Színház

Tíz éve hunyt el Lukács Margit

2012.02.03. 16:03
Ajánlom
2002. február 3-án halt meg Lukács Margit Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze.

Lukács Margit Budapesten született 1914. december 22-én. Tizenhat évesen látta Rostand Sasfiók című drámáját, ezután csakis színésznő akart lenni. Elképzelése valóra vált: a színiakadémia elvégzése után a Nemzeti Színházhoz került, amelyhez haláláig hű maradt.

Rendkívüli megjelenésű színésznő volt, igazi hősnőalkat. Impozáns tartása, sötét tónusú, bársonyos alt hangja, tökéletes beszédtechnikája, jellemábrázoló művészete tette alkalmassá klasszikus drámai hősnők megformálására. 1939-ben Németh Antal, a Nemzeti igazgatója Az ember tragédiájának kamaraszínházi előadásában rá osztotta Éva szerepét. Ezt követően huszonhét esztendőn át játszotta az örök asszonyt a legkülönfélébb rendezői felfogásokban. Hosszú évekig játszotta a Csongor és Tünde Éj királynőjének szerepét is. A színház igazi nagyasszonya volt, s mintha az ő számára írták volna az olyan igazi klasszikus szerepeket, mint Gertrudisét (Katona József Bánk bánjában), Szilágyi Erzsébetét (Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak című darabjában), Eboli hercegnőét (Schiller Don Carlosában), Jelena Andrejevnáét (Csehov Ványa bácsijában) vagy Lady Milfordét (Schiller Ármány és szerelem című drámájában). Shakespeare-től megformálta Kleopátrát és Lady Macbethet, A vihar Mirandáját, a Vízkereszt Olíviáját. Utolsó színpadi fellépése a Budapesti Kamaraszínházban volt: Noel Coward Forgószínpad című vígjátékában Mary Devenport szerepét alakította. 

Egyike volt a rádió kitűnő versmondóinak, a felvételeken a magyar és a világirodalom legszebb költeményeit tolmácsolta. A világháború előtt több filmszerepet is kapott.

Lukács Margit szakmai, politikai csatározásokban soha nem vett részt. Az volt a véleménye, hogy a színésznek úgy kell léteznie színpadon és színpadon kívül, hogy felnézzenek rá. Amikor igazgatója rá akarta venni, hogy lépjen be a pártba, rácsapta az ajtót, aminek az lett a következménye, hogy két évig nem léphetett színpadra. Életforma volt számára a Nemzeti Színház, gyakran mondogatta, hogy életében a színház az első. A Blaha Lujza téri épület lebontása után emlékül hazavitt egy nézőtéri széket, néhány díszlettervet és egy rozettát az egyik páholyról. Színházához sohasem lett hűtlen, de volt néhány év, amikor színháza lett hűtlen őhozzá: nem juttatta szerephez vagy méltatlan feladatokat kapott. 

"Elfáradni csak előadás után szabad, s az előadás számomra addig tart, amíg élek" - vallotta. Életének utolsó éveit színészotthonban töltötte. Hosszú betegeskedés után 2002. február 3-án halt meg Budapesten. Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el: 1957-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat kapott, 1958-ban lett érdemes művész, 1974-ben kiváló művész. 1989-ben a Nemzeti Színház, 1997-ben a Halhatatlanok Társulata fogadta örökös tagjává. 2000 augusztusában elnyerte a Nemzet Színésze címet is az első tizenkét tulajdonos között.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Színház interjú

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.
Színház poszt 2018

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!