Színház

Több magas kitüntetéssel rendelkező művész nem veszi át aranydiplomáját az SZFE-től

2023.09.05. 09:50
Ajánlom
Vámos László ötven éve végzett osztályának tagjai, köztük Kossuth- és Jászai-díjjal kitüntetett színművészek levélben tudatták a nyilvánossággal, hogy a korábbi szellemiségét megtagadó egyetemtől nem fogják átvenni aranydiplomájukat az esedékes átadóünnepségen.

Szeptember 11-én, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóján adják át a jubileumi diplomákat azoknak a művészeknek, akik ötven, hatvan vagy hatvanöt éve végeztek az intézményben. Az ünnepségre az SZFE eseménynaptára szerint az Uránia Filmszínházban kerül sor.

Az ötven éve végzett Vámos László-osztály tagjai eredetileg az egyetemnek címezték indoklásukat, miért nem hajlandók átvenni aranydiplomájukat, ám a levél tartalmát a 444 tette közzé. Mint írják:

Az újjáalakult intézmény vezetői több alkalommal is határozottan elhatárolódtak az addig működő egyetem működési elveitől, szellemiségétől,

és ezzel olyan értékeket tagadtak meg és romboltak le, amelyeknek a szellemében mi annak idején nevelkedtünk.

Nem vehetünk át aranydiplomát azoknak a kezéből, akik megtagadták egykori tanáraink és tanáraik sorát, Nádasdy Kálmántól Ascher Tamásig. Azt a szakmai nyitottságot és sokszínűséget, amit az átalakítás folyamatában az utolsó pillanatig védeni próbáltunk, és ami számunkra ma is mindennél fontosabb.”

Az ötven éve végzett osztály tagjai között olyan magas kitüntetésekkel rendelkező, jeles művészek vannak, mint Kútvölgyi Erzsébet és Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészek,

a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai is, valamint Egri Márta Jászai Mari-díjas színésznő, Miklósy Judit színésznő, Varsa Mátyás színész, rendező és Vas-Zoltán Iván színész, rendező, dokumentumfilmes.

Fejléckép forrása: Várhegyi András / Fidelio

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.