Színház

Több mint 70 produkciónak zúghat a taps idén a Városmajori Szabadtéri Színpadon

2021.05.28. 13:30
Ajánlom
Saját produkciókkal, gyerekprogramokkal, prózai, zenés és táncszínházi előadásokkal, színházi szemlével, filmvetítésekkel és könyvfesztivállal várja a közönséget a június 2-án, a Játékszín Nagyvárosi fények című előadásával nyitó Városmajori Szabadtéri Színpad.

Az elmúlt időszakban átalakuláson ment keresztül a játszóhely, felújították a 800 fős nézőteret, amely immár megújult környezetben várja a nézőket. Június 2. és szeptember 19. között több mint 70 produkció érkezik a Városmajorba, köztük két saját produkció, a Beck Zoltán (30Y) zenei vezetésével készülő, Shakespeare vígjátékára építő irodalmi est, az Ahogy teccik – nemtragédia és a Soharóza kórus Dalok a kamrából című vacsoraszínházi előadása. Az irodalom egyébként is fontos szerepet kap majd a nyár során, a Városmajorban rendezik meg ugyanis az idei jubileumi Margó Irodalmi Fesztivált.

Élőben rendezik meg a jubileumi Margó Fesztivált

Kapcsolódó

Élőben rendezik meg a jubileumi Margó Fesztivált

Az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál a 2020-as online szemle után júniusban újra megnyitja kapuit az irodalomszerető közönség előtt, a korábbi évekhez hasonlóan színes és izgalmas irodalmi-zenei programokat kínálva az érdeklődőknek.

Az önálló előadásokon túl a Radnóti Színház, a Játékszín és az Orlai Produkciós Iroda is szabadtérre költözik – utóbbi négy előadással képviselteti magát –, augusztus 25-től pedig a Városmajori Színházi Szemle előadásai lesznek láthatóak.

A szemlén hat vidéki és határon túli előadás mutatkozik be, a darabokat pedig úgy válogatták össze a szervezők, hogy azok könnyed, de minőségi szórakozást nyújtsanak a közönségnek, miközben megmutatják a Budapesten kívüli színjátszás sokszínűségét.

A nagyváradi, budaörsi, miskolci és szabadkai színház mellett az újvidéki és a szegedi teátrum közös produkciója is látható lesz, a minifesztivált a szombathelyi Weöres Sándor Színház Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című produkciója zárja, a Mohácsi testvérek tolmácsolásában.

Zenei programokból sem lesz hiány: jazz-, világzenei és crossover koncertek várják a közönséget, fellép többek között Palya Bea, Malek Andrea, az Erik Sumo Band, a Müller Péter Sziámi AndFriends valamint a Söndörgő Sebestény Márta közreműködésével.

A legkisebbeknek Halász Judit, a Kaláka, Kárász Eszter és az Eszter-lánc, Bíró Eszter, valamint az Alma együttes zenél majd.

A programokról bővebben a Városmajori Szabadtéri Színpad honlapja ad tájékoztatást.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Petőfi-vendégjáték Berlinben

A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja.
Színház gyász

Elhunyt Holl János színművész

A művész, aki karrierje során egyebek közt hat éven keresztül játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 87 éves volt. Halálhíréről a Színház Online számolt be.
Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.
Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.