Milyen érzés volt megkapni Bíró Kristóf szerepét A csoportban? Mi volt az első gondolatod, amikor felkértek?
Pályakezdőként egy Bodó Viktor-darabba bekerülni nem semmi. Rövid telefonbeszélgetés volt, de nagyon izgatott lettem, és kicsit ki is hagyott az agyam.
Egy már futó előadásba érkezel. Mi a legnagyobb kihívás számodra abban, hogy egy meglévő csapatba és egy már kialakult előadásba kapcsolódsz be?
Sose csináltam még ilyet. Úgy kell érvényesítenem magam, hogy már létrejött egy kialakított karakter. Nem én alakítom, kisebb mozgásterem van, főleg az elején, amikor két próba van az első előadásomig. Még azt érzem, hogy muszáj egy kicsit másolnom Kristófot, és nem tudok teljes mértékben a saját utamon járni az idő rövidsége és a többiek miatt, akik már megszoktak valamit Kristóftól.
Mit találtál meg először Bíró Kristóf karakterében, ami közel áll hozzád – és mi az, amiben nagyon különbözőek vagytok?
Az a vonása ennek a karakternek, hogy társas helyzetekben eléggé visszahúzódó, és a szorongásai miatt magába zárkózik. Viszont összességében a karakter elég távol áll tőlem, ezért is izgalmas számomra.
A csoport nagyon erősen épít a szereplők közötti viszonyokra. Milyen volt belépni ebbe a közösségbe színészként?
Jól ismerem az előadást, felvételről is többször megnéztem. Elképesztően jó hangulatú próba volt, biztonságban éreztem magam, mindenki nagyon kedves és segítőkész. Nem volt az, hogy ne mertem volna próbálgatni a saját ötleteimet.
Mit szeretnél, hogy a nézők vigyenek magukkal az előadásból – akár Kristóf történetéből, akár A csoport egészének világából?
Azt, hogy azok a dolgok, amik, mondjuk, egy párkapcsolatban vagy családban nincsenek kimondva, vagy nem foglalkoznak velük, azokra figyelmet irányítson. Gondolkozzanak el és tegyenek lépéseket.
Ha egy mondatban kellene meghívnod valakit A csoportra, mit mondanál neki?
Lehetetlennek tartom, hogy ne tudj hozzá kapcsolódni valamilyen szinten, mert olyan problémákat dolgoz fel, ami mindenkinek az életében benne van.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Tóth Ákos (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)


hírlevél
