Színház

Többen panaszt tettek a TÁP Színház ellen Dúró Dóránál

2016.05.03. 17:20
Ajánlom
Május 1-jén ünnepelte a Vígszínház százhúsz éves fennállását, aminek tiszteletére este gálaműsort rendeztek, és amelyen fellépett a TÁP Színház is, mivel számos tagjuk játszik a Vígszínházban – adta hírül a 444.hu.

Az előadás folyamán előadták a Himnuszt is, de az eredeti zene helyett egy break feldolgozás hangzott el, a szövegen nem változtattak.

Valószínűleg ez nem tetszett több nézőnek, akik május 2-án panaszt tettek Dúró Dóra jobbikos képviselőnél, aki az Országgyűlés Kulturális Bizottságának vezetője. Az egyik panasztevő bűncselekménynek nevezte a történteket, mivel nagy nyilvánosság előtt történt meg a nemzeti jelkép meggyalázása.

A panaszok miatt a bizottság kabinetfőnöke, Szávay László be is kérette a jelenetről készülő felvételeket, hogy azokat tovább elemezzék.

A 444.hu megkérdezte Vajdai Vilmost, a TÁP Színház vezetőjét a történtekről, aki elmondta, hogy a társulat Minden rossz varieté című darabjában mindig elhangzik a Himnusz – mindig más zenei betéttel – változatlan szöveggel. Mint mondta, így akarnak fellépni azzal a kurzussal szemben, amelyik meg akarja határozni, hogy hogyan szabad hazafinak lenni. Vajdai a gálán elhangzott rövid beszédében a kulturális kormányzatot is kritizálta, amikor a kulturális finanszírozás lepucolásáról, a színházi lapok és Fischer Iván finanszírozásának leállításáról beszélt. „Baszódjanak meg” – tette még hozzá ekkor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Színház

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Vizuál

Marty Supreme: Egy fiú, aki nem tud veszíteni – még akkor sem, amikor kellene

Timothée Chalamet komoly eséllyel pályázhat az Oscarra, legújabb filmjében ugyanis felvillanyozó erővel formál meg egy fiatal asztaliteniszezőt, aki bárkin és bármin hajlandó átgázolni, hogy elérje céljait. Marty Supreme kritika.
Színház

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Klasszikus

Fénypontok három évszázad csellózenéjéből

Matuska Flóra doktori tanulmányainak befejezéseként zárókoncertet ad február 7-én a Zeneakadémia Solti termében, Bach, Beethoven és Sosztakovics műveiből válogatva.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház 6szín

Jótékonysági sütivásárt tart a 6SZÍN

Van annál jobb program, mint amikor finom süteményeket kóstolhatunk, közben játszunk, és még egy jó ügyet is támogatunk? Március 21-én egész nap erre lesz lehetőség a 6SZÍN büféjében a Ki sütötte? program keretében. A Jókai téri teátrum ezzel is várja közönségét a Színházak Éjszakáján.
Színház kritika

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Színház ajánló

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Színház hír

Keleti nyitás – Dömötör Tamás rendez történelmi tablót a Fészekben

A Keleti Nyitás szövetkezeti vígjátékot Tasnádi István Bábelna című műve nyomán Dömötör Tamás írta és rendezte. Az előadásban Thuróczy Szabolcs, Katona László és Pajor Kristóf játsszák végig a magyar történelem ezer évét egy haldokló faipari szövetkezet ebédlőjében.
Színház hír

Sikerrel debütált az első Kemény Henrik Bábfesztivál Erzsébetvárosban

A báb él! Vitéz László visszatért! Idén először rendezte meg a KULT7 és Erzsébetváros Önkormányzata a Kemény Henrik Bábfesztivált, a Kossuth-díjas művész, Erzsébetváros Díszpolgára születésnapjához kapcsolódóan.