Színház

Törőcsik Franciska beugrik

2015.07.29. 15:07
Megosztom
Törőcsik Franciska veszi át Ralben Edit szerepét a június elején a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott Halálos tavasz című előadásban. A Zilahy Lajos népszerű regényéből készült produkció még két alkalommal, július 31-én és augusztus 1-jén látható a Városmajorban - Lengyel Tamás, Györgyi Anna, Ullmann Mónika és a most beugró fiatal színésznő főszereplésével.

A Halálos tavasz című előadás Zilahy Lajos 1922-ben megjelent kultikus regényének új színpadi adaptációja, melyet a Városmajori Szabadtéri Színpad nyitóelőadásaként mutattak be sztárszereposztással 2015. június 13-án. Egry Ivánt Lengyel Tamás, Józsát Ullmann Mónika, Ralben tábornoknét Györgyi Anna alakítja, Csokonai szerepében Miklós Marcell, Margitként Sipos Vera lép színre. Edit szerepét júliustól Törőcsik Franciska veszi át, aki a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. A július 31-i előadáson prímásként Gazda Bence hegedűművész is debütál, aki Farkas Izsákkal felváltva játssza az előadást. 

A legendás szerelmi történet, amely a pályakezdő Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével bemutatott azonos című film által lett ismert, egy fiatalemberről szól, aki szerelmi csalódása és félresiklott élete elől az öngyilkosságba menekül.

A Szabad Tér Színház összművészeti produkciója az ismert történetet mai színházi eszközökkel szólaltatja meg, és a lélek bonyolult rajzát kutatja. A Hidvégi Nóra által rendezett előadásban, melynek színpadi adaptációját Garai Judit írta, a szöveg mellett a látványnak, a zenének, a hangeffekteknek, a vetítésnek és a mozgásnak is hangulat- és jelentésképző szerepe van (díszlettervező Klimó Péter, jelmeztervező Juristovszky Sosa, vizuális dramaturg Balogh Balázs, zeneszerző Nyitrai László, koreográfus Sipos Vera).

A Halálos tavasz a július 31-i és augusztus 1-i városmajori előadásokat követően ősztől országos turnéra indul.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Készül az új Dés–Geszti-musical – kilenc bemutató lesz a Vígszínház 2026/27-es évadában

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2027. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Wunderlich József lesz Petőfi.
Színház ajánló

A független színház új útjait keresi a Trojka

A Trojka a Brunch & Art eseményével megmutatta, hogyan gondolkodik a társulat a független színház jövőjéről, majd megnyitotta új évadát.
Színház interjú

Hargitai Iván: „A színház ma legalább olyan fontos, mint az egészségügy”

Hargitai Iván Az ifjúság édes madarát rendezi a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol az idei évadtól állandó rendezőként dolgozik. Tennessee Williams darabja kapcsán arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy a bonyolultabb drámai műveknek is legyen helyük a színpadon.
Színház ajánló

A Wonderlanddel indul a Magyar Színház évada, nagyszínpadon látható az Égigérő fű

A grandiózus musicallel indítja 2026/2027-es évadát a Magyar Színház, amely az elmúlt időszak sikereire építve folytatja megújulását. A Hevesi Sándor téri teátrum egyre hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni Budapest kulturális életében.
Színház hír

Magyar Színházi Társaság: „A párbeszéd asztalához nem lehet úgy leülni, mintha az elmúlt tizenhat év meg sem történt volna”

A szervezet úgy véli, a Magyar Teátrumi Társaság nem beszélhet hitelesen erkölcsi megtisztulásról anélkül, hogy szembenézne az elmúlt tizenhat évben betöltött szerepével és a szakmában kialakult megosztottsággal.