Színház

Tom Stoppard utolsó színművét díjazza a PEN

2020.02.14. 16:10
Megosztom
Tom Stoppard brit színműírót is kitünteti márciusban a PEN America irodalmi és emberi jogi szervezet.

A PEN a héten jelentette be, hogy Stoppard kapja meg Leopoldstadt című legutóbbi darabjáért a 25 ezer dollárral (8 millió forinttal) járó Mike Nichols-díjat. A darab a 20. század elején játszódik Bécs zsidó negyedében.

A 82 éves Stoppard korábban elmondta, hogy ez az utolsó színműve. 

A Nichols-díjat tavaly alapították a néhai filmrendező és színházi rendező emlékére. Elsőként Kenneth Lonergan kapta meg.

47472492991_200b404f76_o-133449.jpg

Tom Stoppard (Fotó/Forrás: Flicker/The Huntington)

M. NourbeSe Philip kanadai költő és regényíró, a Thorns, a Salmon Courage és a Looking for Livingstone szerzője az 50 ezer dollárral (16 millió forinttal) járó nemzetközi irodalmi Nabokov-díjat kapja a PEN-től. Az elismerést korában mások mellett Edna O'Briennek és Philip Rothnak is odaítélték már.

A PEN március 2-án adja át díjait a manhattani városházán. A ceremónia házigazdája Seth Meyers lesz. A további díjazottak között szerepel Tany Barfield, a The Call című darab szerzője és a költő Rigoberto Gonzalez.
 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója