A hazai gyermek- és ifjúsági színház egyik legfontosabb színterének számító Kolibri jubileumi pár napján nem csak legsikeresebb, futó előadásainak szemléjét tartotta, hanem a szemle mellett az előre- és visszatekintésre, számvetésre és egy korosztályos műfaji kérdésre is fókuszált ebben a pár napban. A szervezők úgy választottak ki 16 előadást a repertoárból, hogy abban megjelenjenek azok a törekvések és újítások, amelyek a Kolibri elmúlt húsz évét meghatározták, és amitől a fiataloknak szóló magyar előadások sorában fontos irányt jelölt ki. A mustra azt a paradigmaváltást is tükrözni kívánta, aminek során egyrészt az elmúlt évtizedekben, a politikai rendszerváltást követően, másrészt az elmúlt pár évben új műfajokkal bővülve megújultak a fiataloknak játszó társulatok. A szemle, akarva-akaratlanul, az alábbi kérdéseket is felvetette, most főként a középiskolás korosztályt górcső alá véve: 2012-ben ma Magyarországon tulajdonképpen mi is az ifjúsági színház? Ugyanazok a problémák foglalkoztatnak-e egy magyar és egy német diákot? Milyen tematika, dramaturgia, szereposztás, terjedelem, helyszín, nyelvezet, jelmez, díszlet, zene, előadáson kívüli foglalkozás mentén dől el, hogy az adott produkció a középiskolás ifjúságot célozza meg? Ha osztályteremben vagy azt imitáló díszletek közt játszódik az előadás, az már osztályterem-színház? Mit nevezhetünk speciálisan fiataloknak szóló előadásoknak? Ha tizenéves (vagy olyan alkatú) színész játssza a főszerepet a darabban, a fiatal nézőt ez analóg módon jobban motiválja a befogadás során? Ha nem irodalmi nyelven szól hozzánk a produkció, hanem hétköznapi, kortárs szlengben és az előadás helyszíne valamilyen virtuális közösségi térben (is) játszódik, az már célzottan egy bizonyos generációnak szól? Számtalan kérdés, amire az előadásokat szemlélve legalább ennyiféle válasz adható, mivel a Kolibri Mustrája azt mutatja, a célzott korosztálynak egészen eltérő válaszokat kínálnak.
A Németh Ákos írásából született Webáruház című osztályterem-színházi előadás Perényi Balázs rendezésében a magyar diákok számára jól ismert halványzöld asztallappal fedett, kopott iskolapadok közé helyezi az unatkozó tinédzserlányok történetét. A darab 2009 óta a Kolibri által közvetített Platform 11+ európai uniós projekt ösztönzésére jött létre, amelynek lényege, hogy a tinédzserek életét, identitását meghatározó, társadalmi viszonyait, problémáit bemutató alkotások szülessenek színdarabíróktól, rendezőktől, drámapedagógusoktól. A webáruház öt tizenéves(nek látszó) szereplője nagy energiákat mozgat meg egy igen hétköznapi történetben különösebb díszlet-, helyszín- vagy eszközmegoldások nélkül: két lány orvosi vényeket lop el, hogy aztán beváltva nyugtató- vagy gyorsító szerekkel kereskedjenek az iskolában. A probléma hétköznapisága mintha dramaturgiailag nem mélyülne el annyira, hogy mindez konfliktusként és ne egyszerű diákcsínyként hasson.
Ezzel szemben, az itthon első osztályterem-színházi előadásként bemutatott Klamm háborúja Novák János rendezésében nem csak hogy az osztálytermet teszi meg helyszínnek, de a nézőteret is összecsúsztatja az iskolapadokban ülő diákok székeivel, így a nézőket mintegy Klamm óráiba és dühkitöréseinek közvetlenül közepébe építi be. A díszlet, a játszótér és a nézőtér összeolvadása láthatóan meggyőző erejű az interaktív jelenetek részvételét tekintve. A Scherer Péter által előadott őrjöngésbe és teljes összeomlásba torkolló tanár önvallomása egyszerre teszi szinte tapinthatóvá az osztálytermekben uralkodó diktatórikus rendet és egy tanár identitásának szétrombolódását.
A Kolibri egyik sikerdarabjának mondható Helló, náci! az idegengyűlölet témáját dolgozza fel Monoblock szövegének felhasználásával egy Németországban, ahonnan a műfaj is eredeztethető, már sikerreceptként bevált előadás alapján. A 14 éves kortól ajánlott kamaradarab egy őrszobán játszódik, ahol egy lengyel bevándorló feketemunkás (Szanitter Dánid), aki lenyűgözően töri az ékes német (itt magyar) nyelvet és egy felbőszült, pattogó, neonáci - vagy minimum idegengyűlölő - honi német (Ruszina Szabolcs) esik egymásnak egy rendőr (Mészáros Tamás) idomításában, mint két kísérleti patkány a dobozban. Tóth József rendezésében a gyakran borzongatóan élethű, ide-oda ping-pongozó dialógusok verbális csatáiból az előadás végére korosztálytól, országtól, faji hovatartozástól független kimondatlan és mély dráma épül fel. Meggyőző erejénél fogva válik erősen kérdésessé az előadás csak „ifjúsági" volta.
Nem sokkal a Mustra előtt, decemberben Bagossy László rendezésében bemutatott Bunyósszív vitathatatlanul az ifjúsági előadások egyik új telitalálata. A speciális tér, ez esetben nem osztályterem - bár akár az is lehetne - hanem egy plexiüveggel körülvett, a nézőktől ketrec(börtön?)szerűen leválasztott szoba egy öregek otthonában. Itt találkozik össze egy 16 éves lopáson kapott, egyfolytában jópofáskodó kamaszfiú (Bárdi Gergő magával sodró játékában) és egy agyvérzésen átesett ex-bokszoló (Németh Tibor). Osztályteremhez (is) hasonló színpad, egy fiatal és egy idősebb szereplő, szleng, egy-két (társadalmi) probléma, ami látványában és zenéjében a középiskolásoknak van tálalva. És a Bunyósszívet, ahogy a fenti előadásokat sem csak az „ifjúságnak" kell látnia, mert nyilvánvalóan nem csak nekik szól.
hírlevél
