Színház

Több mint hatmillió forint gyűlt össze a színházi háttérdolgozók támogatására

2025.06.24. 09:20
Ajánlom
A Színházi Dolgozók Szakszervezete nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági előadását. A június 19-ei gálaesten húsz hazai teátrum száznál több művésze lépett színpadra a Vígszínházban, de reflektorfénybe álltak a háttérszakmák képviselői is. A jegyértékesítéséből befolyt 6,5 millió forintból a szakszervezet Segítsünk Alapítványa nyújt szociális támogatást színházi háttérdolgozók számára.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) idén nyáron is megrendezte jótékonysági gálaestjét a szakmabeli, nehéz helyzetbe került, egészségi állapotuk következtében rászoruló kollégák megsegítésére. Az eseménynek a Vígszínház adott otthont, amit Rudolf Péter igazgató térítésmentesen engedett át a legnagyobb szakmai érdekvédelmi szervezetnek. Az esten közreműködő művészek honorárium nélkül vállalták a fellépést kollégáikért, és a rendezvényt befogadó színház a teljes jegybevételt átutalta a Segítsünk Alapítvány számlájára – olvasható a szervezet közleményében.

HamoriIldikoesSzinetarDora_fotoGordonEszter-091658.jpg

Hámori Ildikó és Szinetár Dóra a SzíDoSz jótékonysági gálaestjén (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / SzíDoSz)

Mint írták, színpadra álltak híres szülők és híres védő gittegyletesek, valamint az ország összes Padlásának rádiósa is egyszerre énekelt a színpadon gyermekeikkel együtt, művészházaspárok, színházigazgatók is.  Három város negyven művésze keltette életre a Grundot. Először volt látható operaprodukció artisták közreműködésével, és akadtak olyan, az ország két szegletéből érkezett művészek is, akik éppen csak a duettjük előtt mutatkoztak be egymásnak. A közönség prózai és zenés szerepekből ismert művészeket, de még súgást és öltöztetést is láthatott a színpadon. Az est során a MASZK Országos Színészegyesület is átadta szakmai elismeréseit, a pályakezdőknek címzett Soós Imre-díjat, valamint az életművet méltató Gobbi Hilda-díjat.

A gála jegyértékesítéséből befolyt nettó összeg összesen 6.516.918 forint.

A bevételből a SzíDoSz a nem előadóművész tagjainak nyújt szociális segélyt.

Savanyu Gergely, a SzíDoSz elnöke a gálán elmondott nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a rendezvény fontos híd szerepet tölt be. Az ilyen események alkalmával látszik igazán, hogy a sokszor töredezettnek tűnő színházi szakma egységes és összefogásra képes. A telt házas eseményen a testvér-szakszervezetek és társszervezetek képviselőin túl részt vett Novák Irén, a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár is. A gála fővédnöke Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere volt.

Csoportkep_FotoGordonEszter-091658.jpg

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a SzíDoSz jótékonysági gálaestjét (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / SzíDoSz)

A közlemény emlékeztet, a befolyt összegből csaknem ötven rászoruló színházi háttérdolgozó egyszeri gyorssegélyezését tudja ellátni a SzíDoSz alapítványa. Ilyen segély adható például a munkát nehezítő, így akár jövedelemvesztéssel járó, hirtelen fellépő egészségügyi problémák, közvetlen családtag elhalálozása, gyermekszületés esetén, vagy olyankor, amikor a segélyezett önhibáján kívül kerül nehéz szociális helyzetbe. Az ilyen típusú támogatás igénylése esetében a kérelmezőnek írásos dokumentumokkal kell alátámasztania kérelmét. „Sajnos megállapíthattuk, hogy az indokolt igények száma majdnem háromszorosa annak, amit a szakszervezet a most befolyt pénzből szétosztani tud.

Az elmúlt évtizedek elmaradt béremelései komoly gondot jelentenek a szektorban dolgozóknak, hiszen a színházi területen foglalkoztatottak átlagbére jóval a medián átlagkereset alatt van

– fogalmaz közleményében a SzíDoSz.

Fejléckép: Nyolcadik alkalommal rendezték meg a SzíDoSz jótékonysági gálaestjét (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / SzíDoSz)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.