Színház

Tóth Krisztina: „Erős tapasztalataim vannak arról, mi mindent kibírnak a nők”

2018.02.20. 08:46
Ajánlom
A Pokémon go Tóth Krisztina első, felnőtteknek szóló színpadi műve, amely egy család bukásának tragikus történetét meséli el sajátságos humorral. Az ősbemutatót február 20-án tartják a Rózsavölgyi Szalonban. A szerző arról is beszélt, mi jelentett számára kihívást a darabírásban, miért állnak közel hozzá a fura nagymamák és tervez-e újabb színházi munkát.

- Amikor a Rózsavölgyi Szalon felkérte a darabírásra, voltak már ötletek, esetleg vázlatok a műhöz?

- Igen, fejben már formálódott a történet, a felkérés csak lökést adott hozzá, hogy rendesen kidolgozzam. Akkor szerencsés egy félkérés, ha találkozik egy témával, ami belül már alakul, különben nehezen írok valamiről megrendelésre. Egy figurám volt meg, a nagymamáé, aki az egyik központi szereplője a történetnek. Egyszerűen megképződött bennem, hogy ő kicsoda, láttam különböző párbeszédekben, és ő hívta életre a további szereplőket. Azt is tudtam, hogy ez egy bukástörténet lesz, és lesznek benne fiatalok is, akik feláldozzák magukat. Más szövegeimben is gyakran előfordul, hogy a történet legártatlanabb szereplői, a gyerekek vagy az állatok viszik el a balhét.

Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

- Ez az első, felnőtteknek szóló színpadi műve, mire kellett jobban odafigyelnie az írás során?

- Teljesen másfajta gondolkozást igényelt ez a munka. Úgy vettem észre, nagyobb ugrás van epika és dráma között, mint epika és líra között. Mindhárom műnemben sokat fordítottam, ami a technikai háttértudáshoz mindenképpen segítség. Másképp íródott a darab, mint egy prózai mű, bár hozzá kell tennem, én prózában is elég vizuális vagyok: ha van egy szereplőm, aki belép egy lakásba, pontosan kell látnom, hova érkezik meg, függetlenül attól, hogy leírom-e azt a környezetet. Itt olyan dolgokat is el akartam mondani, amelyeket nem volt szükséges, hiszen ha a színpadon megjelenik a történet, látni fogjuk. Sokat húztunk a szövegből a rendezővel, Csizmadia Tiborral, akinek érdekes és fontos meglátásai voltak a darabbal kapcsolatban.

- Könnyű szívvel alakít a szövegein?

- Igen, nekem ez egy játék, ebben egyáltalán nem vagyok görcsös, nagyon fontosnak tartom a szerkesztést. Amikor az ember befejez egy szöveget, egy ideig még nem tud eltávolodni, nem lát pontosan mindent. Szükség van rá, hogy egy jó szerkesztő, vagy egy megbízható külső ember felhívja a figyelmet a problematikus pontokra. Morcsányi Géza, aki korábban a Magvetőt vezette és óriási színházi tapasztalattal bír, nagyon fontos szempontokat adott.

- A színpadi szöveg nehézsége, hogy egyszerre kell szolgálnia a színészeket, a nézőket és a rendezőt is. Csizmadia Tibornak milyen meglátásai voltak, hogyan gondozták együtt a szöveget?

- Ez egy bonyolult összjáték, aminek a végső célja, hogy minden jól működjön a színpadon. Tiborral sok mindet átbeszéltünk, megkérdezte, hogyan képzelem el a szereplőket, aztán ő is elmondta, mit gondol róluk. Ő azt a kifejezést használta, hogy szereti picit „melléosztani” a szerepeket, vagyis nem annak a színésznek adja, akihez evidens módon passzol, mert akkor félő, hogy az illető túlságosan saját magát hozza, és esetleg kevesebb energiát fektet abba, hogy végiggondolja a figurát, hogy felépítse a karaktert, megkeresse a motivációit.

- Miközben a darab szereplői egyre mélyebbre zuhannak, az anya az, aki próbálja összetartani, megmenteni a családot. Ez lenne az anyák sorsa?

- Nekem erős tapasztalataim vannak arról, hogy a nők mi mindent kibírnak. Elképesztő, amiken átmennek, és csak nagyon ritkán hozakodnak elő a történeteikkel. A magyar irodalomban például jellemző, hogy a férfiak alapanyaggá teszik a betegségeiket, megírják, dokumentálják, míg a nők együtt élnek, halnak vele, és amíg lehet, alkotnak, mintegy függetlenül a bajoktól.

A szolgáltatás tudniillik nem szünetelhet.

Ezekről a szerepegyenlőtlenségekről ritkán beszélünk. A darab azt mutatja meg, hogy ez az erős női energia mi mindenen át tudja menekíteni a szereplőket.

Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

- A nagymama, aki szintén egy anya, hogyan tudja segíteni a család boldogulását, egyáltalán akarja-e?

- Hát, ő aztán nem az a típusú anya, aki segíteni akarna.

Engem izgatnak ezek a fura, elrajzolt nagymamák.

Biztos azért, mert nekem is nagyon szabálytalan nagymamám volt, és gyerekként, ugye, az ember azt tekinti normálisnak, ami őt körbeveszi. Mivel én ezt láttam, azt gondoltam, hogy a nagymamák úgy általában elég furák, és ez valahogy fogékonnyá tett más szabálytalanságokra is. Annak ábrázolása, hogy egy nárcisztikus személyiség hogyan erodálja a környezetét, közben hogyan bírja együttműködésre vagy menekülésre a többieket, írói szempontból roppant izgalmas. A különböző nyílt és rejtett manipulációk működése, az, hogy erre ki, hogyan reagál, érdekes antropológiai terep.

- Milyen módszereik vannak a szereplőknek a túlélésre?

- Változatos módokon igyekeznek megoldani a helyzetet a család tagjai. Találunk példát önpusztító kétségbeesésre, amikor saját maga ellen fordul valaki, de látunk olyan túlélési technikát is, amivel lépten-nyomon találkozhatunk: a mindenkit lenyomni, mindenkin átgázolni akarást és megúszást. A darab férfi főszereplője, az apa a virtuális valóságban találja meg a nyugalmát. Úgy dönt, hogy nincs is probléma. Ha egyáltalán nem veszünk tudomást a gondokról, akkor átmenetileg megóvhatjuk a közérzetünket, de közben egyre mélyebb spirálba kerülünk. Sok férfi hal meg komoly betegségekben azért, mert úgy döntenek, hogy ők nem is betegek, és nem mennek el orvoshoz. A nők korábban fordulnak szakemberhez a bajaikkal, a férfiak – közhely, de így van – nem szólnak, csak ha már késő.

- Az előadás címe is erre a bizonyos virtuális valóságra utal. Kipróbálta ezt a játékot?

- Megmutatták, de nem ragadott magával, idegesítenek ezek a típusú programok. Ez különben egy roppant népszerű játék, amely a legkülönfélébb korosztályokat képes beszippantani és komoly függést okoz. A valóságon belül hoz létre egy virtuális világot, összemossa a képzelet és a valóság közötti határokat, miközben virtuális testtel és személyiséggel ruházza fel a játékost, aki ebben a térben mozog. Egy hatásos irodalmi mű is képes lehet ugyanezt elérni, amikor belépünk egy könyv birodalmába.

Gyerekkoromban mindig azt éreztem, hogy az olvasás révén átléptem egy ajtón, és onnantól kezdve nem voltam jelen a saját életemben.

Szeretném, ha azok, akik majd az előadást nézik, ugyanannyira beszippantódnának: mint amikor valaki egy jó könyvet olvas vagy egy virtuális térben mozog és már nem is akar kijönni.

- Mi az, amit az apa nem képes megtalálni a valóságban, csak ebben a mű világban?

- Nagyfokú igénye van a rendre és a következetes, tiszta viszonyokra, amelyeket csak a játék valósága képes megadni neki, ezért szippantja be. A játékban a véletlennek és a kiszámíthatóságnak az aránya rendkívül vonzó tud lenni, ezzel szemben a való életben nagyon kevés dolgot képes az ember önmaga uralni.

- Szereti, amikor mások olvassák fel vagy adják elő a műveit?

- Az nekem a száz százalék öröm, szűretlenül. (Nevet.) Mindig izgalmas, amikor hangot kapnak a szereplőim, ha pedig azt a belső hangot hallom vissza, amit én elgondoltam, amikor a szereplőimet beszéltettem, az maga a gyönyörűség és a megérkezés.

Debreczeny Csaba, Bozó Andrea és Tímár Éva az olvasópróbán

Debreczeny Csaba, Bozó Andrea és Tímár Éva az olvasópróbán (Fotó/Forrás: Éder Vera / Rózsavölgyi Szalon)

- Milyen élmény volt a mostani olvasópróba, amikor először szólaltak meg a szerepek?

- Izgatott voltam, mert ugyan én korábban sok részt felolvastam magamnak, de csak a mondhatóság kedvéért, hogy teszteljem a mondatok hosszúságát, ritmusát. Teljesen más, ha egy profi színész gondol erről valamit. Egyelőre a funkcionális dolgokat néztünk meg, most következnek majd az igazi próbák, ahol megelevenednek majd a figurák.

- Megnyithat új dimenziókat, amikor a színészek elkezdik magukévá tenni a szöveget?

- Természetesen, sőt azt gondolom, hogy

ha egy szövegben csak annyi van benne, amennyit én szándékom szerint beletettem, ha nincsenek rejtett rétegek, amelyek a megvalósulás során bomlanak ki, akkor nem tudott körbeölelni titkot.

Minden színész átszűri a szöveget a saját személyiségén, és remélhetőleg mindenkiben felszínre jönnek olyan tartalmak, amelyeket már ők tesznek hozzá az előadáshoz. Én ebben bízom, hiszen ez adná a szépségét, és azt jelentené, hogy sikeresen együtt tudtunk dolgozni.

- Ön fordította a tavaly bemutatott Lélegezz című előadáshoz a szöveget a Katona József Színház számára, amelyet Forgács Péter rendezett, most pedig a Pixel című novelláskötetének szövegeit állítja színpadra az Ódryn. Bekapcsolódik valahogy a munkába?

- A diákokat ismerem, elfogultan szeretem ezt az osztályt, de ebben a munkában én nem vettem részt, a próbafolyamatról sem tudok semmit. Bitang nehéz dolognak gondolom, mert egy nagyon bonyolult struktúráról van szó, azt szoktam mondani, olyan ez a könyv, mint egy bűvös kocka, ahol az olvasónak kell a megfelelő oldalakat megtalálni, és összeilleszteni a történet egészét. El nem tudom képzelni azt a dramaturgiai munkát, amely során a szereplőkön belül zajló folyamatokat külsővé lehet alakítani. Ezek a történetek erősen vizuálisak. Sok rendező kacérkodott már vele, hogy egy-egy epizódot filmre vigyen, sőt Gothár Péter rendezői osztálya dolgozott is némelyik történettel. Már ott szembesülni kellett vele, hogy ami írásban vizuális, az nem feltétlenül fordítható át képi nyelvvé. Igazi meglepetés lesz, nagyon izgat, mit hoznak ki belőle.

- Egyre több olyan művészt találunk a színház világából, akikkel rendszeresen dolgozik együtt, jelenthet ez a későbbiekben még intenzívebb jelenlétet?

- Nagyon bízom ebben, mert érzek magamban kedvet, nyitottságot és írói energiát a drámaíráshoz. Ez fokozatos átmenet, remélem, hogy lehet majd ebbe az irányba nyitni, mert mindig nagyon inspiráló, ha új területen dolgozhatok.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.