Színház

Törőcsik Mari: "A sors tolt a színészet felé"

2013.11.06. 15:09
Ajánlom
Törőcsik Marit eddig több mint 113 filmben és közel 130 színházi előadásban láthattuk. Élete maga a színház, maga a színészet. Pedig sosem akart színész lenni.

 „Valójában el sem tudtam képzelni hogyan lehet valakiből színész. Még gimnazista koromban sem akartam színész lenni, mert számomra ez mesebeli távolságra volt, annak ellenére, hogy akkor már három éve a fővárosban tanultam" - nyilatkozta a színésznő. Egy vonatozás azonban mindent megváltoztatott. „Egy húsvéti szünet után utaztam vissza a fővárosba. Mellettem ült egy régi ismerős, aki vegyész-hallgató volt, az egyik állomásnál csatlakozott hozzunk egy fiú, az ismerősöm régi gimnáziumi osztálytársa, aki szintén Budapesten tanult. Miután bemutatkozott, kiderült , hogy dramaturg hallgató a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Akkor hallottam először erről az iskoláról. Rögtön jelentkeztem is oda. Azt hiszem a sors tolt a színészet felé."

Gellért Endre tanszékvezető pedig a filmezés világába irányította a fiatal hallgatót. Még csak kezdő főiskolás volt Törőcsik Mari, amikor Fábry Zoltán próbafelvételeket készített a Körhinta c. filmhez. A jelöltek között azonban nem talált olyat, akit kerestek Sarkadi Imrével, a film írójával. Ekkor került a képbe Törőcsik Mari, akit a főiskolai tanszékvezető elengedett forgatni, pedig ez akkoriban nem volt szokás.  „Szerencsés vagyok, hogy játszhattam Fábry filmjében, mert a Körhinta egy kulturális falat tört át. Utána több magyar film is eljuthatott nemzetközi fesztiválokra. Én pedig több nagyszerű szerepet is megkaptam a legnagyobb filmekben." - mesélte a színésznő.  Játszott 1957-ben a Külvárosi legendában majd megkapta Édes Anna (1958) szerepét, és részt vett a Légy jó mindhalálig (1960) filmben is. Nem túlzás azt állítani, hogy egyfolytában forgatott.

És míg a vászon és a kamera imádta, a színházi világban igencsak meg kellett küzdenie az elismertségért. „Jól emlékszem, hogy az első színpadi szereplésemkor igencsak remegett a lábam. Az egy statiszta szerep volt a Nemzeti Színházban, én pedig már kétszer is voltam Cannes-ban, mégis úgy izgultam, mintha az első szerepem lett volna. Sokáig nem is fogadtak el, mint színházi színészt. Például már 9 éve voltam a pályán, amikor az egyik szerepemről azt írta az egyik kritikus: hagyják abba a kísérletezgetést, Törőcsik Mari ugyanis se beszélni, se mozogni nem tud igazán. Erre persze én teljesen összeomoltam, csak az javított valamit a hangulatomon, hogy a rendezőt még jobban lehúzta a kritika." - elevenítette fel a kezdeti nehézségeket.

A kezdeti nehézségek mára persze csak a múlt részei. Törőcsik Mariról nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország egyik, ha nem a legismertebb színésznője. Eddigi pályája során 39 kitüntetést kapott, közte két Kossuth- és két Jászai Mari-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Többször járt Cannes-ban, 1975-ben pedig a Déryné, hol van? című filmben játszott szerepéért megkapta a legjobb női alakításért járó díjat a franciaországi filmfesztiválon. Többszörös életműdíjas. 1971-ben Sorrentoban, 1978-ban Karlovy Vary-ban, 1983-ban pedig Cannes-ban kapta meg ezt az elismerést. 1977 óta kiváló művész, 2000-ben pedig a Nemzet Színésze lett. 2005-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet, 2006-ban pedig a Hazám-díjat.

1956-os első filmes szerepe óta szüntelenül dolgozik. Ma is több darabban játszik. Köztük az ExperiDance Production Revans című előadásában. A társulat koreográfus rendezőjét még Szolnokon ismerte meg a kilencvenes években, amikor ő is a Tisza parti városban játszott. „10 évig voltam Szolnokon, mert Schwajda György mellett akartam dolgozni, aki csodálatos színházat csinált. Egy nap a Tisza parton sétáltam, és gesztenyéket gyűjtögettem, amikor láttam Román Sándort és a táncosokat a szabadban próbálni. Nagyon megtetszett, amit csinálnak. És emlékszem mondtam is neki, hogy addig nem nyugszom, amíg valami közös munkánk nem lesz." Lett is. Először Szolnokon  a Hegedűs a háztetőn-ben szerepeltek együtt a színpadon, majd a 2003-ban a Nemzeti Színházban bemutatott Revansban. „Ez egy érdekes történet. Annak idején, amikor elkészült ez az új Nemzeti Színház meghívták rendezni Anatolij Vasziljevet, aki Lear király történetét akarta színpadra állítani, ebbe válogatott be engem is. Aztán amikor kiderült, hogy nem Schwajda György lesz az intézmény vezetője Vasziljev is visszamondta a rendezést, én pedig szerep nélkül maradtam. Ki is akartak tenni a színházból. Román Sándorék ekkor már javában dolgoztak a Revans című előadáson, és ebbe a darabba meghívtak engem is, ezzel pedig bekerültem egy szerződéses produkcióba, és nem rúghattak ki."

Fazekas Mihály Ludas Matyiját új köntösbe öltöztető előadás azóta bejárta az országot. Legközelebb a fővárosban, november 27-én este 19 órakor lesz látható a RaM Colosseumban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Zenés színház

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

146 nap

Hét ember harmincas éveinek elején, a háttér Prága. Vannak, akik pénzfeldobással döntik el, hogy együtt élnek-e tovább. Van, aki álruhában követi a másikat. Van, aki ufókra vár. Van, aki füvezik. Sokat. Túl sokat.
Színház magazin

Mit kezd a múlttal a magyar színház?

A Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat Jó kérdés beszélgetéssorozata második évada is izgalmas kérdéseket feszeget a Katona József Színház K:antinjában. Januárban telt ház előtt, Kelemen Kristóf dramaturg, rendező, Lovas Rozi színművész és Tasnádi István író véleményét, tapasztalatait ismerhettük meg arról, hogyan dolgozza fel a múltat a magyar színház. A beszélgetést Szemere Katalin újságíró vezette.
Színház díj

Radnóti Zsuzsa kortárs magyar dráma-díjat alapított

A Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – kortárs magyar dráma-díjat alapított, amelynek első átadóünnepsége a Rózsavölgyi Szalonban lesz február végén.
Színház ajánló

Pepita Oroszlán és a FÉM

A FÉM elsősorban színházi közösség, de maga a kulturális tér ennél sokkal többre hivatott. Ameddig kitart lelkesedésünk, minden alkalmat megragadunk arra, hogy nem csak a dráma, hanem szinte valamennyi művészeti ág otthonra leljen nálunk.
Színház kritika

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.