Színház

Tiszteletbeli tagjává fogadta a Halhatatlanok társulata a kezdeményezés alapítóit

2022.09.19. 13:10
Ajánlom
Szegvári Katalin, Érdi Sándor és Szinetár Miklós a szeptember 17-i lábnyomavatón vehette át az emlékplakettet, amellyel a három alapító is a Halhatatlanok Társulatának tagja lett.

A hagyományokhoz híven idén is lábnyomokat avattak a Nagymező utcában, a Budapesti Operettszínház előtt. A Halhatatlanok sétányán olyan művészek lábnyomait helyezik el, akik a zene-, tánc- és színművészet területén maradandót alkottak. Azon túl, hogy egy szakmai elismerésről van szó, a közönség is kifejezheti véleményét, hiszen a felterjesztett művészek közül ők választják ki az új tagokat.

Jelenleg négy kategória – színész, színésznő, operaénekes és táncművész – két-két tagja érdemelheti ki az elismerést, a jelölő szakmai kuratórium tagjai idén Almási Éva Kossuth-díjas színművész, Érdi Sándor újságíró, Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, Kincses Veronika Kossuth-díjas operaénekes, Metzger Márta táncművész, érdemes és kiváló művész, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, Nagy Márta, az ATV programigazgatója, Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Rónai Egon újságíró, Szakály György Kossuth-díjas Táncművész, Szegvári Katalin újságíró és Szinetár Miklós, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a kuratórium elnöke voltak.

Az avatóünnepséget Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nyitotta meg, aki elárulta, hogy ez az egyik legkedvesebb díja.

„Hogyan lehetne jobban nyomot hagyni, mint egy lábnyommal az utcán?”

– tette fel a kérdést a főpolgármester, hozzátéve, hogy nagyon fontos, hogy az emberekhez közelebb hozzák a művészeket.

IMG_8234af-120952.jpg

A Halhatatlanok Társulatának díjazottjai (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

Szinetár Miklós, a kuratórium elnöke, az elismerés alapítója köszöntőbeszédében felidézte a díj 1996-os alapítását.

„Úgy éreztük, hogy eltűntek azok az idők, amikor fontos volt a művészet” – mondta a Kossuth-díjas művész, magában úgy nevezve a kezdeményezést – Madách Imrét idézve –, mint az édenkertnek egy késői sugára, ami feltámaszt emlékeket és újakat ébreszt.

„Nehéz időket élünk meg, komoly gondban van mindig a művészet” – folytatta Szinetár, felhívva a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság közepette mindig a művészet az első, ami először háttérbe szorul, de bízik benne, hogy a szektor ezt is túl fogja élni.

Az avatóünnepség zárásaként Rónai Egon rendhagyó programpontot jelentett be: a szervezők ugyanis a Halhatatlanok Társulatának tiszteletbeli és örökös tagjává választották a díj három alapítóját, Szegvári Katalint, Érdi Sándort és Szinetár Miklóst.

„Olyan kategória, amelyben hivatalosan díjazni lehetne őket – pont az ő szándékuk miatt – nincsen” – mondta Rónai Egon, hozzátéve, hogy olyan kategória, ami a szeretetet és tiszteletet fejezi ki, van. A díjazottak emlékplakettet vehettek át.

A Halhatatlanok Társulatának új tagjai:

Táncművész: Bozsik Yvette és Mihályi Gábor

Színművész (nők): Pásztor Erzsi és Vándor Éva

Színművész (férfiak): Alföldi Róbert és Dunai Tamás

Operaénekes: Kolonits Klára és Wiedemann Bernadett

Tiszteletbeli tag: Szegvári Katalin, Érdi Sándor és Szinetár Miklós

Fejléckép: Érdi Sándor, Szinetár Miklós és Szegvári Katalin (fotó: Vass Antónia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.