- A Nemzeti Színház életébe kőkeményen beleszólt a politika. Hogyan élte meg a váltást az Alföldi- korszakról a Vidnyánszky-korszakra?
- A szerződtetési tárgyaláson Vidnyánszky Attilával átbeszéltük, milyen darabokban számítana rám, és hogy kik rendeznének a színházban. Láttam Attila rendezéseit, régebbről ismertem a társulatából néhány színészt, és vágytam arra, hogy az általuk képviselt színházi gondolkodásba egyszer majd belekóstoljak. Jelenleg egy Paul Claudel és Arthur Honegger által írt színpadi oratóriumot próbálunk. Nagy kihívás és gyönyörű feladat a számomra.
- Különleges bemutatónak ígérkezik a Johanna a máglyán zenekar, táncosok, operaénekesek közreműködésével. Színészileg mitől érzi kihívásnak Johanna szerepét, Vidnyánszky rendezését, Claudel- Honegger művét?
- Szent Johanna nem egy kitalált alak, hanem történelmi személy, akiről írásos dokumentumok maradtak fenn. Tetteivel olyan figyelmet váltott ki, amely rengeteg szerzőt, művészt megihletett. Amióta világ a világ, az emberiségnek véráldozatokra van szüksége, hogy időnként úgy érezze, megtisztul, "szükségszerűen" kiiktat egy nem kívánatos személyt a saját köreiből, hogy az ne zavarjon vizeket. Jeanne d'Arc a franciák szabadságharcát vívta az angolok ellen, azok árulták el és küldték a halálba, akik a kezdet kezdetén mellette álltak, akik biztatták és akiknek segített. Azonkívül Johanna természetfeletti képességekkel rendelkezett. Végtelenül izgalmas feladat számomra egy olyan személyiséget megformálni, aki valóban létezett és feláldozta magát egy magasabb rendű eszméért. A darab alapját az oratórikus mű képezi, amely pontos kottaként kezeli az operaénekesek és színészek megszólalásait egyaránt. Ehhez jön még egy komplett szimfonikus zenekar, felnőtt és gyerekkórus, táncosok, tehát több műfaj összpontosul egy színpadi alkotáson belül, ez pedig nagyon ritka. Szép dolgok tudnak születni egy ilyen fajta együttműködésből.
- Viszonylag ritkán játszik kortárs darabokban, és javarészt drámai szerepek találják meg. Jobban illenek a személyiségéhez, a színházi ízléséhez a klasszikusabb nőalakok?
- Mivel az elmúlt pár évben rengeteg kortárs módon színre vitt klasszikus darabban volt alkalmam játszani, nem igazán tűnt fel, hogy nem játszom kimondottan kortárs szerzők műveiben. A klasszikus nőalakok eljátszását általában hálás feladatként élem meg, ezért örülök, hogy ilyen szerepeket is osztanak rám.
- Gyerekkora óta énekel, musical szakon végzett a főiskolán, és ma már párhuzamosan fut a színészi és az énekesi pályája. A társulati lét biztonságát felülírhatja a jövőben az a szabadság, amit az éneklés jelent?
- Az éneklés mára már a színészi pályám nélkülözhetetlen elemévé vált. Ezt elsősorban hangképző mesteremnek, Bagó Gizellának köszönhetem, akivel a Színművészeti Egyetem elvégzése óta is rendszeresen dolgozom. Az együttessel való éneklés során sok minden kiderül számomra a színpadi létezés különböző formáiról is. Más az, ha társulatban vagyok, partnerekkel körülvéve, ahol én is egyenrangú partnernek számítok, és más az, amikor nekem kell frontemberként irányítanom egy zenekart. Ilyenkor főként rajtam a felelősség, nekem kell megteremtenem egyfajta atmoszférát, míg a színházban ott a rendező, a díszlettervező, a színészek, az ügyelő, a súgó. Csapatmunka mindkettő, de a színház mégis nagyobb biztonságot jelent, amiből néha azért jó kimozdulni, hogy másképp is feszegessem a határaimat.
- Mi vezérli a zenei kalandozásokban, mi alapján választ különféle zenei stílusokat a délszláv zenétől a francia sanzonokon át a pop-rockig?
- Az egyik műfaj kapukat nyit a másikra és fordítva. Fontos számomra a dalok mondanivalója, és az, hogy egy-egy stíluson belül milyen megénekelhető ívekre van lehetőség. Amikor például egy idegen nyelvű dalt már valamennyire magaménak érzek, az olyasmi, mintha egy lépéssel közelebb kerülnék egy adott nép kultúrájához, mindennapi életéhez. Ebben örömömet lelem és próbálok ezen az úton továbbmenni.
- Két kultúra, két mentalitás határozza meg az életét. Miben érzi magát inkább orosznak, és miben inkább magyarnak?
- Ezt nehéz lenne darabokra szabdalni és különválasztani. Úgy tapasztalom, hogy a környezetem gyakran jobban meg tudja állapítani, mely tulajdonságaim milyen mentalitáshoz tartoznak inkább.
- A Valami Amerika és a Poligamy után fennállt annak a veszélye, hogy beskatulyázzák a közönségfilmes színésznő kategóriába?
- Igen, de szerencsére elég hamar kialakult, hogy melyik az az út, amelyre nem szívesen tereltetném magamat. De azért a legtöbb filmes feladatnak örültem, mert elég ritkán adatik meg a színészeknek, hogy rendszeresen forgassanak.
- Mitől működik jól a kamerák előtt Csányi Sándorral?
- A Poligamy alatt már volt alkalmunk együtt dolgozni, ami jó alapnak ígérkezett a mostani filmhez.
- A hamarosan mozikba kerülő Coming out tekinthető a Poligamy "folytatásának"?
- Folytatásnak nem nevezném, inkább egy attól elrugaszkodó, megcsavart történetet bont ki rengeteg humorral, amelyben hangsúlyt kap a nemi hovatartozás, az identitáskeresés és az elköteleződésektől való félelem is.