Színház

Tizenegy naposra bővül idén a Vidor Fesztivál

2020.08.04. 14:40
Ajánlom
A hagyományos Kossuth téri koncertek nélkül, de a megszokott színházi versenyprogrammal és utcai forgataggal rendezik meg az idén a nyíregyházi fesztivált augusztus 19. és 29. között.

A Móricz Zsigmond Színház szervezésében megvalósuló eseménysorozat színházi versenyprogramjában tizennyolc előadást tartanak a teátrum nagyszínpadán és Krúdy Kamarájában, valamint a szabadtéri színpadon. A zsűri elnöke Koltai Róbert lesz, a díjazott társulatok és művészek saját közönségük előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot. Versenyprogramon kívül lesz látható az idei év "meglepetés előadása", a Nemzeti Lovas Színház Kincsem című produkciója augusztus 26-án.

Az idei rendezvényen több fellépőt fogad majd a Vidor Kert, koncertet ad többek között a Tortuga, az OliverFromEarth, az Aurevoir és a Carson Coma, a világzene képviselői közül pedig a latin-amerikai cumbia együttes, a Los Orangutanes látogat majd Nyíregyházára. A tavaly bevezetett újításnak köszönhetően este kilenctől másnap hajnali fél háromig a helyi klubok és rádiók lemezlovasai tematikus estekkel szórakoztatják a közönséget. A római katolikus templomban orgonakoncertet, a zsinagógában pedig mediterrán zsidó melódiákat hallhat majd a közönség.

A könnyűzenei koncertek egy részét – a jogszabályi előírások miatt – a Rózsakert Szabadtéri Színpadon tartják meg. A hazai könnyűzenei élet képviselői közül az Irie Maffia, a Follow The Flow, a Bangó Margittal kiegészülő Budapest Bár, a Like a Rolling Stones produkció, valamint Dés László, Tóth Vera és Básti Juli közös zenés előadása is látható lesz.

Budapest Bár

Budapest Bár (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

A gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők az eddigieknek megfelelően a Kossuth téri Vidor-faluban kóstolhatnak meg különböző ételeket, de nem marad el az utcazenészek, artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok és tűzzsonglőrök belvárosi kavalkádja sem. A kisebbeket bábszínház, táncház, zenés és színházi programok várják, az irodalmi rendezvények nagy részének pedig a Bencs-villa ad otthont.

A részletes program itt érhető el.

Fejléckép: Betörő az albérlőm (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.
Színház hír

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.