTER U21 plusz fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, Magyarország egyetlen befogadó színházi profilú vidéki intézménye. A fiatal alkotók előadásai elsősorban olyan kérdésekkel, témákkal foglalkoznak, amelyek leginkább érzékenyen érintik kortársaikat, produkcióik azonban minden korosztályhoz szólnak, lendületük, tehetségük bárkit magával ragadhat. A THEALTER tehát nem csak izgalmas színházi programsorozat: a kezdetektől tudatosan közvetít olyan értékeket, mint a nyitottság, a tolerancia, az előítélet-mentesség.
Szeptember 21-én, szerda este 18.00 órakor nyílik meg a programsorozat a Régi Zsinagóga udvarán. Este a Szegedhez erős szállal kapcsolódó, József Attila életét feldolgozó A Töredékek… című izgalmas előadással folytatódik a nyitónap. Az előadást a debreceni Ady Endre Gimnázium emeltszintű drámai képzésében részt vevő diákok készítették. A produkció az Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést nyert, Papp Endre – aki egyben rendezője is az előadásnak – a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is megkapta. Ugyancsak szerdán a szegedi közönség egyik kedvence, a Hólyagcirkusz Társulat mutatja be a Kulterer című előadását.
A következő napokban fellépnek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatos diákjai a Jóvő utca 101, valamint a Kísértés című produkcióikkal. Látható lesz továbbá a Bárka Színház Nehéz című, POSZT-on is díjazott előadása Mucsi Zoltán és Lázár Kati főszereplésével, majd Csuja Imre előadásában Babits Jónás könyvének adaptációja.
Júliusi sikere után újra Szegedre látogat a mady baby, de a Füst a szemében című Cseh Tamás-koncert és a Sziszüphosz című vizsgaelőadás is garantáltan tartalmas estének ígérkezik.
A fesztiválról bővebben itt olvashatnak.