Színház

Tompa Andrea lemondott a több százezres jutalomról

2015.01.23. 13:58
Ajánlom
A kormány kulturális és szociális politikája elleni tiltakozásul döntött úgy Tompa Andrea író, kritikus, hogy átveszi ugyan a Márai-díjat, de az azzal járó összeget a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel.

"Fontosnak tartottam, hogy elfogadjam a díjat, mert kitüntetésemet két szakmai szervezet javasolta: a Szépírók Társasága, amelynek tagja vagyok és a Fiatal Írók Szövetsége, amelynek nem vagyok tagja. Ugyanakkor nem értek egyet a kormány politikájával, mely nem támogatja a független művészeti törekvéseket, nem értek egyet a jelenlegi művészeti támogatási rendszerrel. Színikritikusként mindenek előtt a kulturális területen történt változások háborítanak fel" - fogalmazott az író.

Tompa Andrea szerint "elképesztő mértékű az állam kulturális területfoglalása, valamint a Magyar Művészeti Akadémia hatalmi helyzete és finanszírozási politikája". Arra a kérdésre, hogy a 770 ezer forintos jutalomösszeget miért az Igazgyöngy Alapítványnak utalja át, azt válaszolta: "döntésemmel tiltakozom a kormány szociális politikája ellen, amely nem vállal szolidaritást a szegényekkel, a leszakadó rétegekkel, gondjaik megoldását a civil szervezetekre hagyja. Ezek közül az Igazgyöngy Alapítvány a művészeti neveléssel igyekszik esélyt teremteni az integrációra az ország egyik legelmaradottabb vidékén. Vezetőjük, L. Ritók Nóra hiteles és elkötelezett".

Tompa Andrea Budapesten élő író, kritikus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért kapta a Márai-díjat január 22-én, a magyar kultúra napján. A díjat írói életműért, a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozza a magyar állam 1996 óta.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Klasszikus

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Könyv

A könyvek lapjain elevenedik meg Dante alakja

Az itáliai mester halálának évfordulója alkalmából Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás július 30-án a szegedi Somogyi könyvtárban.
Zenés színház

„Azért dolgozunk, hogy értéket teremtsünk” – amerikai turnéra készül az Operettissima

Egyedülálló nemzetközi együttműködés jött létre az Operettissima és a legnagyobb amerikai közszolgálati televízió, a PBS között, melynek eredményeképpen egy stream koncerten, valamint egy nagyszabású turné keretében ismertethetik meg az alkotók az operettet a helyi közönséggel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Színház hír

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.
Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.